Száz százalék

Ez a bejegyzés tekinthető motivációs szónoklatnak is, de igazából nem arról van, szó, ezt már sokkal korábban is tisztáztam. Ha valakinek kívülről érkező stimulációra van szüksége a motivációhoz, annál nagy eséllyel a lelkesedés is csak átmeneti lesz. Patandzsalí szerint háromféle tanítvány van: a kezdő tanítvány lelkesen belekezd a gyakorlásba, de a lelkesedése olyan, mint az időjárás, néha van, néha nincs. Ha ezt az ingatagságot nem képes leküzdeni, akkor esélyes, hogy az egyik vagy másik akadály előtt megtorpan, és teljességgel feladja a cél felé irányuló törekvését. 

A közepes szintű tanítvány már nem adja fel, bár az ő motivációja is változó. De ő legalább mindig halad, még ha időnként lassabban, máskor gyorsabban is. Így biztosítva van, hogy előbb-utóbb eléri a célját, még akkor is, ha egyes akadályok nagyon lelassíthatják a fejlődését, amíg el nem sajátítja azokat az eszközöket, amelyekkel legyőzheti az akadályokat.

A legkiválóbb tanítvány pedig az a gyakorló, aki mindig, minden körülmények között töretlen lelkesedéssel törekszik, és a körülményekhez mérten mindig 100%-os erőfeszítést tesz. Ha valamit igazán el akarunk érni az életben, akkor valahogy el kell jutnunk erre a szintre. Mindegy, hogy mi a cél, anyagi jólét, karrier, sportteljesítmény vagy spirituális fejlődés. A jóga definíciója szerint az egy pontra szegezett elme olyan erővel rendelkezik, mint a lézer, és ha elég hosszú ideig fókuszáljuk arra az egy pontra, akkor eggyé válik vele, vagyis elérjük a célunkat.

Ehhez az első lépés abban rejlik, hogy az adott célt a legelső helyre tesszük a prioritási listánkban. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindig csak azzal foglalkozunk, mert más köztelezettségeink is lehetnek. Viszont sohasem találunk kifogást arra, hogy a célunk elérésével foglalkozzunk. Például ha valaki egy sportteljesítményt tűz ki célul, akkor az edzője megmondja, hogy ehhez hetente hányszor kell edzenie. Nem jutnak közelebb akkor sem, ha éjjel-nappal edzene, mert a szervezet csak egy bizonyos mennyiségű edzésingert képes konstruktív módon befogadni, utána elérjük a túledzettség állapotát és a teljesítményünk visszaesik. A regenráció, táplálkozás, mentális felkészültség és a szükségtelen stresszek kerülése ugyanúgy a versenyfelkészülés része, mint az edzésfeladatok végrehajtása. 

A kifogások keresése, vagy más feladatok előtérbe helyezése természetesen nem segíti a fejlődésünket, de ezt saját magunknak kell megértenünk. A rendszeres erőfeszítésen túl a második fontos lépés a tanulás, tudatosítás. pontosan tudnunk és értenünk kell, hogy mit miért teszünk, hol tartunk éppen, és azon a ponton mi az, ami kedvező, illetve kedvezőtlen a fejlődésünk szempontjából. Ennek a tanulási folyamatnak azonban nem szabad szétforgácsolnia az erőfeszítésünket, mert ha sok dologgal foglalkozunk egyszerre, és sok mindenben jók akarunk leni, akkor végül egyikben sem jutunk igazán előre. 

Ezzel kapcsolatban Patandzsalí megemlít egy fontos dolgot: a megértés egy bizonyos pontján a gyakorló közömbössé válik aziránt, amit eddig megtanult, és amit még ezen kívül megtanulhat. Vagyis eljut arra a pontra, amikor minden eszközzel rendelkezik a célja eléréséhez, és a további ismeretek, módszerek csak zavarnák a haladásban. Amit tudunk, azt mesteri fokon kell tudni, és félre kell söpörni a sallangokat. 

A száz százalék egyúttal a teljességet is jelenti, amikor az ember azt érzi, hogy semmi sem hiányzik az életéből, és ugyanolyan örömmel elégedettséggel tölti el az úton való haladás, mint az egyes célállomások elérése, vagy az újabb célok kitűzése.