IUKL Európa-bajnokság beszámoló

Múlt hét végén zajlott az IUKL Kettlebell Sport Európa-bajnokság a lettországi Daugavpilsben, ahol hét magyar versenyző képviselte hazánk feltörekvő kettlebell sportolóit. Aki nem járatos a témában, annak elmondom, hogy a kettlebell sportban két nemzetközi szervezet van: az IUKL (International Union of Kettlebell Lifting) és az IGSF (International Girevoy Sport Federation). Jelenleg az IUKL a rangosabb szervezet, a leghíresebb és legkomolyabb versenyzők ebben a szervezetben versenyeznek. Tavaly októberben az IGSF világbajnokságán jártunk Torinóban, ahol Jakab Sanyi arany, én pedig ezüstérmet szereztem 24 kg biathlonban. Akkor az IUKL VB Kazahsztánban zajlott, ami pénzügyileg nem volt megoldható a számunkra. Idén a lettországi EB volt az első nemzetközi IUKL-verseny, amin részt vettünk. Az EB-n egyébként 21 ország több, mint 300 versenyzője indult, és a hét magyar versenyző, akik javarészt még kezdőknek számítanak a többi, 10-15 éves rutinnal rendelkező versenyzőhöz képest, összesített ország-pontszámban így is a kilencedik helyet szerezte meg. 

Szerda délután indultunk repülővel Rigába, és este ott aludtunk egy hotelben. Másnap korán reggel indultunk a vonat-állomásra, mert Daugavpils még majdnem 3 órányira volt a fővárostól. Dél körül érkeztünk meg az olimpiai csarnokba, ahol a verseny megrendezésre került. Mire találtunk egy IUKL-képviselőt, kiderült, hogy csak másnap délután lesz regisztráció és mérlegelés. Úgyhogy becsekkoltunk a hotelbe és lazultunk egy kicsit. Pénteken megvolt a mérlegelés, és Laci kiharcolta, hogy a jövő évi Európa-bajnokság helyszíne Kecskemét legyen. Úgyhogy ott komolyabb magyar csapattal kell majd felvonulni. Mérlegelés után elkezdtünk visszatölteni, de még edzettünk is egy kicsit Evgenyij Goncharov, a kazakh nagyágyú társaságában. 

Szombaton kezdődtek a versenyek, először a csajok jöttek 24 kg szakítással a profi kategóriában. Majorosi-Lázár Anita, a ceglédi kettlebellesek gyöngyszeme, életében először versenyzett 24 kg-val, ráadásul a feltörekvő fiatal csillag, Irina Mjakiseva mellett szakított. Anita 50 ismétléssel végzett, Irina 183-at szakított. Második versenyzőnk Németh Kata volt, aki szintén első 24-es versenyén vett részt. 56 ismétléssel végzett, mellette a szintén világhíres Alina Vaskina dolgozott, aki 179-et szakított, és 17 éves.  

Harmadik versenyzőnk Lakatos Attila volt, aki 22 hosszú ciklust csinált 2x24 kg-val, és ezzel a harmadik helyet szereztem meg a -95 kg-os súlykatergóriában. Megvolt az első magyar érem! Második nap Barcsik Laci lépett fel 2x32 kg hosszú ciklusban, 41 ismétlést ért el. Utána Piszmán Zsófi következett, aki 133-at szakított 16 kg-val. Délután pedig mi jöttünk Sanyival 24 kg-s biathlonban. A 4 napos várakozás elcsigázott egy kicsit, és egyébként sem szeretek délután lökni, de végre eljött a mi időnk! Végül alulmúltuk a saját várakozásainkat, én 55-öt löktem, Sanyi pedig 65-öt. Ehhez képest a legjobb számaink 88 és 90. Csakhogy az egyéb versenyeken nem kérnek olyan hosszú fej fölötti fixációt, mint itt. Szóval elfáradtunk, de még hátra volt a szakítás is. Végül én 99-et szakítottam, 45-nél váltottam kezet. Legalább azt a hibát nem követtem el, mint a Zagreb Openen, amikor bal kézzel elejtettem a golyót és így elbuktam a szettem felét. 99-nél már erő-snatcheltem, és leért a golyó a földre. Azt hittem, hogy a bíró int, hogy tegyem le, de helyette intett, hogy tovább. Csakhogy akkor már nem volt lendülete a golyónak és így elbuktam azt a pár ismétlést, ami még kiment volna. Tanulság: soha ne tedd le a golyót, amíg nem látod a piros lapot! Sanyi egy kicsit tovább bírta, 133-at szakított. Én egyedül voltam a súlycsoportomban és a 45-49-es korcsoportban, így az aranyérmet a gyenge teljesítményem ellenére megszereztem, mondhatni szerencsével. Sanyinak volt egy ellenfele, a dán kettlebell válogatott vezető edzője. Ha Sanyi a max számait hozta volna, akkor meg tudta volna szerezni az első helyet, de így csak a másodikra futotta. Így is dicsőséges dolog, hogy elmentünk, képviseltük a hazánkat, és megtettük, amit bírtunk. 

Számomra a leglelkesítőbbek a nagy nevek mellett (Goncharov, Ginko, Gafarov) mellett a veteránok voltak. A legidősebb veterán 75 év feletti volt, ő csak 12 kg-s golyókkal versenyzett. De a valamivel fiatalabbak 16-tal, a 60 év alattiak pedig 24-el tolták. És volt egy-két nagyon kemény eredmény, 100 feletti lökések és 200 feletti szakítások is. Persze a veteránok legtöbbje vagy vezető edző, vagy bíró vagy legalább 15-20 éve kettlebellező versenyző volt. nekem az elejétől kezdve az tetszett ebben a sportban, hogy nem lehet kiöregedni belőle, akármeddig csinálhatod. Persze a 22 év alatti fiatalok is nagyon lelkesítőek voltak, a fiúk között többen csináltak nagyon komoly számokat 2x32 kg-val, még a 68 kg alatti súlycsoportban is.

A szervezéssel kapcsolatban annyit írnék, hogy a temet egy kicsit jobban ki lehetett volna díszíteni. A zene jobb volt, mint Torinóban, de elég halk volt. Az eredményjelzők néha itt is elromlottak, így a versenyző nem tudta, hogy mennyinél tart éppen, ez pedig eléggé zavaró lehet. A bírók között voltak nagyon szigorúak, akik 2 másodpercnél is hosszabb fixációt követeltek, de én kifogtam egy viszonylag jó bírót, bár a szettemen ez sem segített. Az eredményhirdetést vasárnap este egy kicsit elhúzták, és a diplomáját sem kapta meg mindenki. Végül a verseny után össznépi bulizás következett a brit, ír, horvát és a magyar válogatott tagjaival a Dublin kocsmában. 

Innen éjfél után keveredtünk haza a hotelbe, hétfő reggel pedig ki kellett koslatni a vasútállomásra, éppen hogy elértük a vonatot. A reggeli vonatút után egy délutáni repülőút következett, illetve a vidékeknek még egy autókázás hazafelé. A következő az IUKL EB lesz Dél-Koreában, ahová én nem megyek, csak a többiek. Addig is kisebb és közelibb versenyeken folytatjuk a küzdelmet a golyókkal és a számokkal. Köszönjük a felkészítést edzőnknek, Barcsik Lacinak, az utazásszervezést Jakab Sanyinak, a támogatást a szponzorainknak, a részvételt a csapattagoknak és a szurkolást az összes magyar kettlebell sport-rajogónak!