Szavahihető vagy?

A jellemünk fejlesztésének egyik következő aspektusáról szeretnék ma értekezni, ez pedig az ígéretek betartása. Vannak olyan emberek, akik fűnek-fának mindent beígérnek, bevállalnak, az esetek többségében képtelenek nemet mondani, mert úgy érzik, hogy azzal megbántanák a másik embert. Persze az is lehet, hogy a konfrontáció-kerülés miatt ígérik meg, hogy megteszik ezt vagy azt a szívességet a másiknak, holott már az ígéret kimondásának pillanatában tudják, hogy nem sok esély van arra, hogy be is tudják váltani az ígéretüket.

Nos, egy embernek, különösen egy férfinak, ha ígéretet tesz valamire, akkor azt illik noszogatás nélkül végre is hajtani. Ez a megbízhatóság, számonkérhetőség alapelve. Természetesen a be nem teljesített ígéretek között is léteznek különböző kategóriák. Az egyik az, amikor az illető majdhogynem csak azért ígér meg valamint a másiknak, hogy lerázza, de nem is tesz szinte semmi erőfeszítést arra, hogy ezt megtegye. Legfeljebb arra tesz erőfeszítést, hogy valamilyen külső okokra hivatkozva kimagyarázza magát, hogy miért nem sikerült a dolog. Az ilyen ember hamar hitelét veszíti mások szemében, és a továbbiakban már nem fogják komolyan venni az ígéreteit, sőt, semmit sem, amit mond vagy vállal. 

Egy másik eset az, (és általában ez a ritkább), amikor az illető valóban minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy beváltsa az ígéretét, de valóban olyan váratlan külső körülmények jönnek közbe, amik lehetetlenné teszik a dolgot. Ilyen esetben talán nem játssza el annyira az illető a becsületét, bár még mindig felmerülhet az, hogy nem képes reálisan felmérni a kompetencia-határait. 

A védikus korban a bölcsek és a királyok rendelkeztek azzal az erővel, hogy amit kimondtak, az megvalósult, vagyis mindig beváltották az ígéretüket, és soha nem adták fel, bármilyen nehézség is jött közbe. Természetesen elképzelhető, hogy egy pontra szegezett elmével sokkal könnyebb mindezt megvalósítani, mint amikor a különböző külső körülmények és belső mentális folyamatok szüntelenül eltérítik a figyelmünket.

Az egyik módszer, amit a modern személyiségfejlesztő-guruk szoktak ajánlani az, hogy tegyünk minél kevesebb ígéretet, és csak olyan dolgokat ígérjünk meg, melyekről biztosak vagyunk, hogy teljesíteni tudjuk, és addig ne adjuk fel, amíg végre nem hajtottuk azt, amit vállaltunk. Az oszcilláló elme egyik védekező mechanizmusa pontosan abban rejlik, hogy amikor érzékeli, hogy a kitűzött cél elérése elé akadályok gördülnek, melyek kizökkentenének bennünket a komfortzónánkból, akkor inkább választunk egy másik célt. De ilyenkor megtörténhet, hogy folyamatosan változtatgatjuk a célt és az irányt, és konkrétan nem érünk el semmit sem, csak mindig kimagyarázzuk, hogy miért nem sikerült. 

Egy másik védekező mechanizmus a kihívások ellen az, amikor megrekedünk a tervezési fázisban, és csak hajtogatjuk, hogy mit szeretnénk elérni vagy megvalósítani, de nem teszünk semmit. Ilyenkor az ígéreteinket mindig elodázzuk, kitoljuk a határidőt, és arra várunk, hogy esetleg az idő előrehaladtával könnyebbre fordulnak a dolgok. Ezt persze az élet nem nagyon szokta igazolni.

Ha csalódást okozunk, főleg a szeretteinknek, a gyerekeinknek, és mindenkinek, aki tőlünk függ, akkor az illető ezt traumaként éli meg, és sem bennünk sem másokban nem fog tudni olyan könnyen bízni a jövőben. Sőt, ami talán még károsabb hatása az egésznek, ő maga is megtanulja, hogy nem kell mindig betartani az ígéreteit. Ezzel nem csak az egymás iránti bizalom épül le, hanem az önbecsülésünk is. 

Éppen ezért, ah megígérünk valamit, akkor oda kell állni a tükör elé, és azt mondani. "Megteszem, amit megígértem, mert különben hogyan nézhetnék a tükörbe holnap?" 

"Az ígléreteink be nem tartása olyan, mint a gombás fertőzés. mely észrevétlenül átterjed az egész jellemünkre, míg az erkölcsi értékrendünket el nem torzatja, és elkezdjük elhinni, hogy semmi rosszat nem teszünk, még akkor sem, ha a legbizalmasabb barátainknak okozunk csalódást." - William Makepeace Thayer