2017. július 17., hétfő

Legmélyebb félelmünk

Az ötödik klésa az abhinivésa, vagyis a halálfélelem. Esetenként az "élethez való ragaszkodásként" fordítják, de valójában itt is az érem két oldaláról, vagyis a ragaszkodásról és az ellenszenvről van szó. Ragaszkodni az anyagi élethez (vagyis a test létéhez) ugyanúgy egy ragaszkodás, mint bármelyik másik. A halálfélelem pedig az ellenszenv egyik fajtája, ráadásul a legnagyobb, mert a test halálával a hamis egónk és a hozzá kötődő összes ragaszkodás is meghal. Ugyanakkor a halál élményének átélése, vagy az arra történő tudatos felkészülés a ragaszkodások legyőzésének és a spirituális tudás megszerzésének leghatásosabb módja. A jógi számára a halál olyan, mintha egy pár pillanatra kilépne a mátrixból és megtapasztalná eredeti önvalóját, majd az újabb születéskor ismét felerősödik a hamis azonosság, és elkezdünk a testünkkel azonosan gondolkodni és cselekedni. Bizonyos jógik emlékeznek az előző életeikre, mások pedig kifejleszthetik ezt a képességet, de csak akkor, ha a jelenlegi inkarnációval való azonosításunk némileg meglazul.

A félelem önmagában egy bénító érzés, ami a tudatlanságból táplálkozik, és ennek legerősebb fajtája a halálfélelem. A halálfélelem legyőzésére irányuló törekvést a kisebb félelmeink tudatosításával és legyőzésével kezdhetjük. Valójában csak egy felszabadult jógi jelentheti ki, hogy nem fél a haláltól, mivel az örök lélekkel azonosítja magát. Azt a jógit, aki egész életében készül a halál pillanatára, nem érheti meglepetésként a dolog. Ha a halála után eléri a felszabadulást, akkor azért nem kell aggódnia, ha pedig ismételten testet ölt, mert még nem ért a spirituális útja végére, akkor onnan folytathatja a fejlődését, ahol abbahagyja. Tehát mindkét esetben jól jár. Aki azonban nem jár a spirituális úton, és semmit sem tud az önvalójáról, úgy érzi, hogy a halál pillanatában mindent elveszít, és ezért ragaszkodik foggal-körömmel az élete meghosszabbításához.

A megoldás tehát a spirituális tudás művelése, az önvalóról szóló tudakozódás. Ahogy Krisna mondja: a bölcs nem bánkódik sem az élő, sem a halott fellett, mert tudja, hogy a megszületett számráa biztos a halál, míg annak számára, aki meghal, biztos az újjászületés. 


Nincsenek megjegyzések: