Ragaszkodás és felelősség

Vannak felelősségteljes emberek, és felelőtlenek is. A skála a két véglet között mozog, de mindenki viszonyul valahogy a kötelezettségeihez. Az emberi élet első lényeges feladata az, hogy megértsük: vannak kötelezettségeink. Ezeket akkor is végre kell hajtani, ha van kedvünk hozzá, és akkor is ha éppen nincs. A védikus parancsolatok szerint az embernek van kötelessége a saját teste, a hozzátartozói, a rábízott emberek (beosztottak, alkalmazottak stb.), az általános emberek, a hazája és Isten (vagy önnön lelke) iránt. 

A felelőtlen emberek igyekeznek minél több kötöttséget, felelősséget vállalni, és rendre nem tesznek eleget a kötelezettségeiknek. Sok esetben még saját magukra sem tudnak felelősséget vállalni, így valaki másra hárul a fenntartásuk, ellátásuk terhe, vagy pedig valamilyen szociális intézménybe, tébolydába, börtönbe kerülnek. Az anyagi kötelezettségeket felrúgó embereknek van egy szűk osztálya, ezek pedig a szentek, vallási megszállottak, illetve az anyagtól teljes mértékben elszakadt emberek. Őket egyszerűen nem érdeklik az anyagi dolgok, és úgy tekintik, hogy elegendő, ha teljesítik spirituális kötelességeiket Isten felé, és ezzel minden teljes. Ha valaki ténylegesen eléri a spirituális felszabadulás szintjét, akkor képes őszintén feladni az anyagi kötelességeit, mivel már nem köti meg semmilyen ragaszkodás. 

A kötelességek egyik alapja tehát a ragaszkodás. Ragaszkodunk a testünkhöz, ezért fenntartjuk. Ragaszkodunk a családunkhoz, ezért gondoskodunk róluk. Ragaszkodunk a hazánkhoz, ezért megvédjük azt. Ragaszkodunk az anyagi jóléthez, ezért dolgozunk, hogy előteremtsük az anyagi javakat. Krisna azonban arra tanít, hogy a költelességeinket ragaszkodás nélkül kell végeznünk, máskülönben illúzióba esünk, és saját magunkat fogjuk a tetteink végrehajtójának tekinteni. Ennek az a következménye, hogy jogot formálunk a tetteink eredményére, és ha az élvezetes, akkor élvezni akarjuk, ha pedig szenvedéssel teli, akkor szenvedünk tőle. A ragaszkodástól mentes cselekvés tehát sok szenvedéstől menthet meg minket. 

A kötelességünk mértékét gyakran a ragaszkodásunk miatt nem tudjuk helyesen felbecsülni, és túlzottan irányítani akarunk mindent, vagy pedig teljesítménykényszeressé válunk, és mások elvárásainak próbálunk minden áron eleget tenni, még ha azok megalapozatlanok is. De időnként saját magunkkal szemben támasztunk olyan elvárásokat, melyeknek nem tudunk eleget tenni, és így örökösen elégedetlenek vagyunk, vagy pedig bűntudat marcangol. 

A ragaszkodás csökkentése vagy legalább egészséges mértékben tartása segít abban, hogy ne érezzük magunkat felelőssnek olyan dolgokban, amelyekről nem tehetünk, vagy amelyekben megtettünk minden tőlünk telhetőt. A múltbeli döntéseinkkel kapcsolatos bűntudat vagy a mulasztásainkon való kesergés pedig végképp zsákutca, hiszen a múlttal már nem tudunk mit kezdeni. legfeljebb a jövőre vonatkozóan vonhatunk le következtetéseket belőle, és más esetben bölcsebben viselkedhetünk. De azt, hogy egy múltbeli helyzetért milyen felelősség terhel bennünket, úgyis a karma törvénye fogja meghatározni. Ha végig kell szenvednünk valamilyen negatív következményt a jövőben, akkor azt úgysem tudjuk elkerülni, nem érdemes a félelem béklyóiban vergődni. De minden egyes jövőbeni dőntésünkben lehetünk tudatosabbak, és viselkedhetünk úgy, hogy csökkenteni tudjuk saját magunk és mások szenvedését, bár ezt az anyagi világban nem tudjuk teljesen kizárni, sem kiszámítani. Isten, vagy a Karma útjai kifürkészhetetlenek.