"Gyakorlatilag szólva úgy fordítjuk meg a kilégzést, hogy finoman behúzzuk az egész hasfalat és odanyomjuk a gerinchez, miközben a mellkast megemelve tartjuk (vegyük észre, hogy menyire más ez a jelenség attól a szívó hatástól, melyet a báhja (külső) uddíjána hoz létre). Csak azután eresztjük le a mellkast, hogy behúztuk a hasunkat. De a jógik nem állnak meg itt. Most képzeljük el, hogy először az alhasunkat húzzuk be, utána a törzs középső részét, végül pedig a mellkas felső részéből fújjuk ki a levegőt. A végső szint az, amikor még tovább bontjuk a kilégzést, és először a múládhára területéről lélegzünk ki, majd a szvádhisthánáétól, utána a köldökcsakra területéről, majd a szívcsakrából, a torokcsakrából és végül az ágjá csakrából. Meg kell említeni, hogy amikor a fejbe történő belégzésről és fejből történő kilégzésről beszélek, azt metaforikusan kell érteni. Nem a lélegzet durva fizikai mozgására értem, mely a törzsben történik, hanem a prána finom mozgására a központi energiavezetéken (szusumnán) keresztül. Ez különösen a belégzésnél fontos. Ha a teljes testes belégzést egészen a fejünkig felhúznánk, az agyi véredényekben annyira megnövekedne a nyomás, hogy elméletileg akár megpattanhatna egy ér is a fejünkben. Ez az egyik oka, amiért a jógik mindig arról beszélnek, hogy a végtelenül finom szusumnán keresztül lélegeznek.
Kilégzés
közben engedjük, hogy a kilégzést az alhas alján, a
szeméremcsont felett induló hullám erősítse. Onnan engedjük,
hogy felfelé végighaladjon a hasfalon. Az izom, amivel ezt
elősegíthetjük, a haránt asizom.
Ha
elértünk az ágjá csakráig, akkor hajtsunk végre egy
spontán légzésvisszatartást a szahaszrára
(koronacsakrában) és meditáljunk Istenen az általunk óhajtott
formában, kiejtve a hozzá tartozó ísta-mantrát is. A
légzésvisszatartás végén vigyük vissza a figyelmünket
közvetlenül a Kundaliní helyére a múládhára csakra
(gyökércsakra) alá. Röviden vizualizáljuk a Kundalinít, ahogy
korábban is leírtuk, és ejtsük ki a HRÍM-et. Utána, ahogy
kezdődik a belégzés, vigyük fel a Kundalinít a csakrákon
keresztül, beleértve a bídzsáksarák (tő-mantrák)
kiejtését, a csakrák, azok színei, a szirmaik száma stb.
vizualizálását.
Most
a belégzés és a kilégzés közben is azonos a koncentráció
sorrendje:
A
légzésvisszatartás végén (mindegy, hogy belső vagy külső
légzésvisszatartás) meditáljunk a Kundalinín, a testben lakozó
isteni teremtő erőn, csúcsával
lefelé mutató vörös háromszögként, melyen belül egy zöldeskék
oszlop áll, mely köré három és félszer tekeredik a villámszínű
kreatív erő. Miközben kiejtjük a Kundaliní mantráját, a
HRÍM-et, vizualizáljuk, amint az isteni teremtő erő
kiegyenesedik és belép a tűzvörös szusumnába."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése