Siker és boldogság?

A mai világban átértékelődött a sikerhez fűződő viszonyunk és a sikerről alkotott fogalmunk. Sikeres ember az, akinek sok követője van a közösségi oldalakon, akinek sokan lájkolják a képeit, akinek a legnézettebb a Youtube-csatornája, vagy aki szerepelt valamelyik TV-csatorna valóságshowjában vagy tehetségkutató versenyén. Valóban sok a tehetség, és az internet egy jó lehetőség arra, hogy megismerhessük ezeket a tehetségeket. De ugyanakkor nem mindig a tehetséges emberek lesznek a legnépszerűbbek, hanem sokszor az, aki "el tudja magát adni", aki olyan online személysiéget (alakot, kinézetet, életmódot stb.) hoz össze magának, amiről sok mindenki más álmodozik. Hogy az élete a valóságban is ennyire ragyogó, vagy mindez csak megjátszás, beállított, fotosoppolt illúzió, az gyakorta ellenőrizhetetlen. 

Persze ez korábban is megesett, a népszerű előadóművészek, zenészek, művészek élete sokszor volt tele zűrökkel, a személyiségük árnyoldalairól a közönség persze ritkán vett tudomást. Bár a legtöbb sikerguru folyamatosan azt szajkózza, hogy "Add önmagadat, légy eredeti, és akkor leszel sikeres", de azt azért sokan beismerik, hogy a siker, a népszerűség hajhászása, a rajongók kedvében járás sokszor eltorzítja az ember személyiségét, értékrendjét, és arra késztet, hogy feladjuk vagy eltitkoljuk  bizonyos belső értékeinket, vágyainkat a közönség igényeinek és elképzeléseinek kiszolgálása érdekében.

Persze én azt szoktam mondani, hogy aki tökéletes bálványokat keres ahelyett, hogy a saját tökéletlenségeit kutatná és dolgozna rajtuk, az sohasem lesz boldog, és sokszor fog csalódni. Ugyanakkor a népszerűség "ribancává" válni is veszélyes út, mely általában távolabb visz a boldogsától, minthogy közelebb hozna. 

Boldogok-e a sikeres emberek? Ha a sikert a népszerűséggel vagy a pénzügyi helyzettel azonosítjuk, akkor valószínűleg azt mondhatjuk, hogy a siker nem eredményez valódi és tartós boldogaságot, inkább elvonja a figyelmünket a belső munkáról, önmagunk és eredendő, örömteli természetünk keresésétől. 

Én éppen ezért a siker fogalmánál is egy maradibb definíciót alkalmaznék: Szerintem az az ember sikeres, akinek van értékrendje, és képes hű maradni ahhoz; akinek vannak életcéljai, és nem adja fel, mielőtt elérné őket, és aki megtanulta önmagát és másokat is elfogadni és szeretni abban a tökéletlen formában, amiben vannak/vagyunk, ugyanakkor nem lemondva a tökéletesítés, a jobbítás, a fejlődés szándékáról. Sikeres ember az, aki elégedett azzal, amit eddig elért, de ugyanakkor nem dől hátra és nem veszíti el a motivációját, hanem újabb célok elérésén dolgozik. 

Sikeresek-e a boldog emberek? Ha az én konzervatív definíciómat alkalmazzuk, akkor minden bizonnyal, hiszen sikeresen függetlenítették a boldogságunkat azoktól a tényezőktől, melyek megakadályozzák azt, hogy boldognak érezzék magukat. Ha viszont a cikk elején említett, modern felfogást alkalmazzuk, akkor valószínűleg nagyon szűk lesz a két halmaz (sikeres/boldog) metszete, tehát kiderül, hogy a boldogságnak nem lesz feltétele az anyagi és külsődleges értelemben vett, mások által mért siker. Csakis a belső értékrend számít, és a külső sikereket legfeljebb visszaellenőrzés gyanánt tudjuk használni. Ha mi elégedettek vagyunk az életünkkel, és a számunkra fontos emberek is elégedettek velünk, akkor máris egy lépéssel közelebb kerültünk a boldogsághoz.