Csandra krama - a Hold-sorozat

Az Ashtanga-könyvem ötödik sorozatot ismertető része után úgy gondoltam, hogy beiktatok egy kis szünetet, és olyan anyagot teszek közzé, mely egyrészt nem létezik írott formában angol nyelven sem, másrészt a fontossági sorrendben sokkal előrébb van, mint az Ashtanga hatodik sorozata. Matthew Sweeney csandra krama sorozatát dvd formátumban lehet megvásárolni, illetve könyv és poszter alakban is kiadta a sorozat pózait, de írásos ismertető még nem született róla. Mivel ez a sorozat remek és fontos kiegészítés lehet a legtöbb Ashtanga. és más jóga-gyakorló számára is, a következő hétvégéken ennek a sorozatnak a leírását fogom közreadni.

Csandra Krama – a Hold-sorozat

Mi a csandra krama?

Az ászana-gyakorlásban, mint minden másban is, megfigyelhető a jin és a jang, vagyis a Hold és a Nap energiájának hatása és az egyik vagy másik dominanciája. Összességében természetesen a két energia kiegyensúlyozása a cél, de ez nem biztos, hogy megvalósítható egy-egy gyakorlási egységen belül, sőt, a jang-hangsúlyos gyakorlás és a jin-hangsúlyos gyakorlás majdhogynem kizárja egymást, kioltja egymás hatását. Tehát jobban tesszük, ha külön napra tesszük az egyiket és a másikat. Az Ashtanga vinyásza jóga, Hot jóga, Power jóga, Vinyásza Krama és számos dinamikus, erőt igénylő, atletikus ászana-gyakorlási stílus a jang, azaz a Napenergia dominanciáját okozza, ezt azonban bizonyos napokon ki kell egyensúlyozni egy-egy jin típusú, Hold-jellegű gyakorlással. Először is tekintsük át, hogy mik a jang, illetve jin típusú ászana-gyakorlás jellemzői, illetve hogy mi teszi Nap-vagy Hold-dominánssá a gyakorlásunkat.

Jang hatású gyakorlás                      Jin hatású gyakorlás

Dinamikus, mozgó elemek                  Satikus elemek, kevés mozgás

Rövid ászana-kitartások (5 légzés)      Hosszú ászana-kitartások (10+ légzés)

Erőt igénylő pózok                             Ellazulást igénylő pózok

Előrehajlások, álló és fordított pózok Talajpózok, hátrahajlítás, csípőnyitás

Gyors légzés                                      Lassú légzés

Magas pulzus                                     Alacsony pulzus

Izzadás                                             A test kihűlése

Meleg hőmérséklet (belső/külső)       Hűvös hőmérséklet

Amikor az Ashtanga-sorozatokat gyakoroljuk, akkor is törekszünk persze a lassú légzésre, alacsony pulzusra, könnyed mozgásra, belelazulásra stb., de a gyakorlás jellegéből fakadóan nehezebben tudjuk ezt megvalósítani, mint egy eredendően jin-típusú gyakorlással, például a jin-jóga statikus, gravitációs pózaival. A Matthew Sweeney által megalkotott csandra krama sorozat átmenetet képez a kettő között, mivel az Ashtangára jellemző vinyásza-rendszerű gyakorlás, viszonylag rövid ászana-kitartásokkal, de mégis sokkal jin-dominánsabb pózokból áll, mint az Ashtanga-sorozatok, így annak remek kiegészítője lehet.

Az Ashtanga-jóga gyakorlása közben fokozatosan halad a figyelmünk a durva szinttől a finom szintig. Először a testünk fizikai aspektusait fogjuk érzékelni, utána pedig a gyakorlás előrehaladtával megérezzük a testünk finomabb aspektusait is.

Minél lassabban mozgunk, egészen az ülő meditációig, annál kifinomultabb lesz a tudatosságunk. Minél gyorsabban mozgunk, a tudatosságunk annál durvább minőséget ölt. Amikor azonban egy gyorsabb vinyásza-gyakorlást végzünk, akkor erőteljesebben mozgatjuk az energiát és így könnyebben meg tudunk szabadulni a fizikai blokkoktól. Ez pedig könnyedebbé teszi a testet.

Az Ashtanga ötödik és hatodik sorozata

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Az Ashtanga vinyásza jóga ötödik és hatodik sorozatának összehasonlítása

Az Ashtanga jóga haladó sorozatai nagyjából azonos nehézségi fokozatot képviselnek, bár az egyéni adottságok függvényében mindenkinek lehetnek nehézségei ezzel vagy azzal az ászanával vagy ászana-csoporttal. Az ötödik sorozat rendszeres gyakorlásáig nagyon kevesen jutnak el még azok közül is, akik eléggé hajlékonyak és erősek ahhoz, hogy végre tuják hajtani ennek a sorozatnak a pózait. A hatodik sorozat ehhez képest még obskúrusabb, azaz még kevesebben gyakorolják, és éppen ezért nehéz is hiteles információt szerezni a sorozatban található pózokról és azok helyes végrehajtásáról. Ennek ellenére megpróbáltam a tőlem telhető leghitelesebben összefoglalni mindazt az információt, amit a hatodik sorozattal kapcsolatban sikerült összegyűjtenem. De mielőtt rátérnénk a hatodik sorozat pózainak ismertetésére, foglaljuk össze némiképpen az ötödik sorozat sajátosságait a hatodikhoz képest.

A hatodik sorozat sokkal egyoldalúbbnak tűnik az ászana-anyag szempontjából, mint az ötödik sorozat. A hatodik sorozatban a mély hátrahajlítások és a kartámaszok mellett csupán két csípőnyitó póz van, valamint a befejező sorozat gyakorlatait elmélyítő fejenállás-változatok és lótuszpózok vannak. Ehhez képest az ötödik sorozatban voltak spárgapózok, csípőnyitó pózok, kartámaszok és mély hátrahajlítások, ezek kombinációi, egyensúlyozó pózok, lótuszpózok, valamint a legfontosabb ülőpózok a lótusz mellett: a szvasztikászana és a sziddhászana is megjelentek. Az ötödik sorozatra jellemző a változatosság mellett a speciális képességek továbbfejlesztése, és a dinamizmus, atletizmus, ami az előző két haladó sorozatnál is megjelent. Az ötödik sorozat méltó folytatása a negyediknek, és ha valaki elért a gyakorlásában arra a szintre, hogy ezt is bele tudja illeszteni, annak számára egyszerre kihívás és jutalom is e pózok gyakorlása.

