Mi is a baj az anyagi vágyakkal? Nem árt, ha tisztában vagyunk ezzel, még akkor is, ha jelen pillanatban még nem állunk készen arra, hogy minden ragaszkodásunkról lemondjunk. Az egyik baj az, hogy az anyagi vágyak és az anyagi élvezet, amire irányulnak, átmenetiek. Vagyis ha sikerül összekapcsolni az érzékeinket a hőn áhított érzéktárggyal, akkor a belőle származó öröm átmeneti. Amikor kielégülünk, akkor a vágy alábbhagy, de csak addig, amíg újra be nem köszönt az élvezet utáni szomj. Így a sóvárgás és a kielégülés utáni érdektelenség között oszcillálunk, és sohasem mondhatjuk el, hogy ez az a pillanat, amikor tökéletesen boldogok vagyunk. És ha azt is érezzük esetleg egy-egy röpke másodpercig, az hamar elszáll.
A másik probléma az, hogy az érzéki élvezetből származó boldogság nem elég mély. Hogy mi az elég mély? Valójában az, aminek nincs korlátja, mint például egy feneketlen mély tenger, melynek sohasem érünk az aljára, bármilyen mélyre merülünk is. Az anyagi élvezetben általában elég hamar beleütközünk egy falba, amikor is újra és újra próbáljuk megismételni azt az élményt, ami első alkalommal olyan erősen magával ragadott, de minél többször ismételjük, annál inkább megkopik és unalmassá válik. Erre az egyik megoldás az, amikor változtatunk valamilyen körülményen, például újabb és újabb ételeket kóstolunk meg, amikor a megszokott ízek már unalmasak. Még a kedvenc ételünkből sem tudunk végtelen mennyiséget megenni, mert az érzékszerveink és a testünk kifáradnak. Az érzékszervek és a fizikai test korlátai tehát az élvezet mélységének is korlátot szabnak.
Ugyanakkor az anyagi világbeli tapasztalatok és érzékszervi benyomások sokaságának pontosan az a célja, hogy kiábrándítsák a lelket az anyagi boldogság illúziójából. De amíg ez nem történik meg, addig a lélek nem képes őszintén lemondani a ragaszkodásairól. Ebben az esetben is el lehet indulni a spiritualitás útján, és jellemző módon bizonyos szabályok és korlátozások követésével segíthetjük meg az anyagi vágyakról való lemondás folyamatát. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a spirituális útra lépve is őszintének kell lennünk a saját helyzetünket illetően. Ha túlzottan szigorú szabályokat vezetünk be, amiket nem fogunk tudni őszintén követni, vagy a spiritualista "egó" elhiteti velünk, hogy fejlettebbek vagyunk, mint ahol valóban tartunk, akkor a lemondásból könnyen egyfajta képmutató önbecsapás lehet, ami nem segíti elő a fejlődésünket. Ilyenkor hamis módon, külsődlegesen lemondunk valamiről, amire az elménkben még erősen vágyunk, de nem merünk utat engedni a vágyunknak. A vágy ezáltal nem tud kitisztulni, hanem a következő életünkben még erősebben fog jelentkezni.
Tehát, ha megvonjuk magunktól az érzéki élvezetet, de azon vesszük észre magunkat, hogy egyre erősebben meditálunk rajta, az akadályozni fogja a lelki gyakorlatunkat. Ugyanakkor ez mutatja azt is, hogy az elme mekkora erővel rendelkezik. Képzeljük el, ha egész életünkben a meditáció transzcendentális tárgyára (például Isten valamelyik formájára vagy nevére) rögzítjük az elménket meditáció közben, akkor mennyire erős lesz a vágyunk, hogy elérjük a meditációnk tárgyát a következő életünkben, vagy még ebben az életben. Viszont, ha az anyagi vágyak mindig eltérítik a figyelmünket meditáció közben, akkor meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a lemondás és a kontrollált érzéki élvezet között.
Vannak olyanok is, akik megtapasztalják, hogy az elmében végzett érzékkielégítés sokkal erősebb élményt ad, mint az érzékszervek és az érzéktárgyak közötti kapcsolatból származó öröm. Ők a mentális érzékkielégítés különböző formáit választják: például a testen kívüli élményeket, a misztikus képességek fejlesztését, különböző tudatmódosító, hallucinogén anyagok használatát vagy a meditáció olyan formáit, melynek célja nem az önvaló megtisztítása és megtapasztalása, hanem az anyagi valóság finomabb szintjeinek megtapasztalása. A filozófiai témákon történő vég nélküli vita is ebbe a kategóriába sorolható. Vannak emberek, akik szeretik hallgatni a saját hangjukat, és okosakat mondani vagy írni, de az egész nem viszi őket közelebb az önvalójukhoz.
Nem baj tehát, ha anyagi vágyaink vannak, de amellett, hogy ezeket megpróbáljuk valamennyire kontrollált és szattvikus módon kielégíteni, szorítsunk helyet az életünkben a spiritualitásnak is, és dolgozzunk az anyagi tetteink eredményéről való lemondás jegyében. Ha a munkánk eredményét felajánljuk valamilyen spirituális célra, akkor fokozatosan megszűnik a ragaszkodásunk az iránt, hogy egyedül mi magunk élvezzük a tetteink gyümölcsét. Krisna megtanítja a tettek általi felszabadulás elérésének művészetét a Bhagavad-gítában, és mindenki azon a szinten gyakorolhatja ezt, ahol éppen tartózkodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése