A jóga definíciója

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A múltban a spirituális tanítók gyakran úgy nyilatkoztak meg, hogy a fontos információk rejtve maradtak a beavatatlanok előtt. Ezt szanszkrit nyelven szandhjának, vagyis homályos nyelvezetnek nevezik. Úgy érzem, hogy nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ezt a megközelítést alkalmazzam. Eléggé valószínű, hogy a következő néhány generáció alatt az emberiség el fogja pusztítani a szülőbolygóját, hacsak nem történik lényegi változás az emberek tudatában. E változás bekövetkezéséhez minden egyes ember tudáshoz jutása számít.

Megjegyzés: A szandhja tudomásom szerint a szanszkrit szótagok hasonulását jelenti a szóösszetételekben és a ragozás során, és nincs köze a burkolt fogalmazáshoz, amit paróksa-vádának neveznek. A paróksa-váda valóban elterjedt eszköz, mellyel a bizalmasabb információkat körülírtan, jelzésekkel utalva vagy metaforikus formában közlik, így a beavatatlanok nem juthatnak hozzá a számukra értelmezhetetlen tanításokhoz, a beavatottak viszont megkapják azokat a kódokat a mestereiktől, melyek alapján a burkoltam leírt tanításokat is megfelelő módon tudják értelmezni. Mindez a védikus tudás megértésének két- vagy háromrétegű módszerével van összefüggésben. A kétrétegű megértés folyamata a gjána és vigjána kifejezésekkel van leírva, melyben a gjána a hallott, elméleti tudást és megértést, míg a vigjána az alkalmazott, megvalósított tudást jelenti. A megértés háromrétegű folyamatának első rétege a sravana, vagyis a hallás a tanítótól vagy a hiteles forrásból. A második szint a manana, vagyis a hallott tudás megfontolása, az elme (manasz) és az intelligencia (buddhi) segítségével történő értelmezése, kontextusba helyezése. A harmadik szint pedig a nididhjásza, vagyis a megismert és megértett tudás alkalmazása a gyakorlatban. Ezeknek a rétegeknek az eléréséhez általában a tanító személyes felügyelete szükséges, aki nem csak a tudás átadását, hanem annak helyes megértését és alkalmazását is felügyeli.

Egyesek azt mondják, hogy minden előre meg van határozva, beleértve azt is, hogy az emberiség meg fogja-e semmisíteni magát vagy sem. Mások, mint Rishi Vaszistha, azt mondják, hogy „Azok sorsa, akik őszinte erőfeszítést tesznek az önvalóval, nincs előre meghatározva.” (Jóga-vaszistha 2.45) Más szavakkal, ők saját maguk teremtik meg a sorsukat. Ebben a szellemben született ez a könyv. Bárcsak az emberiség, az önvaló őszinte erőfeszítése árán, felfoghatatlanul pompás jövőt teremtene magának!

A meditáció fogalmának definíciója

A magyar (vagy angol) „meditáció” kifejezés némileg homályos. A latin meditatio tőből származik, ami azt jelenti, hogy „gondolkodni, kontemplálni vagy meditálni”. Közeli kapcsolatban van a kontemplációval, ami azt jelenti, hogy az elmét folyamatosan egy tárgyra irányítani. Míg a meditáció alatt nem feltétlenül egy spirituális tevékenységet értünk, a kontempláció alatt igen. A kon-templáció azt a jelentéstartalmat is magában hordozza, hogy az elménkben egy templomszerű szent teret hozunk létre, amibe behozzuk a kontempláció tárgyát. A kontempláció éppen ezért a koncentráció spirituális formája. A kon-centráció arra vonatkozik, hogy az elme kitárulkozó, szétszórt hajlamát kontroll alá hozzuk és egy bizonyos választott tárgyra fókuszáljuk.

A jóga tanításait az indiai bölcs, Patandzsalí, a Jóga-szútra szerzője gyűjtötte össze és sztenderdizálta. A Patandzsalí által említett nyolc ág közül az első négy a meditáció folyamatát előkészítő ág, míg a második négy maga a meditáció, a mélység növekvő fokaiban. Az ötödik ág, a pratjáhára az érzékek elkülönítésének gyakorlata a tárgyaiktól, annak érdekében, hogy az elme befelé tudjon fordulni.

Az utolsó három ág a dháraná, dhjána és a szamádhi. Ezt a három kifejezést gyakran koncentrációnak, meditációnak és kontemplációnak fordítják. Ezek a megfigyelő elméje és a meditáció tárgya közötti azonosság egymást követően mélyebb és mélyebb szintjeit alkotják. Patandzsalí szerint a dháraná, a hatodik ág az elme akaratlagos hozzákötése egy bizonyos tárgyhoz (Jóga-szútra 3.1). A dhjána, a hetedik ág közben túllépjük ezt a szintet és folyamatos tudatosságot hozunk létre a tárgyról, melyet többé nem szakít meg a kifelé forduló elme (Jóga-szútra 3.2). A szamádhi közben ez a folyamatos tudatosság olyan mértékig fejlődik, hogy „a tárgy önmaga” megnyilvánul a jógi előtt (Jóga-szútra 3.3). Ebben az állapotban az elmében tartott tárgy azonossá vált a kívül megfigyelt tárggyal. Ha megtanulta ezt az alapfolyamatot, a jógi egyre nehezebb tárgyakra vonatkozva is megtanulja alkalmazni azt, mígnem eljut a legmagasabbig, a szent Önvalóig, a tiszta tudatig. Ez a végső tárgy valójában nem tárgy, hanem maga az alany. Az „alanyon” történő meditáció nyilvánvaló nehézsége miatt a fent leírt folyamatot először nagyon be kell gyakorolni."