Megvilágosodása
után nem kezdett azonnal tanítani. Nem állt szándékában tudását
ráerőszakolni másokra. Azonban az istenek tudomására jutott,
hogy Buddhává lett, és Bráhma vezetésével elébe járultak, s
tisztelettel felkérték, ossza meg tudását a szenvedő lényekkel.
Mélységes
együttérzéstől indíttatva először a Varanasziban lévő
szarvaskertbe indult, hogy találkozzon öt előző társával,
akikkel együtt töltötte az aszkézis hat esztendejét. Ők
kezdetben kételkedtek benne, mivel feladta az önsanyargatást, de
szavai hallatán bizonyosságot nyertek, és első tanítványaivá
szegődtek, akiknek a Négy Nemes Igazságról tanított. Ezután
régi barátja, Bimbiszara király radzsagrihai palotájába ment,
ahol barátját megnyerte tanításainak. Innen továbbindulva járta
az országot. Tanított, alamizsnából élt, és életmódját, mint
követésre érdemes példát ajánlotta fel az embereknek. A tömegek
úgy fogadták tanításait, mint a szomjúhozó a vizet, az éhező
az ételt. Két hírneves tanítvány, Sáriputra és Modgaljajana
kétezer követőjével csatlakozott hozzá.
Buddha
apja, Suddhodana király, bár szívében még sajgott a seb, melyet
fia ütött a palota elhagyásával, rövid tartózkodás után
hűséges követője lett. Mahapradzsapati, Buddha nevelőanyja,
Jasodara hercegnő, Buddha felesége ugyancsak hittek benne és
követték – rövid idő alatt a szkíták egész Sákja nemzetsége
csatlakozott hozzá. Hatalmas sokaság gyülekezett köré, hogy
hűséges híve és követője legyen.
Hosszú
vándorutakon tanított szerte az indiai szubkontinensen, valamint
Közép-Ázsia országaiban, és nagyon sok embert nyert meg
tanításainak. Így telt el negyvenöt esztendő. Nyolcvanéves
korában Vaisaliban, útban Radzsagrihából Sravaszti felé betegség
támadta meg. Ekkor kinyilatkoztatta, hogy három hónap múlva
elhagyja e földi életet. Továbbutazott Pávába, ahol állapota
súlyosra fordult az ételtől, amit Csunda patkolókovács ajánlott
fel neki. Nagy fájdalmai és gyengesége ellenére tovább indult,
és elérte a Kusinagarát övező erdőt.
Két
hatalmas szálafa között pihenve, élete utolsó pillanatáig
folytatta a tanítást. Úgy tért meg a tökéletes nyugalomba, hogy
bevégezte feladatát, mint a legjóságosabb ember, a világ
legnagyobb tanítója.
Testét
Kusinagarában hamvasztották el, Anandának, legkedvesebb
tanítványának vezetése alatt. Hamvainak – melyek között
sok-sok ereklyegyöngy csillogott – egy részét Adzsataszatru
király és hét szomszédos uralkodó magának követelte.
Kusinagara királya ezt visszautasította, és a nézeteltérés
már-már háborúval fenyegetett. A válságot végül egy Drona
nevű bölcs tanácsával oldották meg, s a hamvakat megosztották a
nyolc hatalmas királyság között. A halotti máglya maradványait
és a hamvakat tartalmazó cserépedényt két másik uralkodónak
ajánlották fel. Buddha emlékére sztúpákat építettek,
amelyekben kegyelettel gondozták maradványait.
Amikor
tanítványai megkérdezték, újjá fog-e születni e világon,
Buddha így válaszolt: "Embertestben nem születek újjá, ám
minden szent könyvben, minden egyes betű az én megtestesülésem
lesz. Tiszteljétek ezért a könyveket ennek megfelelően! Emellett,
tizenkét évvel halálom után eljő a Földre a Második Buddha, a
Szkíta Oroszlán, a Lótuszban Született, aki Orgyen birodalmában
egy tavirózsa kelyhében ölt testet. Az ő áldása és az enyém
között nem lesz különbség."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése