Kifogás vagy megoldás?

Létezik egy elcsépelt mondás, mely szerint ha valamint nem akarunk megcsinálni, akkor találunk rá kifogást, ha pedig meg akarjuk csinálni, akkor találunk egy megoldást. Egyikkel sincs semmi probléma, hiszen az életünk nem arról szól, hogy mások elvárásainak kell megfelelnünk. Legfeljebb a saját elvárásaink számítanak, és abból adódhat belső konfliktus, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy igazán akarunk-e valamit vagy csak látszólag. Tehát a kifogás elsősorban önmagunk becsapása, hiszen mások nem is tudják felmérni, hogy az a kifogás mennyire indokolt vagy éppen mennyire mondva csinált. 

Azt is hallottam már, hogy kétféle ember létezik: a probléma-ember és a megoldás-ember. Az első ember, ha szembetalálkozik egy problémával az életében, akkor valamilyen kifogásba menekül a probléma megoldása elől, és mindig valaki mást hibáztat azért, mert nem boldog, vagy meghiúsulnak az álmai. Holott valójában csak ő maga felelős mindazért, ami vele történik. Az ilyen emberek néha még ott is problémát látnak vagy kreálnak, ahol nincsen, mert a problémázás és az amiatti szenvedés a lételemük. Mondhatnánk azt is, hogy negatív emberek, mert egy csomó lehetőséget nem használnak ki az életükben, és nagyon sok dologba bele se fognak, mert nem hisznek benne, hogy sikert érhetnek el. Természetesen, ha nem hiszünk valamiben, az a motivációnkat és az adott dologba fektetett energiánkat is megcsapolja, így a siker elérése sokkal kevésbé valószínű, mintha pozitív szemlélettel állnánk hozzá a dolgokhoz. 

A megoldás-emberek jóval kevesebben vannak, de őrájuk az jellemző, hogy amit mások problémának látnak, ők lehetőségnek tekintik, akár arra, hogy felmérjék az erejüket, a képességeiket, az eltökéltségüket, akár arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek, erősödjenek a kihívásoktól. De persze ahhoz is kell intelligencia, hogy megértsük: melyik az a probléma, kihívás vagy élethelyzet, amit nem kerülhetünk el, és amivel szembe kell néznünk és meg kell oldanunk, és melyik az a szituáció, amibe csak a félelmünk, a ragaszkodásunk vagy az egónk akarna belevinni. Ha előre tudjuk a józan eszünkkel, hogy egy szituációhoz semmi közünk, akkor egyszerűen el kell menni mellette, még ha provokálnak is esetleg. 

A felállított célokat elsősorban magunk számára határozzuk meg. Sem azzal nem kell foglalkozni, ha mások nem hisznek benne, hogy el tudjuk érni őket, sem pedig azzal, amikor mások elvárásai magasabbak vagy egyszerűen másabbak, mint amiket önmagunkkal szemben támasztunk. Ha ugyanis sikerül megvalósítanunk egy célt, amit kitűzünk magunk elé, betartani egy ígéretet, amit magunknak teszünk, azzal fejlődik az önbizalmunk, míg ha nem tartjuk be az ígéretünket, nem valósítjuk meg a tervünket, az elsősorban az önmagunkba vetett hitünket tépázza meg, és ezáltal csökken az önbizalmunk, és egyre inkább hajlamosak leszünk belecsúszni az áldozat szerepébe. Az áldozatok pedig nem lehetnek nyertesek, ezt ne feledjük el, legalábbis, amíg annak tekintik magukat.

Azt a szállóigét is hallottam már, hogy "mindent elérhetsz, amit szeretnél", és hellyel-közzel igazat is adok neki. Legalábbis, ha nem adjuk fel, és beletesszük a megfelelő intelligens erőfeszítést, akkor mindenképpen haladni fogunk a céljaink felé. Persze lehetnek akadályok és nem várt fordulatok, mert a karmát sohasem ismerheti ki és védheti ki senki teljesen, de itt megint visszatérünk a kiindulási ponthoz: hogyan viszonyulsz a felmerülő akadályokhoz, és mit kezdesz velük: erősebbé válsz a leküzdésük által, vagy kifogást keresel, amire rákenheted a kudarcodat. A döntés minden esetben a tiéd.