Az advaita védántisták képviselik az egyik szélsőséget, mivel szerintük az egyedüli létező az Abszolút Brahman, mely tulajdonságok és korlátozások nélküli, és tulajdonképpen leírhatatlan. Az ő felfogásuk szerint se nem lehet igazán meditálni a Brahmanon, se nem lehet konkrét tulajdonságokkal felruházni. Vagyis az advaita megértése szerint bármelyik isteni formán meditálunk, az valóban csak a személytelen és tulajdonságok nélküli, legfelsőbb Brahman képviselője. Méghozzá az advaita felfogásában az isteni formák tulajdonságai és egyéni jellemzői, melyeket a Védákban, Puránákban, Ágamákban és a tantra-irodalomban találunk, csupán szimbolikusak és illuzórikusak, vagyis anyagiak és átmenetiek. Az isteni forma annyiban különbözik egy emberi formától, hogy az első a suddha-szattva kategóriájába esik, vagyis tisztán szattvikus jellemzőkkel bír, míg a második általában kevert. Mivel a szattva kifejlesztése az elménkben elősegíti a felszabadulás elérését, a suddha-szattvából álló isteni formán történő meditáció eljuttat a felszabadulás kapujáig, de utána el kell vonatkoztatni minden ilyen formától és eggyé kell válni a Brahmannal.
A dvaita filozófusok a másik pólust képviselik. Szerintük a személytelen Brahman csupán az isteni formából eredő ragyogás, és a személyes Isten alacsonyabb rendű, nem teljes kifejeződése. Ők tehát megbotránkoznak, amikor azt hallják, hogy valaki a személytelen Brahmanon meditál, amikor Isten formájára rögzíti a figyelmét. Egy bhakta felfogásában Istent éppen a transzcendentális formája (rúpa) tulajdonságai (guna), nevei (náma) és cselekedetei (lílá), teszik istenné és emelik az "unalmas" személytelen Brahman fölé, illetve teszik annak forrásává. Vagyis ezek a megkülönböztető jegyek elválaszthatatlanok Istentől, és az Ő örök tulajdonságai, bőségei. A dvaita megközelítés, ahogyan a neve is mutatja, szereti a különbségeket hangsúlyozni, és rangsorolni. Például a múla-mantrában is említett három megnyilvánulást is rangsorolják. A Brahman Isten szat- azaz öröklét-aspektusát testesíti csak meg, a Paramátmá, azaz Felsőlélek a szat és a csit, vagyis a teljes tudatosság, mindentudás aspektusát is megtestesíti, míg Bhagaván, vagyis Isten személyes formája e kettő mellett az ánanda, vagyis gyönyör-aspektusát is magában foglalja.
Szándékosan nem említettem konkrét nevet vagy formát, mert a Visnu-vagy Krisna-hívők például mindezt Visnura, illetve Krisnára értelmezik, míg a Saiviták az Úr Sivára. De természetesen más vallások isteneire is kiterjeszthetjük ezeket az analógiákat. Sőt, azt is tudjuk, hogy mindegyik ágazat hívei a saját maguk módján rangsorolják a különböző isteni inkarnácókat és megnyilvánulásokat. Visnu hívei szerint Visnu az őseredeti Isten, és minden más istenség az ő kiterjedése. Krisna hívei szerint Krisna nem Visnu kiterjedése, hanem a forrása, vagyis Krisna a Legfőbb Főisten. Siva hívei szerint természetesen Siva a forrása minden isteni formának, a teremtésnek, a fenntartásnak és a pusztításnak is. A védikus irodalom bátorítja és helyet is ad az ilyen, egymásnak látszólag ellentmondó értelmezéseknek, hiszen majd' minden istenséggel kapcsolatban találunk olyan passzusokat, melyek őt kiáltják ki a Legfelsőbbnek és a leghatalmasabbnak.
Más vallási hagyományok valamivel egyszerűbben intézik el ezt a dolgot, az Egyedüli Igaz Istenen kívül minden más istent hamisnak, vagy egyenesen ördögnek kiáltanak ki. Aztán ha egy kicsit elkezdenénk boncolgatni a filozófiát és az ontológiát, akkor viszont érdekes dolgok derülnének ki ott is.
Lényegében úgy foglalnám össze a dolgot, hogy a hinduizmus is, bár sokistenhívő vallásnak tűnik, valójában egy Istenről beszél, csak jóval több formában jeleníti meg, mindenkinek a személyiségéhez és a múltbéli szamszkáráihoz igazodva. Ez az ísta-dévata megtalálásának lényege, és nem a hierarchia. Ha megtaláltad azt az isteni formát és személyiséget, mely számodra leginkább képviseli Istent, akkor nem azon kell gondolkodni, hogy ő hol helyezkedik el az összes Isten hierarchiájában, hanem az iránta érzett odaadást kell fejleszteni. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy ugyanaz az Isten képes minden lélek előtt más formában, személysiséggel megnyilvánulni, és nem csak a feltételekhez kötött tudat szintjén, hanem a felszabadulás után is. Vagyis a spirituális valóság mindannyiunk számára elképzelhetetlen változatosságot produkál, ahol minden lélek azt érzi, hogy a megfelelő helyzetet érte el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése