A Kapilászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Kapilászana (Kapila bölcs póza)

Maharishi Kapila egy védikus bölcs, akit tradicionálisan az indiai szánkhja filozófiai rendszer megalkotójaként tisztelnek. Azt mondják, hogy az Indiai-félszigeten élt a Kr.e. 5-6. században. Bár őt tekintik a szánkhja filozófiai rendszer megalkotójának, a szánkhja klasszikus szövegeit sokkal későbbre datálják, például a Számkhja-szútrát Kr.u. 1380-1450 közé. A legrégebbi hozzáférhető szánkhja-írás, Ísvarakrisna Szánkhja-kárikája szerint (Kr.u. 2. század) Kapila megtanította a szánkhja alapelveit Aszurínak, ő pedig Pancsaszikhának adta át e tudást.

A Puránákban Kapilát Visnu inkarnációjaként írják le, aki azért szállt alá a Földre, hogy visszaállítsa a spirituális egyensúlyt a tanításai segítségével. Arról ismert, hogy a bhakti-jógát tanította, mint a felszabadulás folyamatát. A buddhista források szerint Kapila egy ismert filozófus volt, aki Kapilavasztu városát építette, mely az egyik hagyomány szerint Buddha születési helye. Kapila tanítása sok mindenben hasonlít Buddháéhoz, talán nem is véletlen, hogy a pózaik is hasonlítanak és egymás után jönnek a sorozatban. A meditációt mindketten a szenvedés megszüntetésére irányuló technikaként tanították, hittek abban, hogy a védikus istenek korlátozottak és feltételekhez kötöttek, és nem kedvelték a rituálékat és a bráhmanikus doktrínákat.

Kapila nem tartozik ugyan bele a védikus bölcsek és szentek tradicionális körébe, de megvilágosodottnak tekintették. Más indiai filozófiai iskolák megalapítóitól eltérően nem szól róla számtalan mítosz és legenda, de néhány csodás eseménnyel kapcsolatba hozzák. Visnu egyik inkarnációjának tekintik, aki azért száll alá, hogy visszaállítsa a spirituális rendet a tanításain keresztül. A neve, Kapila azt jelenti, hogy „vörös színű”, a Nappal való kapcsolatára utalva.

A Srímad-Bhágavatam szerint „Az ötödik inkarnáció, Kapila a legkiválóbb a tökéletes élőlények közül. Elmagyarázta a teremtés elemeit és a metafizika alapelveit Aszurí Bráhmanának, mivel ez a tudás időközben elveszett.” (Srímad-Bhágavatam 1.3.10)

Maharisi Kapila életéről rendkívül kevés információ maradt fönn. Indiában élt, egyesek szerint Kr.e. 500 körül, mások szerint sokkal korábban. Valószínű, hogy több nemzedékkel megelőzte Buddhát. A szánkhja filozófiai rendszer megalkotójának tekintik, és a Szánkhja-szútra szerzőjének, melyet a 14-15. századra tesznek, mivel a korábbi szerzők egyáltalán nem utalnak rá, a műben kritizálja a korabeli filozófiai rendszereket, és kísérletet tesz a teizmus visszaállítására.

A Bhagavad-Gítában Krisna a tökéletes lények közül a legnagyobbnak nevezi: „A fák közül a banjanfa vagyok, Nárada vagyok a félistenek közötti bölcsek közül. A gandharvák közül Csitraratha vagyok, a tökéletes élőlények közül pedig Kapila vagyok.” (Bhagavad-gítá 10.26). Mivel a Visnu-hívők tradicionálisan kb 5000 évvel ezelőttre teszik a Bhagavad-gítá és a Srímad-bhágavatam keletkezését, így Kapilát is legalább arra, vagy még régebbi időszakra datálják.

A Bhágavata Purána szerint Kardama Muni, egy aszkéta és Dévahuti, egy hercegnő gyermekeként született. Miután Devahuti sok-sok évig szolgálta a férjét odaadással, felajánlotta neki, hogy megosztja vele spirituális tudását. Devahuti azonban emlékeztette, hogy kötelességük az emberi faj szaporítása is. Ekkor Kardama egy romantikus hétemeletes repülő palotát hozott létre misztikus ereje által, melyben bejárták a világ legszebb helyeit. Miután hazatértek, Devahuti kilenc lánygyermeknek adott életet. Sok évvel később, amikor a lányok felnőttek, Devahuti egy fiút is szült. Ezután Krisnameglátogatta őket, és elmondta nekik, hogy a fiuk Visnu inkarációja, híres bölcs lesz és Kapilának kell elnevezni. Ezek után Kapila és Devahuti engedélyével Kardama némasági fogadalmat vett, és elment az erdőbe, hogy a meditációnak szentelje az életét.

Miután az apja elhagyta a házat, Kapila megtanította az anyjának, Devahutinak a jóga és az Úr Visnu imádatának folyamatát, melyeken keresztül Devahuti elérte a felszabadulást (móksát) és az istenszeretetet (prémát).

„Ekkor az Úr Kapila inkarnációjában jelent meg, a pradzsápati (ősnemző) Kardama és felesége, Devahuti fiaként, kilenc másik nővérével. Beszélt anyjának az önmegvalósításról, mely által még ugyanabban az életében teljesen megtisztult az anyagi minőségek szennyétől és elérte a felszabadulást Kapila ösvényén. (Srímad-Bhágavatam 2.7.3)

A Mahábháratában Maharisi Kapila fontos szerepet játszik a Makara-szankránti hindu ünnep, azaz a Gangesz folyó földre szállásának ünnepében. Szagara király, Ajódhja királya és Ráma egyik őse, kilencvenkilenc asvamédha-áldozatot (lóáldozatot) hajtott végre. Minden egyes alkalommal, amikor az áldozati lovat körbeküldték a Földön, Indra, a mennyek királya féltékeny lett és elrabolta a lovat, elrejtve azt Kapila Muni kunyhójában a századik lóáldozat előtt. Szagara elküldte hatvanezer fiát, hogy őrizzék az áldozati lovat. Amikor a ló mégis eltűnt, Szagara fiai elkezdtek mélyen ásni a Földbe ott, ahol eltűnt, és végül mélyen az alvilágban találtak rá egy meditáló szent, Kapila társaságában. Mivel a királyfiak vissza akarták szerezni a lovat, elfelejtették a szent embernek kijáró tiszteletet megadni Kapilának. Kapila pedig a szeme pillantásával mindannyiukat hamuvá égette. Amsumán, Szagara király unokája, könyörögve jött Kapilához, hogy adja vissza a hatvanezer herceg lelkét. Kapila viszont azt felelte, hogy csak akkor támadhatnak fel a halott hercegek, ha a Gangesz alászáll a mennyekből és megérinti a hamvaikat.

A Gangesz földre hozása viszont szinte lehetetlen feladatnak bizonyult, és sok-sok nemzedéken keresztül nem sikerült senkinek sem. A hercegek halálának negatív hatása pedig elkezdett megsokszorozódni, és a királyságból fokozatosan kihalt a béke és a jólét. Baghiratha király, az akkori uralkodó nem volt képes tovább elviselni népe szenvedését, és átadta a kormányzást a minisztereinek, majd szigorú tapaszjába (lemondásba) kezdett. Ennek eredményeképpen a Gangesz végül leérkezett a Földre, és sikerült megmenteni a hatvanezer fiú lelkét.