Érzelem-kapszula

Nemrég láttam egy filmet, Realive volt a címe. A történet az emberiség örök kérdését, az élet és halál témáját boncolgatja. A főszereplő, aki napjainkban él, egy sikeres fiatalember, akinél azonban gyógyíthatatlan rákot diagnosztizálnak. Nosza, mivel van pénze, gyorsan megrendezi a saját halálát és lefagyasztatja magát, annak reményében, hogy majd a jövőben kiolvasztják és kigyógyítják betegségéből. A krionika divatjáról már írtam régebben egy bejegyzést. 

A történet 70 év múlva folytatódik, amikor is kiolvasztják és félig-meddig gépekkel tuningolt, egészséges testet kap. Az elméje azonban valahol ott rekedt a múltban, és ezért hihetetlenül magányosnak érzi magát. Kiderül, hogy a jövőben az emberek nem is lesznek szerelmesek, csak élvezeti célból létesítenek szexuális kapcsolatot, és az egész partnerkapcsolat, család intézményét már elavultnak tartják. A főszereplő és az őt ápoló csinos nővérke bedob egy-egy pirulát, amitől megkívánják egymást, és szexelnek. A történet végét nem árulom el, hátha még másnak is támad kedve megnézni a filmet. 

Minden esetre szembeötlően állítja egymás mellé a főhős régi életének nagy szerelmét és a jövő érzelmi sivárságát. A konklúzió valahogy így hangzik a reanimált fiatalember szájából: "Nem volt bátorságom meghalni, de nem volt bátorságom élni sem." Ez bizony sokunkra igaz lehet, és valahol egész életünkben halogatjuk a boldogságot, vagy azért, mert félünk, hogy túl kockázatos dolog feláldozni magunkat az álmaink megvalósításának, a szerelemnek, vagy bárminek, amit életünk nagy céljának tekintünk. Vagy pedig azért, mert félünk az intimitástól, a védtelenségtől, a sebezhetőségtől, a tökéletlenséggel járó kiszolgáltatottságtól. Keményebbnek és kiegyensúlyozottabbnak akarunk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk, és ezért hajlandóak vagyunk elnyomni az érzelmeinket. 

Hiszen az érzelmek kiszolgáltatottá teszik az embert, zsarolható és manipulálható lesz, ha kimutatja az érzelmeit, vagy ha egyáltalán engedi, hogy felüssék a fejüket az elméjében. Az érzelmek hullámzanak, mint ahogyan a változékony elme is. És bár a jóga azt tanítja, hogy az elme hullámzásait le kell csendesíteni, ezt nem az érzelmeink elnyomása révén kell elérni. Az elnyomott érzelmek a tudatalattiban raktározódnak, és újabb lenyomatokat képeznek, míg a felszínre hozott, megélt, feldolgozott, tudatosított és utána elengedett érzelmek elősegíthetik a ragaszkodásaink csökkentését és az elme lecsendesítését. 

A mai ember nem akarja feladni a ragaszkodásait, ugyanakkor nem hajlandó felelősséget vállalni rájuk. Ebből az következik, hogy elkezdjük manipulálni, használni egymást, ahelyett, hogy megtanulnánk szeretni és tisztelni azokat, akik fontosak a számunkra. Sokkal jobban ragaszkodunk a tárgyakhoz, mert azok valamilyen vélt tökéletességet képviselnek, és mi magunk is hasonló külsődleges tökéletességre törekszünk, akár a megjelenésünkben, akár a viselkedésünkben. Nem vállaljuk fel valódi, tökéletlen önmagunkat, pedig az érzelmeinket nem fogjuk tudni valóban megélni, amíg le nem hullik a maszk.