Az egyik alapvető hiba, ami miatt állandóan stresszelünk, a kontrollálási hajlam. Azt gondoljuk, hogy mi irányítjuk a dolgokat, és ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk, akkor dühöngeni kezdünk. A kötelességszerű cselekvés azonban nem azt jelenti, hogy irányításmániások leszünk és a befektetett erőfeszítésért cserébe kötelező módon várjuk azt az eredményt, amit elterveztünk. Ám az eredmény nem mindig úgy alakul, ahogyan azt szeretnénk, és ezt tudomásul kell vennünk, anélkül, hogy frusztrálódnánk rajta.
Meg kell tanulni megtenni, ami tőlünk telik, a többit pedig rábízni az Univerzumra, vagy a karmára, vagy Istenre, mindenki helyettesítse be a neki tetsző kifejezést. Mi van azonban azokkal a dolgokkal, melyek nem lényegesek, és mégis eltérül a figyelmünk, és elrabolják az időnket? Néha még jól is érezzük magunkat, miközben az időnket és az életünket pazaroljuk éppen, de utólag mindig megbánjuk.
Ennek az oka az elme szétszórt állapotában keresendő. A ksipta elme képtelen a koncentrációra. Hányszor előfordul már, hogy éppen valami fontos dologgal foglalkozunk, de hirtelen eszünkbe jut valami, és máris abbahagyjuk, és elkezdünk helyette valami lényegtelen dologra figyelni. A TV, a közösségi média és az okostelefonok remek gondolatelterelő eszközök, melyekkel végtelen időt el lehet tölteni anélkül, hogy bármi értelme lenne, sőt, még le is meríti az energiáinkat. A ksipta elme témáról témára ugrál, mint egy kerge majom.
A múdha elme vagy a passzivitásba merül, amikor éppen a tamasz hatása alatt van, vagy egy gondolat megszállottjává válik, amikor éppen a radzsasz hat rá. A radzsasz függőségszerű tapadást okoz az adott tárgyhoz, például valamilyen érzéki örömöt okozó tevékenységhez, mely akár rögeszmévé is válhat. Tehát szintén stresszt okoz. A tamasz inkább úgy okoz stresszt, hogy halogatjuk és elhanyagoljuk a kötelességeinket, és a semmittevésbe menekülünk az életünk kihívásai elől.
A viksipta elme már némileg szabályozható, de még itt is megfigyelhető az oszcilláció, vagyis időről időre témát vált, és erőnek erejével kell visszatérítenünk arra a tárgyra, amivel éppen foglalkozunk, például a meditációnk tárgyára. Itt a három guna hatása váltakozik, de a szattva hatása már némileg érződik, így valamelyest tudjuk kontrollálni az elménket, és a stresszorkohoz fűződő viszonyunkat, valamint az érzékszervi tevékenységeinket is.
A teljes koncentráció, és azzal egyidejűleg a lényegtelen dolgok teljes figyelmen kívül hagyása azonban csak az ékágra (egyhegyű) elmeállapotban valósul meg. Még ha csak rövid időszakokra tudjuk is elérni ezt az állapotot, ilyenkor nagyon produktívak vagyunk. legyen szó akár egy sportversenyről, egy vizsgáról, fontos próbatételről az életünkben, vagy valamilyen alkotó tevékenységről, vagy egy hirtelen jött szituáció menedzseléséről, egy vészhelyzetben történő gyors és helyes döntéshozatalról.
A stresszt tehát az ékágra elmeállapotban tudjuk teljesen kizárni, hiszen ebben az állapotban szokott előfordulni a "flow" élmény, vagyis teljes mértékben a jelen pillanatra tudunk fókuszálni, és az elménk nem térül el sem a múlt, sem a jövő eseményei felé.
Az ötödik elmeállapot a niródha, vagyis a felfüggesztett elme, melyet a tárgy nélküli szamádhi állapotában érhetünk csak el. Mivel az elme ilyenkor nem funkcionál, "standby" üzemmódban van, stressz sincs. Ebből is látható, hogy a stressz csupán az elménk produktuma, hiszen a valóságban minden úgy van jól, ahogy van, és mi csak szemtanúi vagyunk az élet változásainak. Hosszú út vezethet el azonban addig, amíg ezt felismerjük, és megállapodunk az Önvaló változatlan, örök minőségében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése