Hosszú távú kapcsolatok

Mai világunkban minden felgyorsult és felszínessé vált, kevés kivételtől eltekintve. Ez sajnos a kapcsolatainkra is igaz. A legtöbb pár nem marad együtt addig, hogy tisztességgel felneveljék a gyerekeiket, és így megjelennek a mozaikcsaládok, a pótapukák-anyukák, és a gyerek érzelmi fejlődésében már megjelennek a bizalmatlanság kódjai. A bizalom kérdését tegnapelőtti blogbejegyzésemben boncolgattam, és a megfelelő anya- illetve apakép ebben nagyon fontos szerepet játszik. Talán ez is egy olyan tényező, amely később ahhoz vezethet, hogy a gyermek felnőtté válva (legalábbis biológiai értelemben) nem szívesen köteleződik el egy kapcsolatban évekre vagy egész életére. Ha otthon nem ezt látta, mert például az anyja is már a harmadik férjével él együtt, akkor ő maga is hajlamosabb lesz hamar kimondani egy kapcsolatban, hogy nem működik, és hogy váljunk el. 

A hosszú távú kapcsolatos sokszor eleve ott buknak el, hogy a két fél nem is köteleződik el. "Összeházasodni? Minek? Ha jól érezzük magunkat együtt, akkor úgyis együtt fogunk maradni!" Ezt már sok mindenki szájából hallottam, de általában az a tapasztalatom, hogy titkon minden lány arra vár, hogy megkérjék a kezét, és oltár elé vezessék. Csakhogy ha ez nem történik meg, akkor is gyakran hűségesen kitart a párja mellett, mert fél az egyedül maradástól. De néha azt is érezheti, hogy a házasságkötés "ciki" vagy "retró", mert a barátai is hasonlóan szabadelvű kapcsolatokban élnek. 

A szingli nő, akinek mindig van pasija, van pénze és van ideje önmagára, de esze ágában sincs családanyává válnia, hiszen tudja vagy látja a barátnőin, hogy azzal mennyire kiszolgáltatná az önállóságát és esetleges karriervágyát, szintén a modern kor szüleménye. Nem mondom, hogy ez feltétlenül rossz, mert vannak olyan nők, akiknek ez jobban megfelel, mint az anyukaszerep. De az ilyen nő például szintén óvakodni fog az elköteleződéstől, esetegesen valamilyen korábbi traumatikus csalódások miatt. Ösztönösen olyan férfiakat fog bevonzani, akiket bármikor kipenderíthet az ajtón, és akiket egy kicsit balféknek tekinthet, mert nem tudják olyan profin menedzselni az életüket, mint a szingli, önálló egzisztenciával rendelkező nő.

Azt sem mondom, hogy mindenkinek háztartásbeli, otthon ülő sokgyerekes anyukának kell lennie, mert ez a szerep sem illik minden nőre. Sőt, a legtöbb nőnek jót tesz, ha van egy kis ambíciója és el akar érni valamit az életében, nem csak mással akarja kitartatni magát. A mai világban talán a legszerencsésebb kombináció az önállóan életképes és független, de egymásban bízni tudó és egymásból erőt merítő férfi és nő kapcsolata, akik sok tekintetben egyenrangú partnerként viszonyulnak egymáshoz, mégsem elfeledkezve a férfi oltalmazó és a nő gondoskodó természetéről. Az ilyen kapcsolat persze ritka, hiszen két érett személysiég kell hozzá.

Ha egy férfi nem tudja megjavítani az otthon felmerülő kisebb műszaki hibákat, vagy nem foglalkozik vele, vagy ha a nő nem tud, nem szeret főzni és rendet tartani, akkor nem nagyon lehet számítani arra, hogy hosszú távú lesz a kapcsolatuk. Az ember a saját személyiségéből fakadó hibákkal, hiányosságokkal jobban megbékél, mintha azok a partnerét is zavarnák, vagy egymásra tükörként visszavetítenénk azt, hogy a személyiségünk melyik oldalait kellene fejleszteni. Ez csak egy bizalommal teli, hosszú távú kapcsolatban lehetséges, ahol a két fél már átélt jót és rosszat, és megtanultak megfelelően viszonyulni és alkalmazkodni egymás személyiségének változásaihoz, fejlődéséhez, az esetleges nehezebb időszakokat és együtt átvészelve és nem elmenekülve előlük. A hosszú távú kapcsolat akár egy másik életben is folytatódhat, de akármilyen hosszú vagy rövid is, a lényeg az, hogy adjunk valami értékeset egymásnak, ami a személyiségünk részévé válik.