A Szeretet

Nemrégiben láttam a "Váratlan szépség" című filmet. A filmesztétikai elemzéseket ezúttal elkerülve, én általában a gondolatébresztő, az emberi elme és tudat működésére rámutató mozzanatokra szoktam felfigyelni, és azokat gondolom tovább. A filmben Will Smith egy reklámcég alapítóját játssza, és három szóban foglalja össze a jó reklám lényegét: Szeretet, Idő és Halál. A film során ez a három fogalom személyesen is felkeresi a főszereplőt, de most nem menjünk bele a részletekbe. Egyszóval azt mondja a reklámguru, hogy ezzel a három dologgal lehet eladni valamit az embereknek. Mindenki szeretetet akar, több időt akar, hogy élvezhesse ezt a szeretetet, és el akarja kerülni a halált, mely elszakítja a szeretteitől. Ha elhiteted az emberekkel, hogy ez vagy az a termék, szolgáltatás megadja nekik ezt a három dolgot, akkor boldogan megveszik. 

Nos, a mai blgobejegyzésünk erejéig maradjunk az első témánál, a szeretetnél. Többször felmerült már a gondolat a blogírásom elmúlt nyolc éve alatt: sok ember magányosnak érzi magát. Vagyis úgy érzi, hogy nem kap elég szeretetet, törődést, gyengédséget. A pszichológusok szerint ez a korai gyermekkorban gyökeredzik, mert ha akkor valóban nem kap elég figyelmet a kisgyermek, vagy azt éli meg, hogy mellőzik a szülei, zavaró tényező a jelenléte,. akkor ez a szeretethiány az egész későbbi életére rányomja a bélyegét. Mondhatjuk persze, hogy karma kérdése, mennyire szerető szülőket kap az ember, de az tény: enélkül nagyon nehéz normálisan elindulni az életben és valóban autonóm, érett, szeretni és felelősséget vállalni tudó felnőtté válni. 

Az egyre később felnövő, vagy felnőtté egyáltalán nem akaró generáció problematikájában is ez lehet az alapmotívum. Ha egy gyermek nem kapott elég szeretetet, akkor nem képes felnőtté és érzelmi értelemben teljes szülővé válni, és ő sem fogja tudni kielégíteni a gyerekei érzelmi igényeit. Az "önszeretet" és önelfogadás new ages reklámozása sem igazán jó megoldás, mert a szeretehiányt a valaki másra utaltság, kiszolgáltatottság állapotában éljük meg, és ez akadályozza meg autonómiánk kialakulását. 

Ezek után persze az ember egész életében a szeretet koldusává válik, és hiszékenyebb, manipulálhatóbb lesz a kelleténél. Hajlamos lesz feladni a függetlenségét vagy az önálló gondolkodását, ha úgy érzi, hogy valakitől szeretetet, figyelmet, biztonságot kap. Sokan ezt keresik a vallásokban, spiritualitásban, különböző karizmatikus guruknál vagy gyülekezetek tagjai között. De van, aki beleszeret a pszichológusába, a jógaoktatójába, a tanárába, stb., mert szeretetre vágyik. Ugyanakkor sokan nem mernek túllépni a manipulatív érdekkapcsolatok vagy az alkalmi, eseti viszonyok szintjén, mert nem tanultak meg szeretni és szeretete elfogadni, vagy azt viszonozni. 

Ez nem könnyű tudomány, vagy nevezzük inkább művészetnek, és nap mint nap kell gyakorolni. Még ha nehezünkre is esik, meg kell tanulni törődést adni, mielőtt megkapnánk azt másokról, és van, amikor túl kell lépni a szeretetéhségünkön ahhoz, hogy valóban a szeretet vonzó tárgyaivá váljunk. Az önfejlesztés és a spiritualitás útjai is ezt hivatottak elősegíteni, az egón túllépve az önzetlen szeretet felé vezetnek bennünket, ha őszintén és tudatosan haladunk ezeken az utakon. 

Eljöhet egy pont az ember életében (ha nem ebben, akkor valamelyik következőben), amikor rájön, hogy az anyagi tárgyak és szolgáltatások, vagyis minden, ami pénzért megszerezhető, nem igazán elégítik ki a szeretetéhségét. A szeretet az valami tisztább és szentebb dolog annál, mintsem hogy pénz vagy anyagi érdek társuljon hozzá. Legalábbis, ha tudatosak vagyunk, akkor lassan lepucolgathatjuk ezeket a rétegeket a szeretteinkkel való kapcsolatainkról. Olyan sok dolgon kell túllépni: az önzésen, a sértődöttségen, a bűntudaton, a megfelelési kényszeren. Az őszinte szeretet gyakorlása végül elvezet önmagunkhoz, és közben az életünk úgy rendeződik, hogy minden a helyére kerül ebben a játszmában.