Funkcionális jóga

Ez a kifejezés mostanában kezd megjelenni a jógastílusok palettáján, és egy bizonyos szempontból ugyanolyan nehezen körvonalazható, illetve sokféle jelentéstartalmat takarhat, mint a „funkcionális edzés” kifejezés is, melyre még szintén vissza fogok térni. Kezdjük talán azzal, hogy a jóga klasszikus rendszerében az ászana-gyakorlás nem önmagában létező rendszer volt, hanem elsődlegesen a jóga magasabb ágainak művelésére volt hivatott előkészíteni a gyakorlót. Tehát a hatha-jóga célja nem a hajlékonyság fejlesztése, vagy a fiatalosság, egészség megőrzése volt. Bár kétségtelenül mindezeket az eredményeket is megadta, és ezekre is szüksége volt annak, aki komoly pránájáma- vagy meditációs gyakorlatra szerette volna adni a fejét.

A mai világban viszont sok mindenkit egyáltalán nem vonz és nem is érdekel a jóga magasabb aspektusa, csakis a fizikai eredményekre hajtanak. Ez önmagában persze nem elítélendő dolog, hiszen a jóga eszköztárából mindenki azt használja, amihez kedve van, és ami a céljait elősegíti.

Ha viszont a jógát az ászana-gyakorlásra redukáljuk, és a célját az egészségmegőrzésre, akkor a „funkcionális jóga” kifejezés már jobban kontextusba helyezhető. Természetesen ezen belül is a különböző gyakorlóknak különböző céljaik lehetnek: például hajlékonyabb szeretne lenni, erősödni szeretne, le akar fogyni, kézen akar állni, vagy ki akar gyógyulni ilyen vagy olyan betegségből, illetve például a sportteljesítményét szeretné javítani ebben vagy abban a sportágban.

Az én felfogásomban minden jóga funkcionálisnak tekinthető, amennyiben a leghatékonyabb módon hozzásegíti a gyakorlóját az általa kitűzött célok eléréséhez. Ehhez pedig az oktatónak tisztában kell lennie a gyakorló pszichofizikai adottságaival, korlátaival, betegségeivel, sérüléseivel és a kitűzött célokkal.

Vegyük például a sportolókat. Szerintem minden sportolónak a hasznára válhat a jóga, de egyáltalán nem mindegy, hogy például milyen ászanákat fog gyakorolni, és milyen módon. Ha nem igazítjuk hozzá a gyakorlását a szükségleteihez, akkor a jóga nem lesz „funkcionális”, és nem fogja hozzásegíteni a céljaihoz. Nincs olyan gyakorlatsor, ami teljes körűen és mindenki számára a legmegfelelőbb.

Én például már tíz éve jógázom, de Ivan Denisov pont a hétvégén jegyezte meg, hogy túl kötött a vállam, és hogy minek jógázom, ha még ezt sem sikerült elérnem. Való igaz, a váll nyitásával külön kell foglalkozni, mert a „hagyományos” jóga-ászanák nem annyira váll-centrikusak. És mivel egy komplex ízületről van szó, legalább nyolc irányba kell mobilizálni. Például az Ashtanga leső sorozatának gyakorlói sok csaturangát és vinyászát csinálnak, ami mind a mellizmokat és a váll elülső deltáját erősíti, vagyis a váll oldalirányú és felfelé történő mozgását korlátozhatja. Csupán a hídpozícióban vagyunk kénytelenek nyitni a vállat, ha helyesen akarjuk csinálni. Sőt, nekem némileg be is kötött, amióta kettlebellel edzek, ezért többet kell foglalkoznom vele.

Ugyanez a helyzet a különböző sérülésekkel, betegségekkel is. A jóga nagyon sokrétű terápiás hatásokkal bír, amennyiben az oktató tisztában van vele, hogy mit kell alkalmazni az adott helyzetben, és mit kell kerülni. Ha ezt tudja, és ennek megfelelő feladatokat ad a vendégnek, akkor a jóga funkcionális lesz, ellenkező esetben viszont akár árthat is vele. A jóga tehát akkor lesz funkcionális, ha személyre szabjuk, és tisztázzuk, hogy mik a gyakorló célkitűzései.