A hatodik sorozatban elsősorban a mély hátrahajlítások és a kartámaszok, kézenállások kapják a legnagyobb hangsúlyt, gyakorlatilag „mi maradt még” jelleggel össze vannak szedve azok az ászanák, melyeket Krishnamacharya oktatott a tanítványainak, és nem fértek bele az első öt sorozatba. A hatodik sorozatban a hátrahajlításokon és a kartámaszokon kívül két csípőnyitó póz van, valamint a befejező sorozat elemeit elmélyítő ászanák, például fejenállások és a lótuszpózok különböző változatai. E kettő lenne a sorozat lényege, hiszen a mély hátrahajlításokkal csupán a gerincet, illetve a szusumnát tesszük átjárhatóvá a Kundaliní számára, a fordított pózok és kézenállások segítségével előkészítjük az idegrendszert a Kundaliní felemelésére a feji csakrákba. A kandászanával (a talp hónaljba rakásával) szintén a múla bandhában elhelyezkedő Kundaliní felébresztését segítjük elő, valamint az ídá és pingalá nádít egyenlítjük ki, ami szintén a szusumná aktiválását fogja elősegíteni. A leglényegesebb azonban a különböző fejenállások gyakorlása egymás után, vinyásza nélkül, mivel a fejenállás elősegíti a Kundaliní végighaladását a szusumnán, valamint aktiválja a koronacsakránkat. A lótuszpózok elmélyítése pedig előkészíti az ülő pránájámát és a meditációs gyakorlatokat, melyek segítségével ténylegesen felébreszthetjük a Kundalinít.

Déví mantra

A Napforduló meditáció következő mantrája egy Déví-mantra volt. Siva női energiáját sokféleképpen nevezik: Sakti, Durgá, Párvatí, Mahámájá, Jógamájá, Kundaliní, Mahádéví stb. Ugyanúgy, ahogyan a Paramátmá ott lakozik minden élőlény szívében, a Sakti is ott lakozik az alvó Kundaliní kígyó formájában a múládhára csakrában. Csak az emberi születés során vagyunk megáldva azzal a transzcendentális intelligenciával, amely szükséges a Kundaliní felébresztéséhez és eredeti lelki azonosságunk visszanyeréséhez. Ha a lélek újra állati létformában reinkarnálódik, ott elveszíti a lehetőséget a lelki fejlődésre. 

Déví Mantra

Já Déví Szarva-bhútésu Sakti-rúpéna Szamszthitá

Namasz Taszjai Namasz Taszjai Namasz Taszjai Namó Namaha

Jáh - aki; Déví - az Istennő; Szarva - minden; Bhútésu - élőlényben; Sakti - az Isteni Erő; Rúpéna - formájában; Szamszthitá - jelen van; Namasz - hódolat; Taszjai - Neki.

Annak az Istennőnek, aki minden lényben jelen van a Sakti (Kundaliní) formájában, hódolat, hódolat, hódolat.

Ez a vers a Déví-máhátmja részét képezi, és az utána következő versek szórendje azonos ezzel, csak a Sakti kifejezés van más szóra cserélve, utalva mindazokra a fontos tulajdonságokra és minőségekre, melyek az Istennő irányítása alatt állnak. Tekintsük most át ezeket:

Sakti-rúpa - erő, a Kundaliníre és a prána-saktira, vagyis az életerőre is vonatkozik. A különbség annyi, hogy a Kundaliní tudatos, önálló akarattal rendelkezik, és általános tudatállapot esetén szunnyadó állapotban marad. A prána és annak különböző válfajai viszont áthatják a durva is finomfizikai testet, a nádíkban (energiavezetékekben) kering, és minden vitális funkcióban részt vesz. A prána nélkül nem létezik élet, a prána köti össze a lelket, az elmét és a fizikai testet.

Buddhi-rúpa - intelligencia, különösen az a megkülönböztető képesség, melynek segítségével különbséget tudunk tenni az örök és átmeneti, a tudás és a tudatlanság, az igazság és az illúzió, a lélek és az anyag, valamint a halhatatlanság és a halál között.

Nidrá-rúpa - az alvás tudatállapota. Az élőlény tudatállapota négyféle lehet: ébrenlét (hétköznapi állapot), alvás (álmodás), mélyalvás (álom nélküli alvás), és felfüggesztett (transzcendens) tudatállapot. Az álom tudatosan is használható a spirituális élmények elérésére és a figyelmünk befelé fordítására. Ezt jóganidrának nevezik, és a felfüggesztett elmeállapotban bekövetkező szamádhihoz hasonlít. Az Úr Visnu is a jóganidrá állapotában irányítja az univerzum működését.

Ksudhá-rúpa - az éhség formája. A Déví szolgáltatja mindazokat az anyagi elemeket és pránát, amiből a testünket tápláló és fenntartó élelmiszerek állnak. A test nem maradhat életben táplálék nélkül, és ugyanígy az elménk, az intelligenciánk és a lelkünk is éhes, és táplálékra van szüksége. Az elme benyomásokra, tapasztalatokra vágyik, melyekből az intelligencia szerencsés esetben tudást tud leszűrni. A megkülönböztető tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy a lélek táplálékát, a megvilágosodás fényét elérhessük.

Cshájá-rúpa - az árnyék formájában is jelen van a Déví minden élőlényben. Egyrészt, az egyéni lélek a Paramátmá árnyéka vagy visszatükröződése az anyagi energiában. A Paramátmá sohasem kerül az illúzió hatása alá, mivel irányítja azt, míg a dzsívátmá illúzióba eshet, és a Paramátmá segítségével tud kikeveredni belőle. Ugyanakkor az egó, a hamis azonosság a lélek árnyéka, illetve a finom és durva fizikai test, amellyel azonosítjuk magunkat, szintén transzcendens lényegünk árnyéka.

Trisná-rúpa - szomj, az éhséghez hasonló analógiák kapcsolhatók hozzá. A szomjúság kiszolgáltatottá teszi az élőlényt, és ha a Természet nem biztosítja számára mindazt, ami oltja a szomját, akkor szenved és úgy érzi, hogy elpusztul.

