Walk the Talk

Sok mindenkivel találkoztam az életem során, akik mindenféle hangzatos ígéreteket tettek, és nagyon is komolyan gondolták abban a pillanatban, de a végén semmi nem lett abból, amit mondtak. Az igazság az, hogy én magam is több olyan ígéretet és fogadalmat tettem, amiket nem mindig tartottam be, de azért igyekszem tanulni a hibáimból, és fejleszteni a jellememet. Most már jobban meggondolom, hogy kinek mit ígérjek meg, és megpróbálom meg is valósítani azt, amit eltervezek. Mert szerintem egy férfinek erre kell törekednie. Azt, hogy miért annyira általános a szavunk be nem tartása, egy puránikus példabeszédből vezethetjük le.

A Bhágavata Purána szerint a vallásos (vagy erkölcsi) elveket egy fehér bika képviseli, melynek négy lába a tisztaság, lemondás, kegyesség és az igazmondás. A három megelőző világkorszak során a bika egy-egy lábát elveszíti. Az emberek elveszítik a tisztaságot, és elkezdenek mindenféle mérgező, tudatmódosító szubsztanciákat fogyasztani. Elveszítik a lemondást, és elkezdenek mindenféle szexuális devianciák felé fordulni. Elvesztik a kegyességet, és elkezdenek erőszakot elkövetni a politikai hatalom és a táplálék megszerzése érdekében. És végül csak egy lába marad a bikának a mai korszak, a Kali-júga kezdetére, ez pedig az igazmondás. A Kali-júga 5000 éve kezdődött, és még 427000 évig fog tartani, és ezalatt az emberekből ez az utolsó erény is ki fog veszni, ennek következtében pedig a szerencsejátékok, a csalás és spekulációk mindenféle változata el fog terjedni.

Nem csoda tehát, hogy nehezünkre esik hűnek maradni a fogadalmainkhoz, az adott szavunkhoz, viszont ez az utolsó dolog, ami még erkölcsi tartást adhat nekünk ebben a korban. A védikus korban szatjavratáknak nevezték azokat a bölcseket, akik mindig megtartották az adott szavukat, a fogadalmaikat, és így a szavaiknak olyan ereje lett, hogy amint kimondtak valamit, azt már maga Visnu sem tudta visszavonni vagy megváltoztatni. Így képesek voltak átkozni vagy áldást osztani csupán a szavaikkal.

Szóval érdemes gyakorolni ezt a képességet, még ha csak kicsiben is kezdjük. Ha folyamatosan ígérgetünk, és aztán kimagyarázzuk, hogy miért nem tudtuk megvalósítani az ígéretünket, akkor a kapcsolataink leértékelődnek, nem leszünk szavahihetőek mások szemében, és mások azt fogják érezni, hogy nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni, áldozatot hozni másokért.

Ugyanakkor, ha elkezdjük kicsiben, és az adott szavunkat igyekszünk megtartani, még az adódó nehézségek ellenére is, akkor fokozatosan fejlődni fog az a képességünk, hogy be is váltsuk az ígéreteinket. Ezt a tapasz, vagyis az aszkézis egyik formájának is tekinthetjük, mint ahogy Krisna mondja a Bhagavad-gítában: „a szavak aszkézise az igazmondás.”

Túl sokan vannak a mai világban, akik felelősség nélkül nyitják ki a szájukat, és így a szavaik nem is érnek többet, mint a varjak károgása. Sok a ”szakértő”, az „ezó-guru”, aki mindenki másnak megmondja a tutit, de a saját életében még ezt sem bírja megvalósítani, hogy az adott szavának legyen súlya. Tegyünk valamit az ellen, hogy minket is ilyen károgó varjúnak tekintsenek az ismerőseink!