"Egyesek azt gondolhatják, hogy a kereskedők és az üzletemberek önzők, de emlékezzünk rá, hogy a szolgálataik nélkül a legtöbb áru nem állna a rendelkezésünkre. A manipúra az az erő, mely a modern termelőüzemek fejlődése mögött áll. Karl Marx három történelmi fázist nevezett meg a Kommunista Kiáltványban, melyek végül a kommunista társadalomhoz vezetnek: Az első fázis, a rabszolgatartó társadalom egyértelműen azonosítható a hüllő-természetű gyökércsakrával. A második fázis, a középkori feudális társadalom, mivel arra helyezte a hangsúlyt, hogy a családokat és klánokat egy szűk területhez kösse, és gyakran zsarnokok voltak a vezetőik, közeli kapcsolatban áll a második csakrával, a szvádhisthánával. A harmadik történelmi fázis, az iparosodás során a vezető réteg, a burzsoázia kifejlesztette a termelőüzemeket. Jógikus perspektívából Marx burzsoáziája az az osztály, amely teljesen megnyitja a manipúra csakrát, és kifejleszti annak potenciálját. Érdekes megjegyezni, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít Marx a modern ipari és vállalkozói képességek kifejlődésének. Eddig a pontig pontosan elemezte ki az emberi társadalom fejlődését, ami egybeesik a jóga nézeteivel az alsó három csakrát illetően. De hogyan tovább?
Ha
az emberiség megreked a manipúra szintjén, a hatása alatt
kifejlesztett ipari termelőüzemek a kontrollálatlan mohóság
miatt meg fogják semmisíteni ezt a bolygót (és bennünket is vele
együtt), mivel kimerítik annak erőforrásait és megmérgezik.
Ezért, még a túlélés szempontjából is szükségszerű, hogy a
spirituális evolúciónk tovább haladjon a következő csakrához,
a szívcsakrához. Vérbeli ateistaként Marx természetesen
hallgatott az ilyen irányú lehetőségekről.
A
manipúra csakra aktiválásának és a visnu-granthi
csökkentésének eszközei közé tartozik a naulí, a külső
légzésvisszatartás, az uddíjána bandha, a báhja
(külső) uddíjána, a nádí sódhana pránájáma és
a szúrja bhédana pránájáma, melyeket mind részletesen
leírtam a „Pránájáma: a jóga légzése” című
könyvemben. Egy másik fontos technika természetesen az, ha
kizárólag ezen a csakrán meditálunk, miközben belemondjuk a
RAM-ot. Mint ahogy az előző csakrák esetében is, aktiválása
után a legfontosabb, hogy túllépjünk rajta, a következő
csakrához."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése