Patandzsalí szerint van egy dolog, ami ezt megakadályozza, ezt pedig "tapadásnak", vagy vonzódásnak, ragaszkodásnak nevezi. Az elme "hozzátapad ahhoz az illúzióhoz, amit a tudatlanság hatására teremtett, és nem akarja elengedni. Egyrészt azért, mert az illúzióval azonosítja magát, másrészt azért, mert fél az ismeretlen spirituális valóságtól. Más dolog abban a kontextusban beszélni az elengedésről, amikor már valamit elveszíttettünk, de nem akarunk tudomást venni róla, mint úgy, hogy ott van előttünk, és semmi nem kényszerít arra, hogy elengedjük vagy kizárjuk az életünkből.
Semmi gond azzal, ha valakinek van egy hobbija vagy egy kedvenc tevékenysége, feltéve, ha az a dolog fejleszti őt és felismerésekhez juttatja önmagával kapcsolatban. Minden hobbit, tevékenységet alá kellene rendelnünk az önmegvalósítás fő feladatának. Ha azonban az a hobbi csupán arra szolgál, hogy agyonüssük vele az időt és elvonja a figyelmünket az önfejlesztésről, akkor csupán egy csapda, fölösleges időtöltés.
Van, aki a munkájába menekül az önmegvalósítás elől, van, aki a családi kötelességeibe, megint mások csak ülnek és olvasgatnak, de semmit nem alkalmaznak az életükben abból a sok okosságból, amit megtanultak. Sőt, olyanok is vannak, akik másoknak próbálnak segíteni a fejlődésben, és ezzel helyettesítik az önmagukon elvégzendő munkát.
Tehát meg kell tanulnunk különválasztani a lényeget a sallangoktól és valóban a mély dolgokra koncentrálni a felszínes csillogás helyett. Hogy mitől sikeres valakinek az élete? Spirituális értelemben véve pontosan ettől, hogy megtanult a lényegre koncentrálni az élete során, és akkor már másodlagos, hogy mennyi haladást ér el a fontos dolgokban, mégsem fogja azt gondolni a halála pillanatában, hogy hiábavaló dolgokra fecsérelte az idejét. Mindennek, amit csinálunk, egy magasabb tervbe kell illeszkednie, még a lehető legjelentéktelenebbnek tűnő, hétköznapi tevékenységeknek is. A szokások kialakítása és a nem hatékony szokások megváltoztatása bizony lassú és fáradságos folyamat, de mégis fontos. Akkor lesz valami egy dologból, amivel elkezdünk foglalkozni, ha szokást csinálunk belőle.
Ha figyelmesek és empatikusak vagyunk, amikor kommunikálunk valakivel, aki fontos számunkra, ha rendszeresen időt fordítunk azokra a dolgokra, amelyek fejlesztik az énünket, akkor tíz, húsz, harminc év távlatában mér teljesen másképp fogjuk szemlélni a világot és korábbi önmagunkat. Ne hagyjuk, hogy a világ alakítsa az énképünket, és teletömje az életünket mindenféle haszontalan dologgal és információval, hanem szabjuk az életünket olyanra, amilyenre mi szeretnénk, hozzuk ki magunkból a személyiségünk legjavát, és ezt ajándékozzuk a világnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése