Mire jó az aszkézis?

Elolvastam Confidence and Power, azaz Galba Zsolt blogját, amit az aszkézisről írt. A bejegyzés tele van aszketkius jógikról készült képekkel, és a mondanivalója is igen megszívlelendő. Zsolt a sport, a testedzés területén éri utol az aszkézis modern megnyilvánulását, és valljuk be, valahol igaza is van. Nagyon sokan vannak, akik kínozzák magukat az edzéssel, és kompenzatorikus cselekvésként űzik. Ez magyarul azt jelenti, hogy az életed valamely területén nem vagy sikeres, vagy nincs egyensúlyban az adott terület (vagy területek), és a sporttal próbálod ezt kompenzálni, esetleg ott is az általad kiötlött eredmények, teljesítmények hajszolásával. Ennek a következménye persze az lesz, hogy a benned lappangó elégedetlenség és frusztráció a sporttevékenységedre is kiterjed, és ott sem tudsz majd mértékkel és ésszel dolgozni, hanem belehajszolod magadat a sérülésekbe, a túledzettségbe, a teljesítményfokozókba. 

De lépjünk egy kicsit távolabb a sport világától, és kanyarodjunk vissza a jóga-gyakorláshoz. Sok a rokon szál, hiszen sokan az ászana-gyakorlást is többé-kevésbé sportként űzik, ez főleg az Ashtanga-gyakorlókra jellemző. Este kilenckor már ágyban vagy, vagy ha nem, akkor is kelsz kora hajnalban és egy fél vödör kávéval indítasz, hogy egyáltalán odatalálj a jógaterembe a Mysore gyakorlásra. Katonásan végignyomod a sorozatot, igyekszel a legjobb formádat mutatni a tanárnak, hiszen a jógi független a külső körülményektől és a bioritmus hullámzásától. És ha éppen nincs jó napod, akkor is beleerőlteted magadat a pózokba, és sérülést okozol saját magadnak. Az Ashtangások körében a leggyakoribbak a csukló-, váll-, térd- és porckorong-sérülések, és mindez azért, mert sokkal könyörtelenebbek és teljesítménycentrikusabbak tudnak lenni a többi jógairányzat művelőinél.

Szóval igyekszel mindent patentul csinálni, hogy a tanár lássa, milyen jó vagy, és átadja neked a következő ászanát. Hiszen az Ashtangában is vannak fokozatok. Az első sorozat után jön a második, a harmadik, satöbbi. És olyan nincs, hogy éppen neked ne sikerüljön a lábadat a tarkód mögé erőltetni, vagy megfogni a bokádat a hátrahajlításban. Addig fogod tolni, amíg nem sikerül. Közben pedig nőttön-nő a belső feszültség, és egy idő múlva elpattan a húr: a szervezet jelzi, hogy nem jó irányba haladsz. Ilyenkor vagy feldolgozod és tudatosítod, hogy mit rontottál el, vagy mit akartál kompenzálni a kőkemény gyakorlásoddal, és elfogadod a gyengeségeidet, a hibáidat, elfogadod, hogy nem gép vagy, és nem erre van szükséged, vagy nem így, és változtatsz valamin, vagy pedig teljességgel ki fogsz ábrándulni a jógából.

Vannak olyanok, akik nem is tudják elengedni a jógában a belső feszültségeiket, pedig arról kellene szólnia a dolognak, és nem a teljesítménycentrikusságról. Ők néha más mozgásformára váltanak, és ott találják meg önmagukat. A jóga nem mindenkinek való, vagy nem mindenkinek ez fog segíteni ebben az adott életfázisában. Minden esetre az aszkézisnek, vagy tapasznak megvan a maga ereje, ha megtanuljuk arra használni, hogy felépítse és megtisztítsa a személyiségünket, és elvezessen önmagunkhoz. 

A régmúlt és modern idők jógijai és szádhujai is erre használták a lemondásokat, akár az ászana-gyakorlás, akár az étkezés, a szexuális élet, vagy akár Isten imádata, a szent helyekre való zarándoklat formájában, akár különböző fogadalmak formájában. Voltak, akik az aszkézissel szerzett erőt elsinkófálták, és kezdhették elölről az egészet, és voltak olyanok (bér kevesebben), akik soha nem tértek le az útról, és végül minden erőfeszítést feladva bele tudtak olvadni az Önvalóba. 

Az aszkézis minden vallási hagyományban megjelenik, és sok helyen vezeklésként, vagy valamilyen bűnök, hibák törlesztéseként tekintenek rá. Szögezzük le azonban, hogy iIten szemében nem előbbrevaló az, aki jobban tudja kínozni magát, hiszen Krisna kifejezetten felhívja rá a figyelmet a Bhagavad-gítában, hogy nem tekinti spirituális folyamatnak az olyan lemondást, amivel a gyakorló fájdalmat okoz magának (lásd önkorbácsolás, szöges ágy, a testünk átszurkálása kardokkal stb., a híres fakír-produkciók java része ebbe a kategóriába esik). A képen például egy agórí baba látható, akik emberi testrészeket szoktak enni, emberi koponyából isszák az áldozati állatok vérét stb. Az őszinte és tudatos gyakorló, aki felismeri hibáit és tanul belőlük, és az aszkézist a spirituális erejének fejlesztésére használja, könnyebben eléri a megvilágosodást, mint az, aki folyamatos harcban áll önmagával.