Félelemalapú döntések

Sok esetben találkozom manapság azzal a környezetemben, hogy valaki a félelmei alapján hoz döntéseket. Nyilván nekem is vannak félelmeim, és bizonyára azok is befolyásolják a döntéseimet, de leginkább tudat alatt. Mert ha sikerül nyakon csípnem egy-egy döntéshelyzet előtt azokat a félelmeket, amelyek bizonyos irányba sodornának, akkor igyekszem ezt tudatosítani és elkülönülni tőle. Ez nem azt jelenti, hogy vakmerőnek kell lenni, vagy "kísérteni kell az Istent". Csupán fel kell ismerni azt, hogy a félelmeink hogyan manipulálnak bennünket, és hogyan igyekszenek megóvni bennünket olyan dolgoktól, amiket esetleg éppenséggel hogy meg kell tapasztalnunk. 

A félelmeink erős kondicionáltságot jelentenek, melytől nem olyan könnyű megszabadulni. Patandzsalí a halálfélelmet az ötféle klésa (szenvedést okozó tényező) egyikeként említi. Krisna is hangsúlyozza, hogy még a lelki tudással rendelkező bölcseket is hatalmába kerítheti a halálfélelem, még akkor is, ha tudják, hogy örök lelkek, és a múlandó anyagi testüket valamikor el kell hagyniuk, amikor a sorsuk úgy hozza. Az önvédelem és az élethez való ragaszkodás alapvető emberi ösztön, melyet nem kell leküzdeni, de mégis csak meg kell tanulnunk nem félni a haláltól, sőt semmitől sem félni. 

Ezt kezdhetjük a kisebb dolgoktól. Például észrevehetjük, hogy azért nem kommunikálunk őszintén valakivel, mert félünk, hogy elveszítjük, vagy valamilyen hátrány ér bennünket amiatt, hogy őszinték vagyunk. De egy képmutató viszony fenntartása még senkit sem vitt közelebb a boldogsághoz vagy az önmegimseréshez. Egy halálos beteg rokonunknak nem merjük megmondani, hogy meg fog halni, mert félünk, hogy megijed. A gyerekeinknek nem merjük megmondani, hogy meghat nagyapa vagy nagymama, mert "még úgysem értenék meg". Vagy benne vagyunk egy kapcsolatban, de egyértelművé vált a számunkra, hogy nem tudunk már semmit sem adni egymásnak, csak sebeket tudunk ejteni, mégis habozunk véget vetni neki, mert "mit gondol a világ", és félünk attól, hogy mi jöhet utána. Az ismeretlen mindig félelmetes, és ezért sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk egy megszokott helyzethez, még akkor is, ha szenvedünk benne, mert félünk a bizonytalanságtól, attól, hogy nem lesz semmink és senkink. Csak az nem fél elveszíteni valamit, aki már mindenét elveszítette. Az önkorlátozó döntéseink által viszont számtalan lehetőségtől fosztjuk meg magunkat, melyek segítenének a tovább fejlődésben.

Egy fontos dologot előbb-utóbb meg kell értenünk: a világ nem azért van, hogy boldoggá tegyen bennünket, és akármennyire törekszünk is a boldog életkörülmények megteremtésére és a szenvedés kizárására, ez sohasem fog tökéletesen sikerülni. A világ azért van, hogy tanulni és fejlődni tudjunk, és minden egyes élmény, ami ér bennünket, akár látszólag pozitív, akár negatív, egyetlen célt szolgál: hogy fejlődni tudjunk a megtapasztalt élmények hatására. Ha körbebástyázzuk magunkat a félelmeinkkel, akkor ez a tanulási és fejlődési folyamat fájdalmasan belassul, és egyre görcsösebben fogunk kapaszkodni a vélt boldogságot vagy biztonságot jelentő körülményekbe, miközben megszállottan igyekszünk elkerülni mindazt, ami veszélyes vagy félelmetes lehet. 

Ha lépésről lépésre megtanulunk józanul és reálisan dönteni, akkor lassacskán észre fogjuk venni, hogy a félelmeink elveszítik az erejüket, amellyel eddig az uralmuk alatt tartottak. A felszabadulás felé törekvés egyben a félelmeink leküzdését is jelenti, mert félve nem léphetsz be a spirituális valóság kapuján!