Egy kisebb és egy nagyobb jurta áll itt, valamint egy földbe süllyesztett kis kőházikó, ami konyhaként és fatárolóként szolgál. Az időjárás és a kilátás remek volt, egy szép nyárutói napon érkeztem a gercsei tanyavilágba. Itt a telkeken nincs víz meg villany, és a szomszédok mind lovakat tartanak meg kertészkednek. Bálint pedig hangfürdőket, elvonulásokat és csapatépítő programokat tart ezen a kies telken.
A nagy jurtába belépve nagyon otthonos és megnyerő látvány fogadott: a jurta közepén vidáman pattogott a tűz a kandallóban, mindenfelé csengettyűk és nepáli hangszerek a falakon, valamint Bálint negyven hangtála az egyik sarokban, csatarendbe állítva a hangfürdőhöz. Mivel én is elkezdtem hangtálazni az utóbbi időben a relaxációk alatt, sőt, a workshopjaimon az Atmában hangfürdőt is csinálok, szakmai szemmel is néztem és hallgattam a hangszereket. Kényelmes matracokon, párnákon helyezkedtünk el hanyatt fekve, és betakaróztunk egy-egy pléddel. Én pont a hangtálak és a kandalló között helyezkedtem el, szóval egyik oldalról jött a meleg, másik oldalról pedig a rezgések. Négyen voltunk összesen, plusz Bálint és Rebekka.
A hangfürdő előtt kényelmesen elhelyezkedtünk hanyatt fekvésben, majd megindultak a hangok. Először tingsha vagy csengő magas hangját lehetett hallani, majd Rebekka körbejárt a szertartásgonggal, és mindenkit megtisztított a rezgésével. A mélyebb hangtálakkal kezdődött az utazás, és fokozatosan haladtunk felfelé, a gátcsakrától a koronacsakráig. Közben volt egy-két dallamos rész is, amikor Bálint óceándobon, sansulán, tibeti csengőkön vagy koshi harangon játszott. Utána ismét megszólaltak a hangtálak. A hangfürdő első részében még mindenféle gondolatok jöttek a felszínre, volt, amelyik kellemetlen vagy zavaró volt, vagy éppenséggel próbálta magával ragadni a figyelmemet egy másik helyre a tér-idő kontinuumban. De a hangtálak egymásba érő rezgése fokozatosan szétbontotta ezeket a gondolati mintákat, és ami megmaradt, az a tudatosság, éberség volt.
Attól tartottam, hogy elalszom a viszontagságos, beavatásszerű próbatételekkel tűzdelt odaút után, de az ellenkezője történt, egyre éberebb lettem a hangfürdő vége felé, miközben a gondolatok elültek és egy meghatározhatatlan, lebegő térbe kerültem. Arra nem emlékszem, hogyan ért véget a hangfürdő, csupán a hosszú csendre lettem figyelmes, ami még inkább éber állapotba taszított, és elkezdtem mocorogni. Azt még láttam, hogy Bálint kimegy a végén, de nem tudtam, hogy mikor van vége az egésznek. Majd Rebekka jött be és pár kedves szóval "visszahozott" bennünket a külvilág valóságába. Bálint mesélt a hangszerekről, ki is lehetett próbálni őket, a jurtákról, meg mindenféle érdekes dolgokról.
Örülök, hogy a hangtálakkal való ismerkedésem elején már megvolt ez az élményem, mert egyre többen foglalkoznak hangtálakkal és hangfürdőkkel, és gondolom, hogy ez is olyan, mint a jógaoktatás: vannak komoly és felkészült szakemberek, és persze olyanok is, akik csak divatból foglalkoznak vele. Mindenkinek bátran ajánlom, hogy keressétek meg Bálintot és a Budai Jurtaközpontot, és legalább egyszer próbáljatok ki egy ilyen hangutazást a jurtában, távol a város zajától.
Ja azt még elfelejtettem, hogy a hangfürdő végén szerettem volna egy fényképet készíteni Bálinttal, de a telefonomból "leszívta a jurta" a töltést, és kikapcsolt. Minden esetre azért hazataláltam GPS nélkül is, jó meredek úton kellett menni lefelé folyamatosan fékezve. A nap folyamán a biciklim kétszer ledobta a láncot, de végülis sikeresen visszaértem a "civilizációba", miután megmásztam a Jurtaközpontba vezető oda- és visszautat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése