Utthita
Szvasztikászana (Kiemelt kedvező póz)
Dristi: Úrdhva (fölfelé)
Dristi: Úrdhva (fölfelé)
A
szvasztikászana nevéről majd később több szót ejtünk,
mivel ez a póz is az ötödik sorozatban található. Ebben az
esetben a lábunk nem szvasztikászana pozícióban van, hanem
féllótuszban, de mivel a sarkunkon támaszkodunk, ezért kiemelt
póznak nevezzük. A póz egy átkötő gyakorlat az eddigi statikus
hátrahajlító gyakorlatok és az ezután következő dinamikus
tiktakk gyakorlat között. A póz a második sorozatban található
vátájanászana (ugró ló, vagy egyesek szerint ablakpóz)
közeli rokona, csupán a féllótuszban lévő láb helyzete tér
el, illetve a másik lábunkkal teljes guggolást hajtunk végre a
fél guggolás helyett.
Vinyásza
számolás
Az
előző póznál visszajöttünk szamaszthitibe, és innen
indul a vinyásza számolás.
Ékam:
Belégzésre tegyük be a jobb lábunkat féllótuszba és fogjuk meg
hátulról, majd emeljük fel a bal karunkat - úrdhva-vriksászana
(karemelés állásban).
Dvé:
Kilégzésre uttánászana féllótuszban (előrehajlítás,
mindkét tenyér a talajon).
Tríni:
Belégzésre úrdhva uttánászana féllótuszban (emeljük a
fejünket).
Csatvári:
Kilégzésre csaturanga-dandászana féllótuszban.
Pancsa:
Belégzésre felfelé néző kutyapóz féllótuszban.
Sad:
Kilégzésre lefelé néző kutyapóz féllótuszban.
Szapta:
Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a bal sarkunkra guggolunk, és
rátámasztjuk a farokcsontot, miközben a jobb lábunk féllótuszban
van. Fonjuk össze a karjainkat garudászana pozícióba (a
jobb kar van alul), majd tartsuk a törzset egyenesen, és emeljük a
karokat minél magasabbra. Nézzünk felfelé és hajtsunk végre öt
mély légzést.
Astau:
Kilégzésre helyezzük a két tenyerünket a padlóra, és ugorjunk
hátra csaturanga-dandászanába (a jobb lábunk még mindig
féllótuszban van.
Nava:
Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa:
Kilégzésre lefelé néző kutyapóz (most vegyük ki a jobb
lábunkat a féllótuszból, és helyezzük be a balt).
Ékádasa-csaturdasa:
Ismételjük meg a szapta-dasa vinyászákat a bal
oldalra is.
Pancsadasa:
Kilégzésre helyezzük a két tenyerünket a padlóra, és ugorjunk
hátra csaturanga-dandászanába (a bal lábunk még mindig
féllótuszban van.
Sódasa:
Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa:
Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa:
Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába
féllótuszban és fogjuk meg a bal nagylábujjunkat bal kézzel.
Ékónavimsatihi:
Kilégzésre uttánászana féllótuszban.
Vimsatihi:
Belégzésre szamaszthiti, bontsuk a féllótuszt.
Alternatív
vinyásza:
Ékam:
Belégzésre álló helyzetben helyezzük a jobb lábunkat
féllótuszba, és a karokat fonjuk be garudászanába.
Dvé:
Kilégzésre guggoljunk le a bal sarkunkra, és hajtsunk végre öt
mély légzést a pózban.
Tríni:
Belégzésre egyenesedjünk fel ismét.
Csatvári:
szamaszthiti.
Pancsa
– astau: Ismételjük meg az ékam-csatvári vinyászákat
a bal oldalra is.
Aktív
elengedés technikája
Amennyiben
a második vinyásza módszert választjuk, a leguggolásnál
és a felállásnál aktívan használni kell a láb- és
törzsizmokat, valamint meg kell tartani az egyensúlyt, miközben a
teljes talpról a talppárnára váltunk, illetve vissza. Ez a
nehezebbik változat a kettő közül. Amikor megérkeztünk a pózba,
akkor a megfelelő egyensúly esetén a támaszkodó láb izmait
minél jobban igyekezzünk ellazítani, miközben a féllótuszban
lévő lábunkat nem engedjük lejjebb billenni a vízszintesnél. A
törzs aktív, a karokkal felfelé nyújtózkodunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése