A testen kívül

Most jutott időm arra, hogy megnézzem a Fázis című dokumentulfilmet, melyet a bejegyzés végére be is illesztettem, magyar felirattal. A módszer kidolgozója, Michael Raduga szerint az emberi tudat olyan rohamosan fejlődik, hogy a mai ember számára már nem elegendő az, hogy éber tudatállapotban használja az agyát és kommunikál a külvilággal, vagy a valóság különböző szintjeivel, hanem az úgynevezett REM (Rapid Eye Movement) alvás, azaz az álmodás fázisára is ki akar terjeszkedni. Magyarul eljött az ideje, hogy átvegyük az irányítást az álmaink felett, és elkezdjük tudatosan használni azt az elmeállapotot, amelyet a mélyalvás és az ébrenlét közötti kapuként, vagyis a Fázisként határoz meg Raduga. 

Ebben persze semmi új nincsen, hiszen a Jóga-szútrában is azt olvassuk, hogy az elme három állapotban lehet: ébrenlét, azaz külső tudatállapot (dzságrata), álom, azaz belső, finomfizikai tudatállapot (nidrá) és a mélyalvás (szusupti), amely tulajdonképpen a visszatérés az Ősforráshoz, a töltekezés állapota, amikor az elme nem tudatos önmagáról, mintegy felfüggesztődik. Jógikus terminusokban beszélve, a mélyalvás állapota mégsem azonos a niródha, azaz felfüggesztett elmeállapottal, mivel nincs a tudatos irányításunk alatt. Viszont az ékágra tudatállapotot valóban el lehet érni a Fázis, vagy az REM alvás állapotában, és talán annyival könnyebb, hogy ilyenkor a testi ingerek és az érzékszerveken keresztül beáramló információk feldolgozása vagy teljesen szünetel, vagy minimálisra csökken, azaz a pratjáhárát (befelé fordulást) egy fokkal könnyebb megvalósítani, miközben álmodunk, vagy testen kívüli élményt élünk át. 

De haladjunk tovább! Raduga módszere is alátámasztja azt, amiről ebben a bejegyzésben írtam, vagyis az agy és az elme különálló természetét, és azt a jógikus elvet, miszerint az elme az agytól különállóan is tud funkcionálni. Ehhez érdemes összerakni, hogy milyen testen kívüli élményekről van is szó valójában. Mindenki szokott álmodni, és a legtöbb álom közvetlenül az ébredést megelőzően pörög le az elménkben. Van, amikor repülünk, távoli helyeket látogatunk meg, vagy visszamegyünk az időben, esetleg valamilyen jövővel kapcsolatos látomásunk van álmunkban. A vallásos emberek gyakran álmodnak Istenről, és kommunikálnak vele álmukban. Sőt, a Biblia és egyéb szentírások beszámolói a legtöbbször úgy írják le Isten és ember találkozását, hogy az közvetlenül ébredés után, vagy elalvás előtt, vagy valamilyen kábult vagy eksztatikus állapotban következik be, vagyis a Fázisban. 

Az álmodás a legtöbb estben nem tudatos, vagyis a tudatalatti folyamataink szabadulnak bele a tudatos elménkbe a Fázis közben, és az álmaink egy részét ébredés után is vissza tudjuk idézni. Már a buddhisták, de az indiai jógik is gyakorolták a tudatos álmodást, vagyis a jóga-nidrát, melynek során pontosan álom közben, vagy a Fázis állapotában igyekeztek rákoncentrálni a meditáció tárgyára. Tulajdonképpen minden egyes alkalommal, amikor lefekszünk relaxálni a jóga-gyakorlás végén, a Fázis állapotát szeretnénk elérni, vagyis az öntudatlan alvás és az ébrenlét határán igyekszünk lebegni, a tudatos elmét kiüresítve. Van, aki ilyenkor lebeg, vagy színeket lát, vagy képeket, vagy hangokat hall belülről, vagy utazik valahová az univerzumon belül vagy azon kívül, vagy éppen a tudatalattija rejtett régióiba merül. A tudatos álmodás állapotát talán úgy lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy az az állapot, amikor benne vagyunk az álom közepében, de közben tudjuk, hogy csak álmodunk, bármennyire is valóságosnak tűnnek a körülöttünk zajló események.

