A
jóga filozófiája szerint minden átmeneti, ami az anyagi világban
történik, és amióta jógastúdiókat vezetek Budapesten, ezt
többszörösen megtapasztaltam. Első
jógastúdiónk a Govinda étteremben volt, majd kibéreltünk egy
helyet Budán, a Bem rakparton is. Utána a Govindából átköltöztünk
a Kálvin térre, majd a Bem rakparti lakásból és el kellett
jönnünk, és a Széll Kálmán téren találtunk újabb helyszínt
a jógázáshoz. A körülmények mindenhol mások, a lényeg azonban
egy: gyakorolni mindenhol lehet! Voltak, akiknek az egyik helyszín
tetszett jobban, és voltak, akiknek a másik. Jelen pillanatában
újabb fejezetéhez érkezett az Atma Center reinkarnációja: a
Széll Kálmán térről
átköltöztünk a Margit körútra.
Az
utóbbi két hetet a költözés előkészületeivel
töltöttem, 4-5 órákat aludva. Most szombatra már nagyjából
minden összeállt, így átcuccoltunk az új budai jógastúdióba.
Ilyenkor költözésnél egy csomó lom, kacat előkerül,
amiről
kiderül, hogy már nincs is szükségünk rájuk. Így fejlődik
az ember személyisége is szerencsés esetben életről
életre. Amennyire tehettük, megszabadultunk a fölösleges
dolgoktól, ma például reggel 9-től
este 10-ig költöztettem a stúdiót.
Az
új helyen, a Margit krt 64/b-ben még sok minden csinosításra vár,
de azért hétfőtől
elindulnak a jógaórák, remélem mindenki változatlan
lelkesedéssel fog járni! A jógához egy féreeső
erdei kunyhó lenne az ideális helyszín, távol a város zajától
és tömegétől.
Ez azonban a legtöbb ember számára nem megvalósítható, így ha
jógastúdiót szeretnénk üzemeltetni, akkor jobb, ha forgalmas,
jól megközelíthető
helyet érdemes választani. Még ha némileg be is szűrődik
az utca zaja, ez az új helyszín békét sugároz (legalábbis
nekem), így remélem, Ti is tudtok majd befelé figyelni gyakorlás
közben.
Ha
még nem próbáltátok a budai jógaórákat, akkor éppen itt az
ideje, tegyetek egy próbát! Elképzelhető, hogy az új órarend nem mindenkinek felel meg, ezért elnézést kérünk, de a körülményekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell valahogy. Igyekszünk majd bővíteni
az órarendet reggeli, délelőtti
órákkal is, ha látjuk, hogy erre ténylegese is van igény. A
körülmények változnak, a testünk változik, az elménk is
változik, még az is változik, hogy ki jógázik melletted a
szomszédos matracon, de egy valami nem változik: a gyakorlás, mely
a lélek önmaga felé való törekvésének kifejeződése
a mozgásban és a légzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése