Ki az edző edzője?

Ez a költői kérdés hangzott el ma az edzőteremben, és valóban jogos is. A magam részéről én edző vagyok, kifejezetten kettlebell sportolókat készítek fel. Persze ha valaki általános fitnesz-célzattal jönne hozzám személyi edzésre, azt is megoldom, de ha valóban tetszik neki, amit tanítok, és kitartó, akkor előbb-utóbb úgyis egy kettlebell-versenyen fogja találni magát. De maradjunk a kérdésnél - nekem azóta van edzőm, amióta komolyabban foglalkozom a kettlebell sporttal, Barcsik Laci az, aki tavaly harmadik lett az IUKL Világbajnokságon a súlycsoportjában. Tavaly október óta edzek az irányítása alatt, és úgy látom, hogy haladok előre, sőt, sokat is tanulok tőle, aminek viszont az én tanítványaim látják hasznát. Lacinak is van edzője, ő pedig Ivan Denisov, a kettlebell sport koronázatlan királya, abszolút világrekorder mindhárom számban. Ivan már több, mint tizenöt éve foglalkozik a kettlebell sporttal. Nem tudom, hogy neki ki az edzője, de azt megfigyeltem, hogy a kettlebell sportban minden aktív versenyzőnek van egy edzője, aki irányítja a felkészülését. Nem nagyon vannak "szabadúszók", illetve az ilyenek nem jutnak messzire.

Az internet világában már az is megoldható, ha nem vagytok egy helyen. Az edző akkor is tud edzéstervet küldeni és videón megnézi a technikádat, javítja, ha kell. Persze a személyes kontaktus azért fontos, mert olyankor sokkal többet lehet tanulni, mint távban. Hogy miért vezettem mindezt elő? Mert tegnap olvastam Lakatos Péter cikkét "Mi alapján keressek edzőt, személyi edzőt?" címmel. 

A cikkben több szempont van felsorolva, ami alapján érdemes edzőt választanunk, és a legtöbbel egyet is értek. A "Mióta edző?" szempont is fontos, mert például én már több, mint tíz éve foglalkozom a jógával, de a kettlebellel csak harmadik éve. Körülbelül azóta tartok edzéseket is, eleinte ritkábban, most már hetente többször, elsősorban a rendszeresen járó magántanítványaimnak. Persze az is igaz, hogy még sok versenynek, sok edzésnek és sok képzésnek kell eltelnie, mire elérem a "Master of Sport" címet és már azt mondhatom, hogy értek valamennyire ehhez a sporthoz. Tehát a tíz évnyi tapasztalat itt is előny, nem csak a jógában, úgyhogy igyekszem jól kihasználni a következő éveket.

A továbbképzésekkel kapcsolatban úgy érzem, hogy itt van némi lehetőség arra, hogy az ember becsapja önmagát. Ha egy bizonyos sportot kiválasztok, akkor abban eléggé jól le vannak fektetve a mérföldkövek, és viszonylag jól mérhető, hogy valaki sportolóként vagy edzőként mit ért el. Viszont a mai "funkcionális" világban számtalan személyi edzőt ontanak magukból a fitnesz-iskolák, akik mindenhez értenek egy picit, és folyamatosan újabb és újabb képzésekre mennek (FMS, SMR, DBands, Primal Move, OmegaWave és még sorolhatnám tovább). Persze semmi baj nincs ezekkel a képzésekkel, és roppant sok jó dolgot lehet megtanulni rajtuk, csak az embernek azt kell eldöntenie, hogy az ő edzésmunkájához valóban szükség van-e erre. Például én is elmehetnék súlyemelő- vagy erőemelő szemináriumra, megtanulhatnék gyűrűn muscle-upozni, clubbellt lóbálni, tacfitezni, stb. De mivel nem ez a fő edzéscélom, nem teszem. Ha azt a három technikát, ami a kettlebell-sporthoz kell, jól meg tudom tanulni, és a kiegészítő gyakorlatokat, meg az edzéstervezést elsajátítom, akkor már eredményesen tudok fejlődni a 32 kg felé, és másokat is segíteni tudok ebben. 

Viszont elmegyek Denis Vailjev edzői szeminárumára, és ha sikerül, akkor le is vizsgázok, hogy képesített kettlebell sport edző legyek. Legalábbis papír szerint, mert ugye a rutin az az évekkel fog jönni. Én úgy érzem, hogy ha valamiben sikeresek akarunk lenni, akkor rá kell koncentrálni a dologra, és félre kell tolni a sallangokat, ami csak szórakoztatásra és az idő eltöltésére jó. Ha valaki általánosan edzett szeretne lenni, akkor sokféle edzéseszközből válogathat és váltogathatja is azokat. De ha egy bizonyos sportban szeretne csúcsokat elérni, akkor rá kell fókuszálni, mint az íjász a tábla közepére, és csak azt szabad látni. 

Az edzéstervezés is egy szempont, amit a cikk megemlít. És valóban, ennek a versenysportban elengedhetetlen szerepe van, de még egy hobbi sportolónál is ki kell tűzni célokat és edzésciklusokat kell összeállítani, hogy elérjük azokat. Így a vendég is motivált marad, mert van sikerélménye, és az edző is látja, hogy van értelme a munkájának. A hobbisportolóknak persze általában mások az edzéscéljaik, mint egy versenyzőnek, de nekik is lehet értelmes célokat adni, és tudatosítani, hogy mi az, ami felé érdemes haladni. Ma láttam például egy srácot a teremben, aki a hobbigyúrós tipikus példája. A gyakorlatokat csak körülbelüli mozgásmintával végzi, különösebb rendszer nélkül, bemelegítés és nyújtás nulla, és csak karra edz, lábra semmit. Persze az edzők tapintatosak a teremben, azzal foglalkoznak, aki kérdezi őket, és nem rohanják le azokat, akik "úgyis tudják". De azért nyáron nem lennék a helyében a strandon, mert ma már ciki a pálcikalábon járó masszív felsőtest. A hobbi sportolók persze néha elfelejtik a funkcionalitás, egyensúly és az eredményesség fogalmát, mert sok esetben szórakoztatni akarják magukat edzés közben. Úgyhogy ilyenkor nem árt, ha van egy edző, aki tudja, hogy mit miért csináltat veled és hogyan. Röviden összefoglalva a lényeget:

1. Mindig csináld azt, amit az edződ mond!
2. Ne hagyj ki egyetlen edzésnapot sem!
3. Ha nem érted, mi történik, akkor kérdezz!
4. Ha fáj valami, akkor beszélj róla, ne keménykedj!
5. Legyél motivált, mert magadnak dolgozol!