Az alvási paralízis szintén egy olyan jelenség, amelyet sokan átéltek már. Én magam is többször éreztem azt, amikor éppen fel akartam ébredni például egy rossz álomból, de küzdenem kellett, hogy "visszatérjek" a testembe, és meg tudjak mozdulni vagy ki tudjam nyitni a számat. Krisnás koromban azt mondták erre, hogy "ráültek a szellemek a mellkasomra", és nem akarnak visszaengedni a testembe. Megvolt rá a védelmi Naraszimha mantra, amit ilyenkor, ha eszébe jutott az embernek, akkor először mentálisan igyekezett zengetni, majd végre, amikor már a száját is tudta mozgatni, akkor hangosan is kimondta, és utána sikerült felébredni. Hangsúlyozom, nem vagyok érzékeny a szellemekre és a finomfizikai lényekre, úgyhogy életemben talán két-három alkalommal fordult elő, hogy nem tudtam megmozdulni, amikor fel akartam ébredni. Ez a testen kívüli élmény megtapasztalásának indirekt módja. 

Raduga szerint az ember tudatosan elsajátíthatja azt a módszert, amivel hátra tudja hagyni a fizikai testét a Fázis állapotában, és hirtelen kitágul a világ. Bárhová el tudsz repülni, bármint megnézhetsz, megtudhatsz (nyilván bizonyos határok között, amiket sokszor önmagunknak szabunk, de az is előfordulhat, hogy a karmánk, vagy az univerzum szabja őket). Nyilván, aki nem hiszi el, hogy az elméje a testen kívül is tud működni, annak nem fog sikerülni a szándékos testelhagyás vagy a tudatos álmodás. A testen kívüli élmény állapotát persze külső segítséggel is elő lehet idézni, például meditáció vagy vezetett meditáció, hipnózis, vagy különböző transz-technikák segítségével. De erről majd később fogunk beszélni. Maradjunk egyelőre a saját magunk által előidézett testen kívüli élménynél. Raduga szerint, amikor sikerül elkapni azt az állapotot, amikor még nem ébredtél fel, de már tudod, hogy ott fekszel az ágyban, akkor meg kell próbálni felkelni, kiszakadni a testedből, anélkül, hogy az megmozdulna. Ha sikerült, akkor látni fogod a szobádat, a testedet az ágyon, és elindulhatsz, ahová szeretnél, vagy megtapasztalhatod azt, amit szeretnél. Akár Istennel is találkozhatsz, persze nyilván Isten olyan formában fog megjelenni előtted, amilyennek te elképzeled, vagyis ahogy az előző szamszkáráid, Istennel kapcsolatos benyomásaid ezt lehetővé teszik a számodra. Lehet, hogy egy fényoszlop lesz, lehet, hogy egy konkrét istenalak valamelyik vallásból, stb. Nyilván az ilyen látomások még nem egyenlőek sem a szamádhi, sem a felszabadulás vagy megvilágosodás állapotával, de elősegíthetik a haladást a spirituális úton.

A valódi elszakadást a testtől a halál pillanatában szokta megtapasztalni mindenki, és több ezer beszámolóval rendelkezünk már olyanok részéről, akik átélték a klinikai halál állapotát, és újraélesztették őket, majd beszámoltak arról, hogy mit tapasztaltak meg azalatt, amíg az agyuk működése leállt. Nyilván ezzel nem érdemes kísérletezni, bár láttunk már olyan sci-fi filmeket, ahol ezt a hobbit űzték a szereplők. A klinikai halál állapotában tehát nincs agyműködés, de az elme mégis észleli a valóságot finom szinten, és testen kívüli utazáson vesz részt. Ezt megközelítő testen kívüli élményeket átélhetünk persze a klinikai halál beállta nélkül, de a transzállapotok elérésnek módjairól majd egy következő bejegyzésben lesz szó. Azt érdemes megjegyezni, hogy a jógik is arra törekedtek, hogy minél hosszabb ideig fenntartsák a testenkívüli, vagy meditatív állapotot, mely közben a testükkel való kapcsolatot a minimálisra csökkentették. Sankarácsárja például egy barlangba feküdt le, miközben kivetítette a tudatát egy meghalni készülő király testébe, és hónapokig élt a király testében. Az indiai jógik és a buddhista lámák igyekeztek leállítani a légzésüket, lelassítani a pulzusukat, a testhőmérsékletüket és az anyagcseréjüket, és minimálisra venni minden testi funkciót annak érdekében, hogy minél tovább fenn tudják tartani a szamádhi állapotát.