Szokásaink hatalma

Nemrég olvashattunk róla Gregor Maehle Meditáció-könyvében, hogy a szokásainknak milyen hatalmuk van felettünk, és mennyire az elménk, illetve a múltbéli mentális lenyomataink (szamszkáráink) rabszolgájává tehetnek bennünket. Ráadásul mindez javarészt öntudatlanul jön létre. Ezért mondják azt a szánkhja filozófusok, hogy a tudatos önvaló valójában nem cselekszik, csupán jelen van. Mindazok a belső és külső változások, melyek a testünkben is az elménkben zajlanak, csupán a kötőerők (gunák) változásainak automatikus következményei.

Ez a megfogalmazás azonban némi félreértésre is adhat okot, ugyanis akkor hol jön be a képbe a szabad akaratunk és a döntéseinkért hozott felelősség? Nos, Patandzsalí rendszere, melyben a szamszkárák (mentális lenyomatok), vászanák (feltételekhez kötött természet) és a karmásaja (karmikus tárház) rendszerét ismerteti, a legjobb magyarázattal szolgál a szabad akarat és a karma párhuzamos jelenlétére.

Az élőlény feltételekhez kötöttsége időtlen idők óta tart, mondhatnánk azt is, hogy kezdet nélküli. Ez gyakorlati szempontból annyit jelent, hogy lehetetlen kinyomozni az első szamszkárát, amely az elménket beszennyezte, és amely elindította azt a feltételekhez kötött folyamatot, melynek eredményeit a jelenben tapasztaljuk. Minden esetre ez az eredeti dóntés a szabad akaratunk eredménye, mely4et még nem befolyásoltak jelentősen a szamszkárák. Onnan kezdve, minél több interakcióba lépünk az érzékszerveinken keresztül az anyagi világgal, annál több szamszkára jön létre az elménkben. 

Ahogy Gregor Maehle is írta, az azonos jellegű és gyakran ismétlődő szamszkárákegyre jobban mélyülő "barázdákat hoznak létre az elménkben, és ezt már vászanának (feltételekhez kötött természetnek) nevezzük. Ha egy bizonyos helyzetben tízszer ugyanúgy viselkedtünk vagy reagáltunk, akkor tizenegyedik alkalommal már szinte gondolkodás nélkül öntudatlanul ugyanúgy reagálunk, vagyis engedjük, hogy a feltételekhez kötött természetünk döntsön az önvalónk helyett.

A szamszkárák, a vászanák és a karmásaja egyaránt az elme tudatalatti vagy tudattalan tartományában munkálkodnak, és észrevételnül bár, mégis erőteljesen befolyásolják az életünk szinte minden pillanatát. Ezeket a tudatalatti folyamatokat csupán a tudás művelése, a tudatosságunk (figyelmünk) fejlesztése és a meditáció gyakorlása által tudjuk először tudatosítani, majd lassan uralunk alá hajtani, így kiszabadulva az elme rabszolgasága alól. Ugyanis vagy az önvaló irányítja az elmét, vagy pedig az elme fogja irányítani a tudatunkat, és a két állapot közötti átmenet lassú, nehézkes és fáradságos folyamat. 

Az első lépés viszont abban rejlik, hogy felismerjük a kialakult szokásainkat, és igyekszünk lehetőleg minél tárgyilagosabban kianalizálni, hogy ezek a szokások mennyire segítik elő a személyiségfejlődésünket. A szokások biztonságérzetet adnak, egy látszólag saját magunk által meghatározott szabályrendszert, melynek keretei között a megszokott, ismert világunkban vagyunk, és a megszokott, "hétköznapi" életünket éljük. Éppen ezért szokták azt mondani, hogy a személysiégfejlődéshez néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból, olyan kalandokba bocsátkozni, melyek kívül állnak a hétköznapi szokásainkon. 

Ha találunk egy visszahúzó szokást az életünkben, akkor az egyik módja, hogy megszabaduljunk tőle az, ha kialakítunk egy újabb szokást, és azt már tudatosan választjuk meg. Ez vonatkozhat mindenre, kezdve a táplálkozásunktól, a testmozgáson, a munkánkon, a kapcsolatainkon és az általunk befogadott érzékszervi impulzusokon keresztül egészen a kommunikációnkig. A változtatás újítást is jelent, és egy új szokást még könnyebben tudunk módosítani, mint egy régi beidegződést. Az elme mindig száz százalékig tele van benyomásokkal, így az új, konstruktív, akár spirituális benyomások átvehetik a régi, a tudatunkat az anyaghoz kötő szamszkárák helyét.