Ksánti-rúpa - a megbocsájtás formája. Az, aki valóban rendelkezik spirituális erővel és tudással, megbocsájt azoknak, akik bántották őt, mert tudja, hogy ezt tudatlanságból tették, és a szenvedésének oka valójában a saját karmájában gyökerezik, a bántó fél csupán eljátssza a szerepet.

Dzsáti-rúpa - a születés formája. A születésben elengedhetetlen az anya szerepe. A Prakriti és a Purusa gyermekei vagyunk, mivel testet öltött lelkekként járjuk a szamszára birodalmát. Minden egyes újjászületés egy újabb lehetőség arra, hogy elérjük a megvilágosodást, és kiszabaduljunk az újraszületés béklyóiból.

Laddzsá-rúpa - visszafogottság, mértékletesség, a ragaszkodások elengedése. Az elengedés nélkül nem érhetjük el a felszabadulást. Nem elég elméletileg érteni, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel, rokonainkkal, vagyonunkkal, házunkkal, anyagi helyzetünkkel és társadalmi pozíciónkkal vagy meggyőződéseinkkel, hanem valóban el kell elengednünk a ragaszkodást mindezek iránt. A laddzsá szégyenlősséget, szégyenérzetet is jelez, vagyis a bűntudatra is vonatkozik, amelyet ragaszkodásaink okoznak.

Sánti-rúpa - a béke formája. A jóga célja az elme békés állapotának helyreállítása, lecsendesítése. A béke elengedhetetlen a megvilágosodás eléréséhez.

Sraddhá-rúpa - a hit formája. A hit szintén egy női jellegű energia, mely segít abban, hogy az ísta-dévatánkon (Isten általunk választott formáján) tudjunk meditálni.

Kánti-rúpa - a vonzerő formája. Mindaz, ami vonzó a női természetben, eredetileg Sakti energiája és ajándéka.

Laksmí-rúpa - a szerencse formája. Laksmí, a szerencse istennője szintén a Purusa (ez esetben az Úr Visnu) kiáradása.

Vritti-rúpa - a cselekvés formája. A cselekvés vagy változás először az elme módosulásainak formájában nyilvánul meg, majd a fizikai cselekvés formájában is megnyilvánul. A cselekvés célja a cselekvés nélküli állapot elérése, ugyanúgy, mint ahogy az elme változásait használjuk tudatosan ezen változások megszüntetésére.

Szmiriti-rúpa - az emlékezés formája. Az elme változásai (csitta-vrittik) közül a szmriti (emlékezet) az egyik. Az emlékezés lehetővé teszi az elménk számára, hogy felidézzük a múltban tanult dolgokat, vagy meditáció közben visszairányítsuk az elménket a meditáció tárgyára, ha elkalandozott.

Dajá-rúpa - a kegyesség formája. A kegyesség, könyörületesség, jóindulat, jótékonykodás nem hiányozhat egyetlen spirituális gyakorló lelkéből sem. Akinek kemény a szíve, az még nem szabadult meg a visnu-granthitól, amely a közömbösséghez láncolja a lelket.

Tusti-rúpa - az elégedettség formája. Az elért anyagi és lelki eredményekkel elégedettnek kell lenni. Ez nem csak a motivációnkat fogja fenntartani, hanem segít a mohóságunk legyőzésében is, és így könnyebben meg tudunk szabadulni a ragaszkodásoktól.

Mátri-rúpa - az Anya formája. A védikus felfogás szerint mindenkinek hét anyja van: a szülőanya, a guru felesége, a bráhmanák (papi rend) feleségei, a király felesége, a tehén, a dajka és a földanya. Mindegyik anya az eredeti Anyaistennő energiáját képviseli.

Bhránti-rúpa - az illúzió formája. Az illúzió különösen vonzó formákat tud felvenni, és amikor megpróbálunk azonosulni vele, szertefoszlik. Az az illúzió, amelyik az anyagi energiához köti a lelkeket, a Mahámájá, az pedig, amely a spirituális világban biztosít végző helyet nekik a Jógamájá.

Ha az Istennő valamelyik energiájára különösen szükségünk van, akkor a fenti felsorolásból a megfelelő szóval behelyettesíthetjük a "sakti" szót.

A vallásosság és a csakrák

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ha valaki az első csakra szintjén áll, és megkérdezik Istenről, akkor azt mondhatja: „Nem tudom, miről beszélsz.”A második csakra szintjén a törzs vagy népcsoport fogja meghatározni valakinek a hitét. A harmadik csakra szintjén racionalistának vagy ateistának állíthatja be magát az illető, vagy éppen hívőnek, de a döntést a hozzá kapcsolódó előnyök alapján hozza meg – például a politikusok gyakran hivatkoznak a megválasztóik által tisztelt szent könyvre, de inkább azért, hogy újra megválasszák őket, mintsem valódi istenszeretetből.

A negyedik csakra szintjén érezzük isten létezését, és kifejleszti a bizalmat, valójában itt kezdődik a spirituális út. Az érzés és a bizalom személyes dolgok, míg a felettesek vagy a társadalom által parancsba adott hit személytelen. Az ötödik csakra szintjén megértjük az isteni törvényt és és képesek leszünk azt mindenki javára fordítani. A hatodik csakra szintjén megvalósítjuk Istent, de megtartjuk az egyéni azonosságunkat. Ezen a szinten egy Emberiséggé válunk egy Isten alatt. Lehet, hogy különböző módokon imádjuk, de megvalósítjuk Isten és az Ember lényegi egységét. A hetedik csakra szintjén beleolvadunk istenbe, és végül az egyéniségünk feloldódik. Ha túl hosszú ideig maradunk a hetedik csakrában, akkor nem tudjuk visszaállítani ezt az azonosságot. Ezért a bhakták szeretnek a hatodik csakra szintjén maradni.

Itt csak a hat fő csakrát mutattam be, melyek a légzésciklus részét képezik. A hetedik csakra kívül esik a légzéscikluson, és csak a légzésvisszatartás (kumbhaka) során érhetjük el. Ez a csakra, a szahaszrára (ezerszirmú lótusz) teszi lehetővé az emberi megtapasztalás csúcsát, de ezen a ponton az ember megszűnik ember lenni. Ahhoz, hogy ezt megértsük, még mélyebbre kell mennünk a spirituális filozófiában. Ezt a csakrát a 17. fejezetben fogom ismertetni.

A tapasz nijamát (előírást) szintén nem érintettem. Míg az összes többi jamát és nijamát egyértelműen hozzá lehet rendelni valamelyik csakrához, A tapasz minden egyes csakrához köthető. A tapasz a megtisztító gyakorlást jelenti. Az ászana, krijá, pránájáma, meditáció, és az odaadás mind a tapasz formái. A tapasz fontossága a jógában megmutatja a különbséget a jóga és az olyan rendszerek, mint az advaita védánta között. Míg az advaita védántában a közvetlen kapcsolat a tanárral a legfontosabb, a jógában vannak olyan gyakorlatok, melyeket a tanulók egyedül is elvégezhetnek a saját felemelkedésük érdekében."

A Felsőlélek mantrája

A Napforduló meditáció következő mantrája a tizenkét szótagú Vászudéva- azaz Visnu-mantra volt, amit Paramátmá-mantrának is neveznek.

Óm Namó Bhagavaté Vászudévája

Óm - univerzális hangrezgés; Namó - hódolatomat ajánlom; Bhagavaté - a Legfelsőbb Személynek; Vászudévája - az Úr Visnunak

Fordítás: "Felajánlom hódolatomat az Úr Visnunak (Vászudévának)"

Néhány nappal ezelőtt beszéltünk a szaguna (tulajdonságokkal rendelkező) és nirguna (tulajdonságok nélküli) Brahmanról. A vaisnava védánta, vagy bhágavata filozófiában elterjedt az a tanítás, melyben az istenség megnyilvánulásait három kategóriára osztják: Brahman, Paramátmá és Bhagaván. Léteznek olyan analógiák is, amelyekben a Brahman ragyogást a Nap sugaraihoz, a Paramátmát (Felsőlelket) a Nap bolygó felszínéhez, Bhagavánt, vagyis a Legfelsőbb Személyt pedig a Napban lakozó és azt irányító Istenséghez hasonlítják. Jelen mantránk megértéséhez maradjunk egyelőre a Paramátmá-aspektusnál. 

A Paramátmá Isten mindenütt jelenlévő aspektusa. Az élőlény szívében egyaránt ott alkozik az egyéni lélek (dzsívátmá), valamint a Felsőlélek (Paramátmá) is. A Katha-upanisad (1.2.20.) két madárhoz hasonlítja az egyéni és a Felsőlelket. A két madár a test fájának ágán, a szívben lakozik, s míg az egyéni lélek élvezni próbálja a fa hol keserű, hol édes gyümölcseit, addig a Felsőlélek csak tanúja tetteinek, jóváhagyólag beleegyezik társa vágyaiba. Az egyéni lelket teljességgel behatárolja a teste, kötődik a fa gyümölcseihez, míg a Felsőlelket nem korlátozza az anyagi test. A Felsőlélek minden élőlény vágyairól egyszerre tudatos, és mivel nem csak az élőlények szívében, hanem az atomokban és az atomok közötti térben is jelen van, ő Isten irányító aspektusa, aki a feltételekhez kötött lelkek vágyai, valamint a karma törvénye alapján irányítja ezt a világot, minden egyes fűszálának rezdüléséig bezárólag.

A Paramatmá az, aki meghallgatja a hívő emberek imáit, illetve érzékeli az Istenben nem hívő emberek vágyait, és ha a karmájuk szerint megérdemlik, akkor beteljesíti őket. Ő mozgatja az anyagi testünket, a gunákat és az időt, egyszóval a teremtés, fenntartás és pusztítás minden mozzanata a Paramátmá fennhatósága alatt történik. Az Úr Visnu számtalan névvel rendelkezik, melyek közül a Vászudéva nevet Visnura és Krisnára is használják. Egyes hindu iskolák szerint Krisna Visnu inkarnációja volt, más iskolák szerint Krisna az eredeti Bhagaván, és az összes Visnu-forma, valamint a félistenek is az Ő kiáradásai. Minden esetre, amikor Krisna megjelent a földön, Vaszudéva és Dévakí fiaként született meg, innen a Vászudéva ("Vaszudéva fia") elnevezés. A név nem csak a puránákban, de már az upanisadokban is megjelenik. 

A Paramátmát általában kékes színű testtel és négy karral ábrázolják, melyben négy jelvényt vagy fegyvert tart: Sankha (kagylókürt), Gada (buzogány), Csakra (a Szudarsana kerék) és Padma (lótuszvirág). A buzogány és a csakra a rend fenntartását, a gonoszok megbüntetését és Visnu mindenki felett álló hatalmát szimbolizálja, a kagylókürt és a lótusz az áldásait, melyekben a jámbor híveket részesíti. 

A kagylókürt a csatába hívó eszköz, amely az ember belső küzdelmének megvívását hivatott ösztönözni. A buzogány figyelmeztetés az ember számára, hogy észrevegye, meglássa, megtapasztalja a világegyetem és a természet törvényeiben uralkodó szabályszerűségeket. A csakra a pusztítás éles fegyvere, és a fejlődésben rejlő bukás lehetőségét, következményeit, valamint a világegyetemben uralkodó törvény erejét jelképezi. A lótuszvirág a legmagasabb belső valóságot szimbolizálja, melyet elérve megközelíthetjük eredeti állapotunkat.

A Vászudéva név további jelentései: Az, aki minden élőlényben ott lakozik, és akiben minden élőlény lakozik, az aki a csitta (tudat) ura, és aki az Úr Visnu négyes kiterjedései (Vászudéva, Szankarsana, pradjumna és Aniruddha) a legelső. 

Önátadás Isten iránt

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A misztikus állapot közben az Óm hangot halljuk. Ahhoz, hogy meghalljuk ezt a Legfelsőbb Lény által létrehozott hangot, az ágjá csakrába kell helyezni a pránát. Ez a jógikus értelmezése annak, amikor fürdőt veszünk a három folyó találkozásánál, a mukti-trivénínél. Bár a pránát a harmadik szem-csakrába kell helyezni, magát a misztikus szótagot a szívcsakrában (anáhata) halljuk, mivel e két csakra szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ha azonban az ágjá csakra eksztázisába merülve maradunk, akkor majdnem lehetetlen továbbadni az élményeinket és megértve lenni. Az isteni szolgálat és isteni szeretet élete érdekében vissza kell lépnünk, és a szívcsakrába (anáhata) kell helyeznünk a pránát.

