Siva-ratri - beavatás

Írtam már korábban a beavatási próbatételekről, és mindez nem csak mese, hanem személyes élményekből is táplálkozik. Szeptember óta kezdtem el hangutazós és mantrázós jóga-workshopokat tartani, és mindegyik alkalommal növekvő mértékben éreztem azt az energiát, ami körülölelt bennünket a közös gyakorlás, a hangtálak és a mantrák következtében. Nem titok tehát, hogy a workshopok közben éreztem magamat a legjobban. Viszont Isten közelségét és a mantrákban rejlő potenciált úgy látszik, nem adják olyan könnyedén. Decemberben, és most februárban is, amikor különösen rákészültem a mantrák "átadására", jól ledöntött a lábamról a felső légúti meghűlés vagy influenza vagy nevezzük, aminek akarjuk. Decemberben majd' egy hónapig fújtam az orromat és köhögtem, de persze kemény vagyok, kihordtam lábon, mert sok volt a feladat (amit nem akartam elengedni). 

Évi egy megfázás télen végülis belefér, tekintve azt, hogy biciklivel járok, és akármennyire beöltözök, a hideg levegő azért kikezdi a légutaimat. persze e mostani időszakban más pszichológiai és életkörülményből fakadó körülmények is összejöttek, amikkel tisztában vagyok, és nem sokára ezek meg fognak oldódni. Nem kizárt persze, hogy akkor is meglegyintett volna az Úr Siva kegye ebben a formában. 

Tegnap reggel fájó torokkal ébredtem, már harmadik napja, és minden egyes köhögésnél azt éreztem, hogy majd' kiszakad a tüdőm. Persze a Siva-rátri workshopot már nem akartam aznap lemondani, összeszedtem minden erőmet és levezettem a gyakorlást, csak nem jártam körbe igazgatni, hogy ne köhögjek össze senkit. Nagyon jó kis Siva-hangulatú ászanázást sikerült összehozni, mindenki meg is izzadt. Utána a hangfürdő alatt sem köhögtem el magamat szerencsére, mert bevettem egy adag köhögéscsillapítót és a Strepsilst is sűrűn szopogattam. 

A Siva-mantrák nagyon jól sikerültek, bár az én hangom rekedt volt, de mindenki lelkesen énekelt és adták a ritmust a különböző hangszereken. Egy szóval remélhetőleg mindenki pozitív élményekkel távozott, én pedig ahogy hazaértem, még hivatalos voltam a családdal együtt az Kowalsky meg a Vega Aréna-nagykoncertjáre. Ezt már survival-üzemmódban csináltam végig, illetve félig, mert a gyerkőcöknek túl hangos volt a zene, így kimentünk még pár szám erejéig a folyosóra, majd a "Ki van találva az eleje, a vége" kezdetűre haza is iparkodtunk. Végül is nem bántam meg egyiket sem, de vasárnapra be volt még tervezve az Ashtanga-jógaoktatói tanfolyam első napja, amit szintén nekem kellett volna tartani, na ezt már offoltam és most pár napig itthon kúrálom magam és legalább behozom a blogjaimat. 

Ne is szaporítsuk tovább a szót a beavatási szenvedéseimről (amikért cserébe remélem, tisztul azért egy keveset a szívem), hanem nézzük az első mantrát, amit tegnap este énekeltünk. Lótuszülésben kiemeltük magunkat, és elmondtuk tízszer az alábbi mantrát:

SZÁMBA SZADÁSIVA ÓM SIVA ÓM

Számba - a párjával (Párvatíval) együtt; Szadásíva az Örök Siva; Óm - univerzális hangrezgés; Siva - a Kedvező.

Ez a nagyon egyszerű mantra a Shiva Aksharamala Stotra refrénje, kissé módosítva. 

A himnusz szerzője ismeretlen, de az a sajátossága, hogy mindegyik versszaka a szanszkrit ábécé soron következő betűjével kezdődik. A fenti mantra lényege az, hogy Siva elválasztatatlan a Saktitól, a női energiájától, és hogy személyisége, tulajdonságai örökek, felette állnak a Prakriti által teremtett múlandó formákon és minőségeken. Az "aksara" szó nem csak a szanszkrit ábécé betűire vonatkozik, hanem azt is jelzi, hogy az Úr Siva örök, halhatatlan, elpusztíthatatlan, és mentes a tökéletlenségtől és az ártmenetiségtől. Szadásiva az örök Sivalokán lakik, melynek anyagi világbeli megtestesülése vagy párhuzama a tibeti Kailása hegy. Ugyanakkor egyes források szerint Szadásiva Vaikunthán, az Úr Visnu bolygóján is jelen van, és az ő ölében ül Parávisnu három feleségével, Srível, Bhúval és Nílával.