Áldozat

Az emberek különböző kultúrákban a teremtés hajnala óta áldozatot hoztak az isteneiknek. A törzsi sámánok kecskét vagy más állatokat áldoztak a Nagy teremtőnek vagy az ősök szellemeinek, visszaajánlva a vadászzsákmány egy részét a Forrásnak, ezzel engesztelve az isteneket és biztosítva a törzs életben maradását. A földműves társadalmak gabonát és kenyeret áldoztak az isteneknek, hogy biztosítsák az esőt, a jó időjárást és a jó termést. A védikus ősvallás az ember kötelességeként írja elő az áldozatok végzését, és a védikus áldozatok között szerepelt állatáldozat és növény, azaz gabona-áldozat is. Sőt, egyes helyeken Indiában embert is áldoztak. Erre az ókori dél-amerikai és afrikai törzseknél is találunk példákat, illetve még a kereszténység előtti Európa és Észak-Ázsia régióiban is. 

Mondhatnánk azt, hogy ahogy az emberi civilizáció fejlődött, az áldozat tárgya fokozatosan fejlődött az emberről az állatra, majd a növényekre, sőt még később még finomabb áldozati tárgyak is kialakultak, például a mantrák, a légzés, az elme vagy a tapasz, az önszigor és vezeklés különböző formái a jógikus hagyományban. Ezekről később még lesz szó. Ám ez az interpretáció nem lenne teljesen helyes, mert az áldozat folyamata, tárgya és szabályai elsősorban az áldozatot végző tudatának minőségétől függ. Az öléssel, kínzással, önkínzással járó áldozatok a tamasz (tudatlanság vagy sötétség) hatása alatt állnak; az anyagi haszon vagy nyereség érdekében végzett áldozatok a radzsasz (szenvedély) hatása alatt állnak; a tisztulás és lelki fejlődés érdekében végzett áldozatok pedig a szattva (jóság) minőségében vannak. Márpedig az emberiség története során mindig s voltak a három guna hatása alatt álló emberek vagy lelki gyakorlók.

Én magam is, miután megkaptam a Gájatrí mantrát, ami a brahminikus, azaz papi avatásnak megfelel, kitanultam az áldozatok (jagják) végzésének csínját-bínját, legalábbis amennyire a mai korszakban ez megvalósítható. A Dvápara-júgában a bráhmanák olyan tisztán tudták énekelni a védikus matrákat az áldozat során, hogy az Úr Vinsu és az összes félisten személyesen megjelent, hogy elfogadja az áldozatot. A mai korban az ilyen mértékű karmikus tisztaság és spirituális erő már meglehetősen ritka. 

Sok évig én voltam tehát az áldozópap a Krisna-egyházban. Amikor a guruk avatást és lelki nevet adnak a tanítványaiknak, akkor egy tűzáldozattal szentesítik a fogadalmakat. A házasságkötés is tűzálddozat kíséretében zajlik, valamint házavató tűzldozat is létezik. Én magam is szerettem végrehajtani ezeket a szertartásokat, még hamvasztásnál is jelen voltam. Valószínűleg mindez előző életemből jött velem, még a Bhrigu-asztrológus is azt mondta rólam Indiában, hogy Dél-indiai bráhmana voltam előző életemben.  

Most, hogy visszább léptem az egyházi kötelékből, már nem vezetek védikus áldozati ceremóniákat, mindazonáltal az áldozat egyikünk életéből sem hiányozhat. Az áldozatot, mint ahogy fent említettem, sokféleképpen végezhetjük. Egy jógi számára a mindennapos gyakorlás (ászana, pránájáma, kriják, meditáció) és a különböző fogadalmak követése (jama, nijama, mértékletes evés stb.) mind a tapasz (lemondás vagy vezeklés) kategóriájába tartoznak. A tapa szótő "hőt, hevítést" jelent. Mint ahogy az áldozati tűzbe a védikus mantrák kíséretében ghít (tisztított vajat) és gabonaszemeket ajánlunk, és a tűz, mint az Úr szája a felajánlással együtt elégeti az áldozó karmáját is, a mindennapos gyakorlás ugyanúgy "lelki hőt" termel, mely megpörköli a karmánk magjait és így közelebb visz a felszabaduláshoz. A fenti tehát a jóga-jagja vagy tapó-jagja. Rávana például az Úr Brahmán meditált, miközben fél lábon állt több tízezer évig. Végül azt az áldást kapta Brahmától, hogy semmilyen félisten vagy démon nem győzheti le, és ezért az Úr Ráma emberi királyfiként inkarnálódott, és maga ölte meg a végén. Bár Rávana vezeklése, illetve áldozata a tamasz és radzsasz hatása alatt állt, az Úr Brahmá és Ráma kegyéből végülis elérte a felszabadulást. 

A szentírások tanulmányozása, az önvaló megismerésére tett erőfeszítés (szvádhjája) a gjána-jagja. Mások szolgálata és az Isten iránti odaadás gyakorlása a bhakti-jóga jagja. A szegénységi fogadalom követése és a lemondás mindenféle anyagi élvezetekről szintén áldozat, vairágja-jagja. Az anyagi javak eladományozása a dána-jagja. A szent mantrák éneklése a legerőteljesebb áldozati folyamat a jelenlegi korban, a náma-jaga vagy szankírtana-jagja. A meditáció Isten formáján vagy tulajdonságain a dhjána-jagja. Mindenki tud tehát áldozatot hozni és ezáltal lelki fejlődést elérni. Minél tudatosabban és tisztább szándékkal gyakoroljuk az áldozati folyamatot, annál erőteljesebb lesz a hatása.