Az ágjához két etikai vezérelv, Patandzsalí szvádhjája és ísvara-pranidhána elvei kapcsolódnak. Először tekintsük át a szvádhjája fontosságát.

A szvádhjája a szent szövegek tanulmányozását jelenti. A valláson belül manapság látható korrupciónak nem szabad visszatartania bennünket abban, hogy az írott tradíción belül is keressük a szentséget. A korrupció nem csak a vallásra korlátozódik: az emberek pontosan ugyanezt tették a társadalmi mozgalmakkal, valamint a politikai és gazdasági rendszerekkel. Bárhová megy a mohóság és a hatalom, ott megjelenik a korrupció. Naivan tanulmányozva a szentírásokat, előítéletek és az emberek által alkotott zavart elképzelések nélkül, próbáljunk kapcsolódni a látnokok eredeti víziójához, legyenek azok a védikus Risik, Gautama Buddha, Lao Ce vagy Jézus Krisztus. Az ilyen tudást szvádhjájának nevezik, és ahogy Patandzsalí mondja, meg fogja nyilvánítani az ísta-dévatánkat, ami Isten számunkra megfelelő formáját jelenti (Jóga-szútra 2.44).

Ha ez a megnyilatkoztatás megtörtént, életbe lép Patandzsalí második előírása (nijamája), mely ehhez a csakrához kapcsolódik. Ez az ísvara-pranidhána, ami az Isten általunk választott formája előtti meghódolás. Ennek a meghódolásnak szintén több szintje vagy fázisa van. A kezdeti szinten csak imádkozunk és kérjük Isten irányítását. Azt kérjük, hogy tisztítson meg az alacsonyabb vagy önző késztetéseinktől, és erősítse meg a vonzódásunkat a szent dolgok iránt. Utána irányításért folyamodunk: megkérjük Istent, hogy mutassa meg az irányt, amerre mennünk kell. Végül egyre inkább a háttérbe lépünk, és engedjük, hogy Isten cselekedjen rajtunk keresztül – hogy Isten rajtunk keresztül nyilvánítsa meg az akaratát.

Ahhoz, hogy ebből bármi történjen, először fel kell ismernünk a formával rendelkező Istent (szaguna Brahmant), vagyis az immanens Istent, mivel a forma nélküli Abszolút, vagyis a transzcendens Isten nem cselekszik és nem hajt végre semmit. Ha isteni életet akarunk élni, akkor először a formával rendelkező Istent kell megtalálnunk, melynek a megnyilvánulása és kifejeződése a világ és az emberi társadalom. Ha közvetlenül a szahaszrárába, a koronacsakrába megyünk, mely a légzéscikluson kívül esik, nem fogunk túl sok inspirációt kapni ahhoz, hogy elvigyük az isteni szeretetet ebbe a társadalomba és a világba, mivel a szahaszrára a forma nélküli Abszolút és a nagy feloldódás (nirvána) felé vezet. Csak akkor szabad erre a feloldódásra vágyni, ha végrehajtottuk a szvadharmánkat (szent kötelességünket), ami azt jelenti, hogy megtesszük a személyes hozzájárulásunkat az isteni élethez és az istenszeretethez a Földön." 

Csenrézi-mantra

A téli napforduló alkalmából rendezett meditációs esten a 108 Óm után az Óm Mani Padmé Hum mantra következett, ami a buddhizmus egyik leghíresebb mantrája.

A hat szótagból álló Om Mani Padme Hum mantra a tibeti buddhizmus legismertebb bódhiszattvájához, Csenrézihez (szanszkritül Avalokiteshvara; a szeretet és együttérzés bódhiszattvája) kapcsolható. A mantrát bárki recitálhatja, nem szükséges hozzá előzetes beavatás. A tibeti buddhisták magukban vagy hangosan szokták ismételni, mellyel felhívják magukra Csenrézi figyelmét és megkapják az áldását. Olvasásakor ugyanaz a hatása, mint ismétlésekor, ezért a szöveget nagyon sokszor kőbe vésik és jól látható helyre teszik. A mantra írott formájának az imamalmokon való forgatása is ugyanazt az eredményt hozza, mint az előző módszerek.

A mantra eredetileg indiai volt, később terjedt el Tibetben. A két nyelv eltérése miatt kiejtése különbözik a két területen.

Szanszkrit forma: Om Mani Padmé Hum (Avalokiteshvara mantra)
Tibeti forma: Om Mani Peme Hung (Csenrézi mantra)

A mantra értelmezése:

A mantra Buddha összes tanítását magába foglalja. Több értelmezése lehetséges. Legelterjedtebb fordítása: „Éljen a lótuszban lévő drágakő” vagy „Nézd csak a drágakövet a lótuszban!”

A szótagokat külön-külön is lehet értelmezni. Őszentsége Dalai Láma szerint „nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hung mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is”
Om: az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is.
Mani: ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát.
Padme: jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja.
Hung: az osztatlanságot szimbolizálja.

„Tehát az Om Mani Padme Hung hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.”

A hat szent szótag segít a szenvedésben való létezés hat színterének a megtisztításában.
Az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való ragaszkodástól
A Ma szótag a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet
A Ni a várakozás és mások elviselésének gyakorlását mozdítja elő (türelem)
A Pad a kitartásban segít tökéletesedni
A Me a koncentrálásban segít
A Hum (Hung) pedig a bölcsesség gyakorlásában segít.

Ezt a hat szótagot meghatározott lélegzési módszerrel ejtik ki. Minden szótagnak más kilégzési és belégzési szabálya van, ugyanúgy, mint ahogyan mindegyik szótagnak megvan a saját színe is, és az, hogy mire vonatkozik.
Az Om színe fehér és az istenekre vonatkozik.
A Ma színe zöld és a titánokra vonatkozik.
A Ni színe sárga és az emberekre vonatkozik.
A Pad (Pe) színe égszínkék és az állatokra vonatkozik.
A Me színe piros és a démonokra vonatkozik.
A Hum (Hung) színe fekete (vagy sötétkék) és a pokol lakóira vonatkozik.

x

Szarvángászana - haladó változatok

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

"Szálamba szarvángászana (megtámasztott gyertyapóz) B

Nirálamba szarvángászana (megtámasztás nélküli gyertyapóz) A, B

Dristi: pádajóragrai (lábujjakra)

Ezzel elérkeztünk az ötödik sorozat végéhez, ahol is, a második, illetve a hatodik sorozathoz hasonlóan, a befejező sorozatban is gyakorolt egyik pózt vesszük elő, ez esetben a szarvángászanát (gyertyapózt). A források szerint a fejenállás és a vállállás (gyertyapóz) a két legfontosabb fordított póz. Míg az első az ászanák királya, a második az ászanák királynője, és minél több időt töltünk benne, annál könnyebben fel tudjuk ébreszteni a Kundaliní energiát a pránájáma vagy meditáció közben.

