Akik ismernek, azok tudják, hogy nem szeretem a jól hangzó, de légből kapott ezoterikus szállóigéket szajkózni, így a címben szereplő kijelentést egy kicsit meg kell magyaráznom. Fogalmazzuk meg így: "Bármit elérhetsz, ha szilárdan hiszel benne, és hajlandó vagy keményen dolgozni érte."
Tehát nem arról van szó, hogy leülünk meditálgatni és kényelmesen elképzeljük a bankszámlánkon hízó összegeket vagy az egyéb vagyontárgyakat. Egyáltalában, ha valaki komolyan akar foglalkozni a jógával, akkor az anyagi céloktról fokozatosan át kell majd irányítania a figyelmét a spirituális célokra. Térjünk azonban vissza arra, hogy miért nem vagyunk képesek megvalósítani a vágyainkat, céljainkat, legyenek azok anyagiak vagy lelkiek.
Az első akadály pontosan az önkorlátozó hiedelmekben rejlik. Ha valakinek gyerekkorától kezdve azt mondták, hogy neked ez úgysem sikerülhet, és a szülei is mindig a kudarcaira koncentráltak, a sikerei helyett, akkor a gyerek felnőttként sem fog bízni magában, folyamatosan kételkedni fog abban, hogy akár a legkisebb dolog is sikerülhet neki. Ezt a gondolati mintát aztán a "barátaink" tovább mélyíthetik, akik tudat alatt valamilyen okból irigyek ránk, és inkább elveszik az önbizalmunkat, és kételyeket ébresztenek bennünk, ahelyett, hogy szívből tudnának örülni a sikereinknek, és bíztatnának, hogy még többet is el tudunk érni. Az irigység sajnos egy nagyon mélyen ülő emberi tulajdonság, és csak egy spirituálisan fejlett személyiség tud teljesen megszabadulni tőle.
Ha az önbizalmunk már gyerekkorunk és korai felnőttkorunk alatt alaposan alá lett ásva, akkor arra is hajlamosak leszünk, hogy egy partnerkapcsolatban még inkább aláássuk egymás önbizalmát ó, ahelyett, hogy bíztatnánk, támogatnánk egymást, és a lelket öntenénk a másikba. Az ember hajlamos a frusztrációját is a hozzá legközelebb eső emberen kitölteni, még akkor is, ha az nem vétett ellene semmit. A frusztráció pedig sok esetben a hibakereső kommunikációban, mások vélt vagy valós hibáinak felnagyításában nyilvánul meg, ahelyett, hogy a pozitív dolgokat erősítenénk a másikban. Vagy pedig az áldozat szerepében sajnáltatjuk magunkat, így kivívva a másik figyelmét, sajnálatát, és a saját hibáinkon, kudarcainkon kesergünk, anélkül, hogy a másik segítségét valóban arra akarnánk használni, hogy kikecmeregjünk a gödörből. Az áldozat- vagy mártírszerep pontosan a negatív gondolatokból táplálkozik, vagyis az illető nem akarja megoldani a problémáit, mert attól fél, hogy akkor elveszíti mások figyelmét és törődését.
A félelemalapú kommunikáció és kapcsolatok szintén azt eredményezik, hogy a partnerünk vagy akár a főnökünk a munkahelyen inkább elveszik az önbizalmunkat, és szüntelenül a hibáinkra, kudarcainkra hívják fel a figyelmünket, mert ezáltal függő helyzetben tudnak tartani bennünket. Csak az szeretné a másik felet félelemalapon manipulálni, aki saját maga is fél. Aki már nem fél, azt nem lehet manipulálni, és ezért félelmetes erejűvé válik azok szemében, akik még nem szabadultak meg a félelemtől.
Tehát mindez a csomag már az első ponton meghiúsítja az álmaink megvalósítását, hiszen a gondolati energián folyamatosan folyik el a kétségeink lyukain keresztül. Így sohasem leszünk képesek annyi akaraterőt és eltökéltséget összeszedni magunkban, hogy tegyünk is a céljaink eléréséért. De ha sikerült feloldani ezeket a blokkokat, és valóban tántoríthatatlanul hiszünk célunk elérésében, akkor is hátra van még a következő lépés: cselekedni kell. Méghozzá tervszerűen, folyamatosan, céltudatosan és türelemmel. Minden kudarc a végső siker pillére, feltéve, ha nem adjuk fel, hanem tanulunk belőle, korrigáljuk a további erőfeszítéseinket, és töretlenül haladunk a célunk felé.
A cél megálmodása és elérése között egy érési, személyiség-fejlődési folyamat következik be. Mert ha nem következik be, akkor igazából nem sok értelme van küzdeni. Viszont ez a folyamat időt vesz igénybe. Néha nem tudjuk előre, hogy mennyi idő és erőfeszítés szükséges a cél eléréséhez. Van, hogy évek, vagy akár életek is kellenek hozzá.
megtörténhet, hogy a folyamat közben a cél már elveszíti a jelentőségét a számunkra. Ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy valóban nincs-e értelme tovább küzdeni az adott dolog iránt, és többet fejlődünk, ha az elengedést gyakoroljuk, vagy pedig csupán az eltökéltségünket tépázták meg az utunkba kerülő nehézségek. Ha valaki minden célról könnyedén lemond, az sohasem lesz boldog, mert benne marad a kihagyott lehetőség miatti frusztráció. Mélyen kell szántani, és fel kell ismerni azokat a helyzeteket, amikor valóban át kell értékelnünk az álmainkat, céljainkat, és újakat kell kijelölni. De a legjobb, ha egy fejezetet lezárunk, és utána kezdünk bele egy következőbe. A fejezetet fel lehet osztani közbülső lépcsőfokokra, és örülni lehet a részeredményeknek, hiszen csak lépésről lépésre tudjuk megközelíteni a céljainkat, hacsak nem történik valamilyen isteni beavatkozás, vagy az előző karmánk egyik gyümölcse be nem érik és váratlanul megsegíti kijelölt céljaink elérését. "Ember, küzdj, és bízva bízzál,", ahogy Madách is mondta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése