Inkább a három bandha kioldódása lesz a személyiség fejlődésének következménye, nem pedig fordítva. Ezzel nem a bandhák gyakorlati oldalát akarjuk kétségbe vonni, hiszen alkalmazásuk és gyakorlásuk valóban fejleszti a tudatosságot. A bandhák gyakorlása azonban nem elengedhetetlen a személyiségfejlődéshez. Ez ellentmondhat egyes tradicionális nézeteknek. A személyiségfejlődést elsősorban a valóság megtapasztalása segíti elő, és nem a vágyak, eredmények és illúziók hajszolása.
A valódi változás akkor lehetséges, ha kapcsolatban vagyunk azzal, ami van, és amikor megvalósítjuk azt, aki vagyunk. Nem akkor történik, amikor olyasmivé akarunk válni, ami nem vagyunk. Ez a folyamat csak feszültséget okoz aközött, amilyenné válnunk kellene, és amilyenek vagyunk. Ez az egyik olyan problémás kérdés, amivel számos spirituális és jóga-gyakorló szembekerül. Bármennyit is gyakoroljuk az ászanát, a pránájámát és a meditációt, attól nem leszünk jobbak és nem fog felgyorsulni a fejlődésünk. Igazából semmi nem gyorsítja a fejlődésünket affelé, ami nem vagyunk. Ha felismerjük azt, hogy nincs jobb, mint annak lenni, akik vagyunk, most, akkor már nagy lépést tettünk az önvaló megismerése felé. Ez a bandhák aktiválásának és a csomók feloldásának valódi módja.
A gyakorlás csak akkor tud visszavezetni bennünket önmagunkhoz, ha tudatosan végezzük. A tudatosság az egyetlen kulcsfontosságú összetevő, az összes többi másodlagos. A tudatosságnak valamilyen formában kapcsolatban kell lennie azzal, ami van, máskülönben csak illúzió. A gyakorlás abban segít, hogy fenntartsuk ezt a kapcsolatot a valósággal. Fontos, hogy ne a legkisebb ellenállás irányába haladjunk, és ne kerüljük azt, ami nehéz.
Ha tudatossá válunk és teljesen elkötelezzük magunkat a belső életünk mellett (bármi is legyen az az adott időszakban), lehetségessé válik a jelentős változás. Ha valamilyen szinten elnyomjuk ezt a valós belső világot, bármennyire is ellentétben áll a külső vagy kívülről ráerőltetett hitrendszerünkkel, nem tudunk mélyebb változást elérni. Fontos, hogy teljes felelősséget vállaljunk a belső világunkra, fenntartva annak autonómiáját, ahelyett, hogy külső véleményeknek vagy erkölcsi normáknak vetnénk alá.
A „transzcendens” szó ebben a kontextusban elsősorban a tudatosságot, elfogadást és integrációt jelenti, és nem valaminek a meghaladását. A teljes elfogadás nem tamaszikus, vagyis tétlen és apatikus. Nem is radzsaszikus, vagyis nem implikálja a test és az elme mindenáron történő megtisztítását. A teljes elfogadás szattvikus, vagyis a kettősségen túli egyensúly állapota. A transzcendencia a magasabb elv, azaz isten előtti meghódolást is jelenti. Mindegy, hogy milyen nehézség, betegség vagy probléma jelenik meg, meg kell értenünk és be kell fogadnunk annak különböző rétegeit. A nehézségeknek van bizonyos céljuk és hasznuk az adott időben és helyen, ahol megjelennek. A betegség a hála érzésében transzformálódik és oldódik fel. Az elfogadás egy bizonyos mértékű tisztulást eredményez, de a betegség továbbra is megmaradhat. Mindenki megöregszik és meghal. Az időtlen itt és most elérésével az öregedési folyamat lelassul, és a szívünkben örökké fiatalok maradhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése