Életünk filmje

Akik átéltek már halál-közeli élményt, és visszajöttek belőle, arról szoktak beszámolni, hogy életük legfontosabb eseményei fimkockaszerűen peregnek le előttük, szinte pár másodperc alatt. Ez kettő dologra mutat rá. Egyrészt arra, hogy az elménk folyamatosan rögzíti az összes érzékszervi benyomást, mint egy fekete dobozt, és ezek lenyomatokat képeznek az elménkben, melyek hatással vannak ránk, még akkor is, ha nem vagyunk tudatosak róla. Természetesen az élmény megélése történhet nagyobb figyelemmel vagy koncentrációval, például egy erős trauma vagy pozitív esemény esetén, vagy akár tudatosítás nélkül is, amikor az élmény egyből a tudatalattiban rögzül, és onnan dolgozik tovább a személyiségünkön. A múltbeli benyomásokat szamszkárának nevezi Patandzsalí, a hatásukra kialakuló feltételekhez kötött természetet, karakterstruktúrát pedig vászanának. 

Másrészt az életesemények "lepörgése" a halál idején arra is utal, hogy a tudatos lélek csupán a szemtanúja mindannak, ami a testével és az elméjével történik, és elsősorban azért riasztó számára a halál, mert még mindig az események szenvedő alanyának hiszi magát. Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen érzékszervi behatásoknak tesszük ki magunkat az életünk során. Ha vannak már a gyermekkorból vagy a múltból felhalmozott traumák a tudatalattinkban, érdemes azokat pszichoterápiás módszerekkel a felszínre hozni és feldolgozni, újraértelmezni. Arra pedig tudatosan oda kell figyelnünk, hogy milyen további benyomásoknak tesszük ki magunkat. 

Az ájurvéda szerint az emberi testben az agni, vagyis az emésztés tüze végzi az átalakító és feldolgozó folyamatokat. Első körben ez a dzsatharagni, vagyis a gyomorban és az emésztőszervekben található "tűz", vagyis emésztő erő. A tápanyagok bekerülnek a gyomorba, majd a tápcsartornában szétbontódnak alkotóelemeikre, miközben hő és energia szabadul fel. Mindehhez oxigén kell, amit a légzés biztosít. A másodlagos emésztés akkor zajlik, amikor a tápanyagok a vér- és nyirokrendszeren keresztül eljutnak a szöveteking. A szövetek, illetve sejtek anyagcseréjét a dhátu-agni, vagyis a szöveti emésztőerő végzi. Ehhez szintén a vér szolgáltat oxigént, majd a biológiai "égés" során hő, szén-doixid és víz keletkezik, melyeket a vér visszaszállít a tüdőbe, és a légutakon, valamint a bőrön keresztül adjuk őket le. Például az izmok is energiát használnak fel az összehúzódásokhoz, és közben felmelegszik a testük és izzadni kezdünk, a szívünk pedig gyorsabban ver, mert több oxigént vesznek fel az izomrostok. 

Az emésztésnek viszont van egy harmadik fázisa is, ez pedig az érzékszervek és érzéktárgyak (hang, látvány, illat, íz, tapintható forma) összekapcsolódásakor létrejövő érzékszervi benyomás "megemésztése", feldolgozása az elmében. Bizonyára voltunk már úgy, hogy például megnéztünk egy filmet, és utána azt mondtuk, hogy "Ezt a látványt még nem tudtam megemészteni". Ezt a funkciót az úgynevezett indrijágni, vagyis az érzékszervek tüze végzi. Mivel a prána közvetíti az érzékszervi benyomást az elmébe, az előző szamszkárák "törlésének" egyik kézenfekvő módja a pránájáma, vagyis a légzőgyakorlatok, különösen a kumbhaka (légzésvisszatartás) végzése. Ezen kívül az önvalóról szóló tudás tanulmányozása, a meditáció ős az odaadás (bhakti) gyakorlása is oldja a szamszkárákat, valamint a feltételekhez kötöttségünk mélyebb rétegére a karmásajára (karmikus visszahatások tárháza) is hatást gyakorol. 

Ezekkel a spirituális gyakorlatokkal semlegesíteni tudjuk a múltbeli tetteink visszahatását is, és ezáltal könnyebben elérhetjük a spirituális tudatállapotokat. Minél több spirituális "szamszkárát" hozunk létre az elménkben, annál pozitívabb lesz az "életünk filmje", és annál kevésbé fogunk tehetetlenséget, kétségbeesést, bűntudatot, megbánást, frusztrációt, félelmet, dühöt és egyéb negatív érzelmeket átélni a halál pillanatában.