"Az egyik fő probléma az, hogy az advaita védántisták nem ismerik el, hogy Isten nem csak transzcendens (vagyis a nirguna brahman, Siva, vagy az Atya), hanem immanens is, vagyis a teremtő erő, mely minden pillanatban szinte végtelen számú párhuzamos univerzumot nyilvánít meg (vagyis a Sakti, a Prakriti, a Nagy Istennő, a Szentlélek, az Anyaistennő). Míg a transzcendens aspektusom azonos lehet a transzcendens Istennel és beleolvadhat a forma nélküli Abszolútba, ha végleg belépek a szahaszrárába, a fenomenális aspektusom (vagyis az elmém, a testem és az egóm, melyek a jelenségvilághoz kötnek) bizonyára semmilyen tekintetben nem azonos Isten immanens aspektusával, mely az abszolút erő, a totális intelligencia és a határtalan kreativitás.
Egy másik fontos különbség a két iskola között az, hogy az advaita védántisták és a jógik más úton közelítenek a tudáshoz. Sankara, az advaita védánta fő tanítója kijelenti Brahma-szútra kommentárjában, hogy a brahmant csak a tudás által lehet elérni, mert minden más út azt jelentené, hogy a brahmant a tettek okozzák (például a meditáció vagy a pránájáma; lásd Sankarácsárja kommentárját a Brahma-szútra 1.1.4-hez, illetve a Vivéka-csudámaní 7. versét). Sankara attól tart, hogy azt gondolhatjuk: a határtalan tudatról szóló tudásunkat a „gyakorlásunk” okozza. Másfelől viszont a Rámájana rámutat, hogy az összefüggés nem oksági, hanem időbeli, vagyis a bölcsek nem „azért” érik el a felszabadulást, mert egész életükben tanulmányozták az írásokat, hanem „azután”, hogy ezt megtették (Rámájana, Ajódhjá-kánda101.29)
Ezt a bizonyos tanítást karma-gjána-szamuccsajának nevezik – tettek (karma) és tudás (gjána) által (sza) elért felszabadulás (muccsaja). És pontosan ez az oka annak, hogy a jógi gyakorlása sohasem ér véget, mint ahogy az advaita védántistáké, akik csupán elmélkednek a végső valóságon (gjána-jóga). A jógi ezzel szemben olyan gyakorlatokat is végez, mint az ászana, pránájáma,krijá, múdra, bandha, meditáció és koncentráció a csakrákon és a mantrák éneklése. Jágjavalkja, az ősi bölcs nagyon erős szavakkal érvelt akarma-gjána-szamuccsaja mellett. Kijelentette, hogy az a nézet, miszerint a felszabadulás elérhető pusztán a tudás által, a tudatlanságon alapul, mert mind a nyolc ág szükséges az eléréséhez (Brihadjógijágjavalkja-szmriti 9.34-36). A modern időkben T. Krishnamacharya is a karma-gjána-szamuccsaja nézetet támogatta az advaita nézetével szemben.
Sok bhakta (Isten odaadó híve) nem is szeretne huzamosabb időre belépni a szahaszrárába, mert az elhomályosítja a különbséget a hívő és szeretett Istene között. Bhászakrácsárja például kijelentette, hogy inkább a sárban fetrengene disznóként az örökkévalóságig, minthogy elérje Sankara advaitájának silány felszabadulását. Ez egy erős kijelentés, de hát a bhakták már csak ilyenek – szenvedélyesek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése