A tökéletes szülő

Már egy hónapja megszületett a harmadik csemetém, és ráadásul fiú, ami különleges élmény. A lányaimat is nagyon szeretem, de azt hiszem, mint minden szülőnek, nekem is a gyerekeimmel együtt kell felnőnöm a szülő-szerephez. Sok ember, főleg a férfiak, sohasem nőnek fel, és amikor összekerülnek egy nővel, szintén azt várják el tőle, hogy a pótanyukájuk legyen. Természetesen egy férfi nem képes az önzetlenségnek és odaadásnak azt a szintjét még felfogni sem, amit egy nő egy többgyerekes családanyaként nap mint nap gyakorol. Mindenki tőle akar mindent, a nagyobbik gyereket meg kell nyugtatni vagy csak anyától fogadja el az öltöztetést, közben a kisebbik szopizni akar és azért tüntet, és néha még a férjjel is foglalkozni kell. Mert ő meg azt hiszi, hogy az utolsó helyre szorult a családban. 

Egy férfi akkor érik meg igazán a párkapcsolatra, amikor megtanul akalmazkodni, és odafigyelni a párja igényeire, kéréseire. Szülőnek pedig akkor lesz alkalmas, amikor hejlandó elegendő időt áldozni a családjára, játszani a gyerekeivel, házi feladatozni velük, példát mutatni a saját életével, és elviseli azt, hogy most már nem csak ő a feleség imádatának és kiszolgálásának a tárgya, mint a gyerekek születése előtt, hanem ő is egy szülő, akinek áldoznia kell a figyelméből és a szeretetéből a gyerekeinek.

Sok házasság pont a gyerekek születése után roggyan meg, és ebben mindkét félnek szerepe lehet. A férj nem képes feladni az önzését, és nehezményezi, hogy nem foglalkoznak vele eleget, ugyanakkor a szabad idejében csak magával foglalkozik. A feleség összeroskadhat a gyerekekkel való foglalkozás kívánalmaitól, és ha nem kap elég segítséget a férjétől, akkor esetleg nem marad ideje arra, hogy magával foglalkozzon, sportoljon, jól nézzen ki, főzzön a férjének, és néha kettesben is eltöltsenek egy kis időt. Ilyenkor szokott a férj kihátrálni a kapcsolatból, és keres magának valakit, aki osztatlan figyelemmel imádja. 

Nade nem is ez a mostani bejegyzés témája, hanem a szülővé válás. ott van ugyanis az ellenpólus, amikor mindkét szülő maximalistán törekszik arra, hogy a gyerekének mindet megadjon, és mindenféle különórára meg edzésre járassa. De bizonyos esetekben az együtt töltött idő, a spontán játék és a közös programok sokkal többet érhetnek és közelebb hozhatják a családot egymáshoz, mint a maximális teljesítmény kipréselése a gyerekből a tanulás, sport és még nem tudom mi terén.

Megesik az is, hogy a szülő megbántja a gyereket, és ezért fontos feladatunk, hogy a saját feldolgozatlan konfliktusainkat felismerjük és megoldjuk, ahelyett, hogy a védelmünkre szorulókra vetítenénk ki azokat. Az a legjobb szülő, aki foglalkozik a saját személyiségfejlődésével. Nem kell tökéletes embernek lenni, de ugyanakkor tiszteletben kell tartani a bimbózó gyermeik tudat szabadságát is. Sok szülő azért keveredik konfliktusba a gyerekével, mert túlzott elvárásai vannak, és rá akar erőltetni bizonyos dolgokat, amikor a saját példájával és a gyerek önállóságának tiszteletben tartásával sokkal többre menne. 

A szeretetet és a törődést nem lehet kikényszeríteni a másikból, és szülőként ezt meg kell tanulnunk adni a gyermeknek, még ha ez nem is mindig mérhető és definiálható formában történik. De az biztos, hogy ha érzelmileg és törődésileg elhanyagoljuk a gyermekünket, akkor ez valahol hátrányos hatással lesz a személyiségére, az önbizalmára. Vagy önértékelési zavarai lesznek, vagy ellenkezőleg, narcisztikussá és önzővé, manipulatívvá válik. 

Ha egy gyerek nem kapta meg a megfelelő figyelmet és szeretetet az apjától, akkor az életében minden autoritív szerepet betöltő emberrel (tanárok, munkahelyi főnökök stb.) hajlamos lesz konfliktusba keveredni. Kivetíti rá azt, amit nem kapott meg az apjától, és rajta igyekszik bosszút állni.Ezek persze tudatalatti mintázatok, amiket nemzedékről nemzedékre átviszünk, és nekünk kell feldolgozni azokat a traumákat, amiket a saját szüleinkkel való kapcsolatunkban megéltünk, hogy mi magunk "tökéletesebb", de talán még inkább "teljesebb" szülővé válhassunk.