Az alábbiakban ismertetett négy szarvángászana-változat Iyengar könyvében, valamint Krishnamacharya Jóga-makarandájában is említésre kerül. A befejező sorozatban hagyományosan gyakorolt szarvángászana-változathoz képest itt a kezeinket más pozíciókba helyezzük:

Szálamba szarvángászana A: a tenyerekkel támasztjuk a lapockákat, a könyökök a talajon vannak.

Szálamba szarvángászana B: a karjainkat kinyújtjuk a hátunk mögött, vagy lefelé néző tenyerekkel, párhuzamos karokkal nyomjuk a talajba, vagy összekulcsoljuk, mint az ekepózban (halászanában)-

Nirálamba szarvángászana A: a karjainkat párhuzamosan a fejünk mellé helyezzük, a kézhátainkat a talajba nyomjuk.

Nirálamba szarvángászana B: a karjainkat a törzsünk mellé hozzuk a levegőbe, csak a vállak és a tarkó vannak a talajon.

A három pózt többféleképpen is gyakorolhatjuk:

a) A befejező sorozat részeként, a szarvángászana A után beillesztjük a másik három változatot, 5-10 légzésig kitartva a pózokat.

b) Az ötödik sorozat végén végrehajtjuk egymás után a három pózt, és nem csinálunk vinyászát közte.

c) A sorozat végén, a befejező pózok között végezzük el a három pózt, közte csakrászanával és vinyászával. Ez utóbbi változat a legfárasztóbb, de ennek a vinyásza számolását fogjuk ismertetni.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre lefelé néző kutyapózból dandászanába.

Astau: Kilégzésre gördüljünk fel szálamba szarvángászana A-ba, majd nyújtsuk ki a karjainkat a B pozícióba. Ha megy, akkor egyből gördüljünk fel a B pozícióba. Nézünk a lábujjainkra, vagy ha nem sikerül, akkor az orrhegyünkre. Hajtsunk végre öt mély lélegzetvételt.

Nava: Kilégzésre engedjük hátra a lábainkat, és a tenyereken kinyomva magunkat érkezzünk meg csaturanga dandászanába (csakrászana).

Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

A nirálamba szarvángászana A és B vinyászái is ugyanezek, csak a karok pozíciója tér el.

Aktív elengedés technikája

A három póz progresszív nehézségi fokot mutat a szálamba szarvángászana A-hoz képest, ahol a tenyereink segítségével meg tudjuk támasztani a törzsünket és függőleges helyzetbe tudjuk hozni azt. A B pozíciónál már kevésbé tudunk tolni a karokkal, és jobban kell hagyatkoznunk a törzs erejére. A nirálamba szarvángászana A esetében az ember hajlamos domborítani a hátát, ha nincs meg az egyensúlya, és a B pozíció esetében ez még fokozódik. Tehát mindhárom pózban azon kell dolgoznunk, hogy a törzs egyenes maradjon, a lábaink pedig megmaradjanak fölötte.

A gyakorlat hatásai:

Harmóniát teremt a szervezetben

Növeli a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy) vérellátottságát

Jótékony hatású a szív, tüdő és torok panaszaira

Megszünteti a fejfájást és az ingerültséget

Tisztítja az orrjáratokat

Kedvezően hat az emésztőszervekre

Csökkenti a húgyivarszervi panaszokat

Fiatalít és méregtelenít

Ellenjavallatok: magas vérnyomás, szédülés, magas nyomás a szemüregben, a nyaki gerinc sérülései.

Adhó mukha padmászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

"Az úrdhva-kukkutászanával megkezdődik az ötödik sorozat befejező része, mely kartámaszos pózokból áll. Az Ashtanga harmadik sorozatban már végrahajtottuk az úrdhva-kukkutászanát háromféle változatban: fejenállásból indítva (A), fellépegetve a karokon (B) és ülő helyzetből felhúzva a térdeket a hónaljba. Ez alkalommal kézenállásban igyekszünk behelyezni a lábainkat lótuszülésbe, majd onnan engedjük le a hónaljba, illetve visszaemeljük kézenállásba.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk kézenállásba lefelé néző kutyapózból.

Astau: Kilégzésre helyezzünk be a lábainkat lótuszülésbe a jobbal kezdve, majd engedjük le térdeinket a hónaljba, és emeljük fel a fejünket. Nézzünk az orrhegyünkre, és hajtsunk végre öt mély légzést a pózban.

Nava: Belégzésre ismét emeljük ki a lábainkat kézenállásba, majd bontsuk a lótuszpózt.

Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

A törzs és a térdek leeresztésénél maximálisan aktív törzzsel és karokkal kell dolgozni, a kiemelésnél pedig még aktívabbakkal. A pózba megérkezvén is fenntartunk némi tónust a karokban és a törzsben, de csak az egyensúly megtartása érdekében. A lótuszülésben igyekezzünk ellazítani a csípőt és egyidejűleg egymás felé húzni a két térdet. Tartsuk aktívan a bandhákat.

Rávezető változatok

1. Lótuszpóz kézenállásban

Ahhoz, hogy a lábainkat be tudjuk rakni lótuszba a kézenállásban, némileg homorítani kell a derekunkat. Helyezzük be először a jobb lábat, a lábfejet egészen a csípőhorpaszig letolva, majd a bal lábat, és közelítsük egymáshoz a térdeinket a lótuszban.

2. A lótusz felvételéhez és a leeresztés gyakorlásához a kárandavászana gyakorlása javasolt, többször egymás után ismételve. Itt alkartámaszban végezzük el ugyanezt a gyakorlatot, így kevésbé kell törődni az egyensúlyozással.

