A jógával és az önmegismeréssel kapcsolatos utazásom során érdekes dolognál kötöttem ki az utóbbi időben, mint ezt már többen észre is vettétek: a hangrezgések világánál. Idén nyáron, az Everness fesztiválon figyeltem fel először a különböző hangtálakra és a velük rendezett hangfürdőkre, és utána bele is vetettem magamat a témába: a jógaóráim végén, a relaxáció alatt most már rendszeresen használok hangtálakat, és ez még csak a kezdet, ugyanis az etno-spiri hangszerek, vagy ahogy más néven nevezik: intuitív hangszerek világa egyre szélesebb, és egyre több embert érdekel ez a téma mostanság. Valószínűleg valamilyen tudati változás küszöbén áll éppen az emberiség, amiben a hangrezgések és a hangterápiás eszközök komoly szerepet fognak játszani.
Mindig is szerettem a zenét, de már szinte gyermekkoromtól az volt a jellemző a modern zene világára, hogy a klasszikus, akusztikus hangszerek szerepét egyre inkább átvette a számítógépek segítségével gyártott elekrtonikus zene, és mindannyian tömegfogyasztói lettünk ennek a konzerv-zenének. Elmenni egy hangversenyre vagy egy akusztikus koncertre már sokkal ritkább dolog, mint bekapcsolni a rádiót, a Youtube-ot vagy a Spotify-t, vagy a magunkkal hordott okostelefont vagy mp3 lejátszót.
Pedig az elektronikus közeg még a klasszikus zenét sem úgy közvetíti, mint az élő előadás, amikor a hangszerek által keltett rezgések átjárják a hallójáratainkat, a csontjainkat, és a testünk minden egyes sejtjét. Arról nem is beszélve, amikor saját magunk szólaltatunk meg egy hagszert és keltjük életre azokat a rezgéseket, amelyek a szívünkből, a tudatunkból fakadnak.
A hangterápiában használatos egyik legfontosabb hangszer a tibeti hangtál, melynek hosszan tartó és felharmonikusokban gazdak rezgése, csengése van. Ha ugyanazt a hangtálat különböző helyeken és különböző ütőkkel ütjük meg, számos különféle hangfrekvenciát tudunk életre kelteni. Ezek a rezgések harmonizáló, gyógyító hatással vannak a sejtjeinkre és az elménkre is. De ezt mindenki tapasztalja, aki részt vett már egy hangfürdőn vagy tibeti hangtálas kezelésen.
Ha több hangtálat használunk, akkor szép harmóniákat hozhatunk létre, bár a hangtálak nem elsősorban zenei dallamok lejátszására szolgálnak, mivel a hangok lecsengése hosszú és a felharmonikusok befogadása legalább annyira fontos, mint az alaphang hallgatása. November során tanfolyamra is el tudok majd jutni, ahol mélyíteni fogom a hangtálakkal kapcsolatos, eddig jobbára intuitív megfigyeléseimet és ismereteimet.
Aztán a jövőben még több intuitív hangszerre is sort kerítek, lesznek közte gongok, hangvillák, chime-ok, különböző keretes és fémdobok is. De ezekről majd akkor írok, ha már megszereztem őket, és van már némi személyes tapasztalatom velük kapcsolatban. Addig is gyertek el szeptember 16-án egy jó Ashtanga 2. sorozat-workshopra, melyet egy 50 perces hangfürdővel és némi közös mantrázással zárunk. Így nem csak testileg, hanem lelkileg is feltöltődve távozhat mindenki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése