Görbetükör

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy miért olyan sok a magányos ember ebben a modern világban. És nem feltétlenül azokról beszélek, akik jól elvannak magányosan, mint egy jógi. Sokkal több az olyan nő, akinek nincs párja, de szeretne, és gyereket, családot is szeretne. De férfiak is sokan vannak ugyanígy. A válasz egyik része az lehet, amiről már a tegnapelőtti blogban is említést tettem: a felelősségvállalás. Hiszen egy emberi kapcsolat nem működhet felelősség nélkül. A mai fogyasztói társadalom pedig valahogy abba az irányba tereli az embereket, hogy minél kevesebb felelősséget vállaljanak saját magukra és másokra is. Persze ez valahol a visszájára is fordul, mert a modern európai társadalmakban egyre kevesebb utód születik, és ezek a nemzetközösségek rohamosan öregszenek el. Nem csoda, ha a szaporább, "fejlődő államokból" érkező népesség lassan kiszorítja a jó öreg európai populációt, akik a civilizáció csúcsának képzelik magukat, ám sokszor még egy családot sem tudnak működtetni, nem beszélve 10-20 gyermek felneveléséről.

A szex elválasztása az érzelmektől szintén a fogyasztói társadalom egyik vívmánya. A szex most már áru, eszköz, a szórakozás egyik módja, és nem kapcsolódik hozzá semmilyen felelősség. A férfiak sokszor még csak nem is vágynak arra, hogy a nő, akivel szexelnek, beléjük szeressen, hiszen avval "csak a gond van". Nem divat udvarolni, virágcsokrot venni, megkérni a szerelmünk kezét és oltárhoz vezetni. Ha mégis eljutunk idáig, akkor megkezdődik az alkudozás a gyerekekről, hogy "egy sem, esetleg egy vagy maximum kettő." Többet már kényelmetlen lenne felnevelni, és egyébként is, ki győzi ezt pénzzel? 

Amikor azonban gyerek van, az még több felelősséget ró a szülőkre, és ha akarják, ha nem, kettejük kapcsolatának minden aspektusa befolyásolni fogja a felnövekvő gyerek tudatát, természetét, értékrendjét. A kétségbeesett nők néha már eldöntik, látván a férfinem felelőtlenségét, hogy "Mindegy, csak essek teherbe, felnevelni apa nélkül is fel tudom." Aztán ha a gyereknek torzul az apaképe, fiúként nem tudja, hogyan kell férfiként viselkedni, vagy nőként még rosszabb lesz a véleménye a férfiakról, mint az anyjának, annak pedig az egész társadalom issza meg a levét. 

De miért is olyan nehéz fenntartani a kapcsolatainkat? Ennek van egy egyszerű oka: mindenki kifejleszt egyféle védekező mechanizmust az őt érő sérelmek, támadások ellen, melynek alapját a gyermekkori traumák jelentik. Ez a védekező mechanizmus (nevezzük Védelmezőnek), sokszor már automatikusan eldönti helyettünk, hogy az egyes szituációkban hogyan reagáljunk. Például ha számonkérnek rajtunk valamit, akkor hazudik, kifogásokat vagy bűnbakot keres, hogy megvédje magát. Tehát a Védelmező hatékonyan blokkolja az őszinte kommunikációt az emberek között. Ugyanis az őszinte kommunikáció olyan, mint a görbe (vagy inkább egyenes) tükör, mely az arcunkba villantja mindazokat a tulajdonságainkat, melyeket a Védelmező "jobb színben tüntet fel", ezzel megakadályozva a személyiség-fejlődésünket. Persze arra is van módser, hogy a Védelmező működését tudatosítsuk és tudatosan használjuk vagy blokoljuk, de erről majd jövő héten írok.

Egy párkapcsolat vesztét általában az jelenti, amikor ez az őszinte és nyílt kommunikáció meghal a férfi és a nő között. Már tudják, hogy mit nem mondhatnak meg nyíltan a másiknak, és az ő védelmezőjének megfelelően kommunikálnak. Vagy pedig addig konfrontálódnak, míg a másik teljesen leblokkol, és egymást kezdik hibáztatni mindenért. Mindannyian tanúi voltunk már hasonló játszmáknak. 

A gyerekek szintén tükör-funkciót töltenek be, mert ők naívnak és őszintének születnek, hacsak nem éri sok sérelem őket kiskorukban, ugyanis akkor a Védelmezőjük már korán aktiválódik, és ők is magukba zárkóznak vagy kialakul náluk a megfelelési kényszer, ha a szülő mindig mérgesen rámordul vagy megbünteti, amikor a gyerek éppen az érzelmeit, frusztrációit kommuikálja, vagy nem viselkedik az elvárásoknak megfelelően. A megfigyelések szerint azok az emberek, akik sokra vitték az életükben, mind nehezen kezelhető, "rossz" gyerekek voltak. Az átlagember viszont felnőtt korában lesz nehezen kezelhető, nehezen megbízható, mert már a gyerekkorában el lett rontva sok minden. 

A férjet-feleséget le lehet cserélni, ha éppen úgy érezzük, hogy nem jövünk ki vele. Ha azonban elkövetjük azt a hibát, hogy nem vizsgáljuk meg a saját személyiségünket, természetünket, nem értjük meg, hogy mit kellett volna megtanulnunk az előző kapcsolatban, akkor könnyen megeshet, hogy ugyanolyan "triggerekkel" rendelkező partnert fogunk bevonzani, akivel tovább folynak ugyanazok a játszmák. A gyerekeinket azonban nem cserélhetjük le, legfeljebb megszakíthatjuk velük a kapcsolatot, de az is traumatikus élmény lesz a gyerek számára. Ha azt érzi, hogy "nem kellett" a szüleinek, nem volt elég jó, hogy kiérdemelje a szeretetüket, akkor egész életében az elutasítástól való félelem fogja vezérelni a döntéseit, és ő maga is képtelen lesz tartalmas, tartós, boldog kapcsolatokra. 

A kapcsolatink tehát nagyon értékesek, ha megfelelő nyitottsággal és őszinteséggel tudunk közeledni feléjük. Sok mindent megtanulhatunk magunkról, amit mi magunk nehezen vagy egyáltalán nem vennénk észre, de a párunk, gyerekeink, barátaink szájából jó eséllyel el fog hangzani, ha nem vagyunk süketek és nem zárjuk be a füleinket. Ez a kommunikáció néha kényelmetlen lehet, de ez a legjobb lehetőség arra, hogy visszavegyük az életünk irányítását a Védelmezőtől, és elérjük a céljainkat.