3. Az úrdva-kukkutászana A, B és C gyakorlása is hasznos, főleg az A változaté.

4. Az egyensúly és a leeresztés-kiemelés gyakorlásához a kézenállás-bakászana váltogatása oda-vissza szintén hasznos rávezető gyakorlat.

Egészségügyi hatások

Nyújtja a csípőt és a gerincet

Erősíti a törzset, karokat és a csuklókat

Erősíti és tonizálja a hasüreg szerveit

Ellenjavallatok: terhesség, alagút-szindróma, magas vérnyomás, szívbetegségek, agyi trombózis, térd- vagy csuklósérülés.

Hétköznapi és ünnepi szeretet

Sokféle ellentmondásos érzelem és vélemény lengi körül a karácsonyi időszakot. A gyerekek körében egyöntetű a népszerűsége, ők várják az ajándékokat a Jézuskától, és ha éppen szófogadó gyerekek is, akkor próbálnak jól viselkedni, ahogy közeledik a karácsony, nehogy elessenek a jó kis ajándékoktól. persze egy olyan családban, ahogy a gyerek nem kap elég szeretetet, figyelmet és törődést, az ajándékokban sem fogja túl sok örömét lelni, sőt, azt tanulja meg, hogy a tárgyak fontosabbak az emberi kapcsolatoknál, és a tárgyakkal vagy a pénzzel ki lehet váltani a szeretetet. Pedig nem lehet. Ráadásul a szülőnek egész évben foglalkoznia kell a gyerekkel, és persze nem csak vele, hanem a társával is. Akkor nyer igazi értelmet a karácsony. 

Mások negatív hangulatban fogadják a karácsony körüli hajcihőt, pénzköltési és zabálási rohamot, és nem értik, hogy miért a konzumálás végletekig fokozásáról szól az ünnep. Én személy szerint egy dekával sem ettem többet, mint amennyit szoktam, és nem is híztam. Pedig volt beigli, meg ünnepi vacsora, nem spóroltunk az ajándékokon sem. Nekem öröm ajándékot venni a szeretteimnek, és nem csak azért, mert látom, hogy örülnek az adott tárgynak, legyen az játék, könyv, vagy egy élmény. Vagy éppen valami, amit kézzel és szeretettel készítettünk egymásnak. Igazából nem is tudok úgy ajándékot adni valakinek, akit szeretek, hogy közben ne ajándékozzam meg önmagamat is egyben. Egy élménnyel, egy vagy több boldog pillanattal. 

Ha mások örülnek, annak mi is örülünk. Ez a hétköznapi szeretet egyik alapelve. Persze az örömnek és a szeretetnek is vannak erkölcsi kritériumai, mint például az ahimszá (erőszakmentesség), asztéja (nem-lopás), szantósa (elégedettség) stb. Ugyanakkor a szeretet egy tudomány, vagy talán helyesebb lenne  művészetnek nevezni, amit minden nap gyakorolni kell. A gyakorlás nagyon egyszerű, olyan, mint az Ashtanga-gyakorlás: idő, energia, figyelem, törődés, tudatosság, érzékenység. Ha ezeket beletesszük, akkor nagyon sokat fogunk visszakapni másoktól is. persze az az igazi, amikor elvárások nélkül tudunk szeretetet adni, bízva az Univerzumban és a szeretett félben, hogy ő is önként kimutatja szeretetét felénk. 

Az empátia és az érzékenység, vagy figyelmesség is kiveszőfélben van sokunkban, ugyanúgy, mint az érzelmeink megélésének és feldolgozásának képessége. Ezeket is fejleszteni kell. Nem fejlődhet egy kapcsolat anélkül, hogy a benne lévő lelkek személyisége, önmagukról és a világról alkotott képe ne fejlődne. Sokkal könnyebb egy képernyőt bámulni vagy egy okostelefon képernyőjét tapperolni, mint beszélgetni egymással, és befogadni, megérteni a másik érzelmi reakciót, majd megfelelően reagálni rájuk. Az érzelmi elbutulás és elcsökevényesedés sajnos rohamos méreteket öltött, és ez ellen csak a spirituális öntudatunkra ébredés segítségével vehetjük fel a küzdelmet. ípersze van, aki a spiritualitásba is beleviszi a kondicionált kliséit, de a szív útját járni az mást jelent. Néha azt jelenti, hogy kitaposatlan ösvényre fogunk tévedni, és sokszor azt jelenti, hogy nem várhatjuk másoktól a megoldást, nem másolhatjuk le az ő életüket. Nem fogja mindig vezetni a kezünket valaki, és nem fogja a szánkba rágni a megoldásokat. Első körben a saját életünkre kell felelősséget vállalni, és súlyt adni az ígéreteinknek, amiket magunknak teszünk. Utána fogjuk tudni kiterjeszteni ezt egy másik lényre, majd a családtagjainkra, barátainkra, ismerőseinkre, és csak nagyon lassan az egész világra. De ehhez nem elég felébreszteni a szívcsakrát, hanem a torok, és harmadik szem-csakrára is szükségünk lesz. 

A harmadik szem csakra

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"E csakra szattvikus tulajdonságokkal rendelkezik, ahogyan a visuddha csakra is. A szattva e világ intelligens összetevője, és az ágjá csakra megmutatja a megszemélyesült intelligenciát. Ez a csakra csak két szirommal rendelkezik, aminek jelentősége van. A szirmok száma azoknak a fő nádiknak a számát jelzi, melyek az adott csakrában végződnek (kivéve a központi energiavezetéket, a szusumnát, melyre az összes csakra úgy van felfűzve, mint egy fonálra). Az ágjá csakrában végződik a legkevesebb nádí, de ezek a legjelentősebbek. Az ídáról és a pingaláról, vagyis a lunáris és szoláris nádíról van szó, melyek a jobb és bal agyféltekét, a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszert, az afferens és efferens idegáramlatokat, a lunáris és szoláris elmét, a relativizmust és fundamentalizmust, az anabolizmust és katabolizmust, valamint az elmét és a testet irányítják. Azt a helyet, ahol az ídá és a pingalá összetalálkozik a szusumnával, mukti-trivénínek is nevezik, ami „felszabadító hármas összefolyást” jelent. Azért viseli ezt a nevet, mert ha az ágjá csakrába helyezzük a pránát, az ídá és a pingalá egyaránt felfüggesztődik, és elérjük a misztikus állapotot.

A hinduk a Gangesz, Jamuná és a Szaraszvatí összefolyására használják a mukti-trivéní kifejezést, amely Prajágban (ma Allahabad) terül el. A Szaraszvatí egykoron India leghatalmasabb folyója volt, de a földkéreg mozgásai miatt felszáradt. A Hinduk hiedelmei szerint, ha valaki megfürdik a három folyó találkozásánál, akkor megszabadul száz előző életének rossz karmájától. A jógik is nagy fontosságot tulajdonítnak a mukti-trivénínek, de nem a külvilágban helyezik el. Helyette a három folyó (nádí), az ídá, pingalá és a szusumná találkozási pontjának tekintik.

A harmadik szem-csakra, ahol a három nádí találkozik, az ídá és a pingalá végpontja. Az, aki eléri ezt a pontot, túllép e két nádín. Az ídá és a pingalá funkciója lényeges, de megakadályozzák a misztikus állapot elérését azáltal, hogy az elme két szélsősége felé terelnek. A szoláris elme abban hisz, hogy csak egy igazság létezik, és nem képes felismerni a számtalan másik igazságot. Ez az elme a fundamentalizmus irányába hajlamos fejlődni. A lunáris elme azonban másfelől, a relativizmus csapdájába esik, ami azt jelenti, hogy felismeri a sok igazságot, de nem látja az egy igazságot.

Ha mindkét nádí felfüggesztődik, a felfüggesztésük idejéig képesek vagyunk látni a valóságot úgy, ahogy van, a kategorizáló vagy különbséget kereső elme használata nélkül. Eközben túl vagyunk az időn és a halálon, ahogy azt a Hatha-jóga Pradípiká (4.17) alátámasztja."

Azonosság és különbözőség

Úgy érzem, hogy a karácsonyi forgatag közepette az emberek a legkevésbé vágynak mélyenszántó filozófiai eszmefuttatásra, de mivel Gregor Maehle könyvében épp az azonosság és különbözőség fogalmainál tartottunk, úgy érzem, kívánkozik ide egy kis kiegészítés azok számára, akik nem ismerik annyira mélyrehatóan az ind gondolkodás különböző védánta-iskoláinak tanításait. 

Gregor Maehle interpretációja alapján az a kép alakulhat ki az olvasóban, hogy a szaguna Brahman megvalósítása és a személyes találkozás Istennel csupán egy közbülső lépcsőfok a személytelen Brahmannal való eggyé válás felé, illetve hogy a szaguna Brahman valamilyen értelemben alacsonyabb rendű, mint a nirguna Brahman.

Utána azonban, látszólag ennek ellentmondóan, Rámánudzsára hivatkozik aki az egyéni önvaló különbözőségét a Brahmantól ugyanolyan valóságosnak tekinti, mint az azonosságát. Ugyanúgy kiemeli azt is, hogy a számkhja, valamint Patandzsalí jóga-darsana szemléletében az univerzum, mint a Brahman átmeneti és változékony kiáradása, szintén valóságos.

Ahhoz, hogy az egyidejű azonosság és különbözőség filozófiai doktrínáját jobban megértsük, érdemes szemügyre venni Sankara és Rámánudzsa tanításának fő elemeit. Sankara az advaita védánta iskola alapítója, és mint minden védánta iskola, magyarázatot ad az upanisadok egymásnak ellentmondani látszó kijelentéseire. Az upanisadok három tattváról (elvről) beszélnek, a Brahmanról, mint az abszolút végső Igazságról, a dzsíváról vagy átmanról, mint egyéni lélekről, és a dzsagatról, vagyis az univerzumról, mely a Brahman kiáradása, és amely körülveszi a dzsívát a feltételekhez kötött léte során. Az upanisadok és a Védánta-szútra egyes kijelentései a három vagy kettő tattva azonosságáról beszélnek, míg mások a különbözőségükről. Hogyan oldhatjuk fel ezt a látszólagos logikai ellentmondást?

Sankara interpretációja szerint a dzsíva és a dzsagat nem valóságos létezők, csupán a Brahman illúziójának termékei, így a különbözőségüket hangsúlyozó passzusokat szimbolikusként és „kezdőknek szólóként” kell kezelni, míg az azonosságukról szóló kijelentéseket magasabb rendű igazságként, betű szerint kell érteni. Sankara híres aforizmája szerint: brahma szatjam, dzsagan mithjá, dzsívó brahmaiva nápará, azaz „A Brahman az egyedüli igazság, az univerzum nem létezik, a dzsíva pedig nem különbözik a Brahmantól”.

Rámánudzsa filozófiáját visistádvaita-vádának nevezik, ami azt jelenti, hogy „minősített azonosság”. A Brahman, a dzsívák és az univerzum viszonyát a test és a lélek kapcsolatával illusztrálja. Ebben az analógiában a Brahman a lélek, a dzsívák és az univerzum pedig a Brahman teste. Amikor az upanisadok kijelentik, hogy az univerzum és a dzsívák különböznek a Brahmantól, akkor a különbséget a minőségükre vagy a tulajdonságaikra értelmezhetjük. Míg azok a passzusok, melyek a dzsagat vagy a dzsíva azonosságát írják le a Brahmannal, a kettő elválaszthatatlanságára utalnak, és nem a minősítés nélküli azonosságra, amit Sankarácsárja sugall.

A bhéda-abhéda (különbözőség és nem-különbözőség) fogalmak közötti tökéletes házasságot azonban Csaitanja Mahábrabhu,a bengáli vaisnavizmus alapítójának tanításában lelhetjük fel, aki szerint a Brahman és kiáradásai közötti azonosság és különbözőség egyidejű és felfoghatatlan. Így a három tattva közötti kapcsolat megértése túllép a logika és az anyagi intelligencia hatáskörén, és valószínű, hogy valaki, akinek valóban sikerült aktiválnia a Kundaliní energiát, és felemelnie a szahaszrárába, a szaguna és nirguna Brahman közötti azonosságot és különbözőséget is egyidejűleg megérti és nem fogja az egyiket vagy a másikat alacsonyabb rendűnek tekinteni. Megjegyzem, számos bhakti-iskola követőire pontosan az advaitával ellentétes túlkapás a jellemző, vagyis a nirguna Brahmant alacsonyabb rendűnek tekintik, mint a szaguna Brahmant, és hajlamosak megfeledkezni a kettő azonosságáról a különbözőség javára.