Beszélgettem egy sportolóval is, aki jól ért a maga szakterületéhez, és azt mondta, hogy szívesen írogat cikkeket, de már nem sok értelmét látja, mert az emberek inkább megnéznek egy-egy képet vagy pár másodperces videót, de hosszabb szöveget már nem olvasnak el, akár az interneten van, akár az e-könyv olvasójukon, akár nyomtatott formában.
Az egész online megosztós képi és mozgóképi világra még egy lapáttal rátesz az újabban megjelent mobilos sikerjáték, a Pékmon Go. Sikere abban rejlik, hogy míg az eddigi számítógépes és tabletes játékok otthon vagy bárhol ülve, kockulva is játszatók voltak, ebben a játékban folyamatosan mozgásban kell lenned. Ma is láttunk egy csapat embert, akik a Városligetben ültek, és mindenki szótlanul bámulta a saját telefonját. Nem tudom, hogy ezt játszották-e vagy valami mást, de az okostelefon bámulása minden esetre egy jó módszer arra, hogy ha unjuk a társaságot vagy a tevékenységet, amit végzünk, akkor ezzel tudjuk jelezni, hogy "nem vagyok ott", csak a testem tartózkodik a helyszínen. A Pokémon Go kedvelői pedig már mozgás közben is gyakorlatilag átlépnek a virtuális valóságba, mert nem a tájban gyönyörködnek vagy az emberekkel foglalkoznak, akik körülveszik őket, hanem a telefonjuk képernyőjén ugráló zsebszörnyekkel. És azt hiszem, hogy az első ilyen geolokációs játékot számos másik fogja követni, egy idő múlva Google szemüvegben meg egyéb olyan eszközzel feszerelve, amelyek még jobban elmélyítik a szakadékot a "valós", vagy inkább úgy mondom, hogy "offline" világ és a kedvünkre teremtett virtuális valóság között.
Én valahogy úgy érzem, hogy maradi vagyok ebből a szempontból, szeretek nyomtatott könyveket olvasni, és amik itthon vannak a könyvespolcomon, azokat minduntalan tervezem elolvasni is, még ha csak évi néhány darabra jut is végül időm. Egy könyvesboltban százezreket el tudnék költeni, és sajnálom is, hogy nem csak a könyvvásárlás, de általában a kultúra sok esetben meghaladja az emberek pénztárcájának lehetőségeit, még akkor is, ha éppen volna igényük rá.
A könyvolvasással egyetemben természetesen más kulturális események iránti igény is csökkenőfélben van. Sokkal kevesebben járnak színházba, koncertre (mármint olyanra, ami nem a nyári fesztiválokon vagy a Park, Track stb. jellegű helyeken van, hanem pl. a Müpában), a múzeumokról nem is beszélve. Ha így haladunk, akkor ötven év múlva az emberek java része ismét funkcionálisan analfabéta lesz, legfeljebb beszélni fog tudni, de azt is egy sokkal szegényesebb nyelven, mint amit a klasszikus irodalom ránk hagyott, és az emberiség valóban a legértékesebb vívmányait, a kulturális értékeit fogja elveszíteni vagy elvesztegetni. A könyvégetésnél vagy egyes eszmék, filozófiai gondolatrendszerek üldözésénél sokkal alaposabb és szörnyűbb az a tendencia, amikor az emberekben az igényt és az érdeklődést ölik ki ezek iránt a dolgok iránt.
Így valóban bekövetkezhet ismét a sötét középkor, melyben az olvasás, a kultúra, és a gondolkodás csupán egy kisebbség kiváltsága marad, akiket vagy üldözni fog a többség, mivel nem értik meg őket, vagy ki fogják őket közösíteni, mert zavarja őket digitális neoprimitivizmusuk megélésében. De ha így is lesz, akkor nyilván ez egy szükségszerűség lesz, mely zsákutcába sodor egy fejlődésképtelenné vált társadalmat. Hiszen most is megvan a szabad akarata és a választási lehetősége mindenkinek. Még pont abban a korban élünk, amikor ezek az értékek nem vesztek el, csak ijesztően sivárul az érdeklődés irántuk. Pontosan ennek a generációnak a felelőssége az, hogy megszerettesse a gyerekeivel a kultúrát, a tradicionális értékeket, és megtanítsa őket gondolkodni, és létrehozni a saját értékrendjüket, ahelyett, hogy virtuálisan generált tömegtermékek diktálnák az ízlésüket. Az emberiség elért a fejlődés azon pontjára, amikor a kulturális és civilizációs értékek még magasabbra emeléséhez minden eszköz adott, de ha a többség nem ezt választja, akkor marad a boldog tudatlanság és az újonnan beköszöntő sötét Újközépkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése