Hanumán és Andzsaná

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hanumán és az anyatej ereje

Rávana megsemmisítése után, Ráma megkérdezte Hanumánt, hogy milyen jutalmat szeretne a szolgálataiért. Hanumán azt válaszolta: „Uram, hadd legyen a jutalmam az, hogy a hátralévő napjaimat a Te szolgálatodban tölthetem!” Ráma örömmel tett eleget a kérésnek. Így Hanumán is felszállt a szekérre, amely visszavitte Rámát és társait Ajódhjába. Útközben azonban Hanumánnak eszébe jutott, hogy meglátogatja az édesanyját, Andzsanát, aki egy hegyen lakott, nem messze onnan. Ráma és a társai is kíváncsiak voltak Hanumán anyukájára, és így a szekér Andzsaná hajléka felé kanyarodott. Amikor megérkeztek, Hanumán köszöntötte édesanyját, akinek öröme nem ismert határokat. Átölelte szeretett kisfiát, a többi jelenlévő pedig tisztelettel hajolt meg Hanumán anyja előtt. Hanumán elmondta neki az összes eseményt, ami történt velük, egészen Rávana haláláig a csatatéren. Meglepetésükre, Andzsanát nem tették elégedetté a szavak, hanem elszomorodott, és a következő szavakat intézte Hanumánhoz: „Fölöslegesen szültelek meg, és semmi értelme nem volt, hogy szoptattalak.” A szavai hallatán mindenki zavartan hallgatott. Hanumán is értetlenül meredt rá némán.

Rövid szünet után Andzsaná így folytatta: „Szégyelld magad az erőd és a bátorságod miatt! Nem volt elég erőd ahhoz, hogy Rávana bűnös városát egymagadban megsemmisítsd? Nem tudtad egyedül megölni a tízfejű szörnyeteget és a hadseregét? Ha nem volt elég erőd ehhez, akkor jobb lett volna, ha meghalsz a vele való csatában. Szomorú vagyok amiatt, hogy bér te életben voltál, az Úr Rámának hidat kellett építenie kövekből a viharos óceán fölött, hogy átjusson lankára, és meg kellett küzdenie a démonok hatalmas seregével, és mindezeken a megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie, hogy visszakaphassa szeretett Szítáját. Valójában haszontalan volt, hogy a tejemmel tápláltalak. Menj, és nem szeretném többet látni az arcodat!”

Nyilván arra az esetre utalt, amikor Hanumánt megbízták, hogy menjen Lankába és keresse meg Szítát. Csak akkor kezdődhetett a hivatalos ütközet Szítá megmentéséért, amikor bebizonyosodott, hogy Rávana fogva tartja. Hanumán nem csak elvitte Szítá fogságban történő szenvedésének hírét Rámának, hanem rövid látogatása alatt sikerült leégetnie az egész várost, és így éreztette Rávanával, hogy milyen sors vár rá. Andzsaná elégedetlensége annak völt köszönhető, hogy bár Hanumán teljes mértékben képes volt visszahozni Szítát e látogatás során, de nem tette, és így később sok erőfeszítésbe került a misszió beteljesítése.

Ezért Andzsaná remegett a dühtől. Hanumán összetett kezekkel a következőt mondta neki: „Ó Nagy Anya, én semmilyen módon nem hazudtoltam meg a te tejed erejét. Én csak szolga vagyok. E látogatás során csak azt az utasítást kaptam, hogy keressem meg Szítát, és nem azt, hogy öljem meg Rávanát. Ha ezt megtettem volna a saját kezdeményezésemre, akkor megszegtem volna a parancsot. Ezért én körültekintően cselekedtem és megtartottam a szavamat.”

Valójában Hanumán megkérdezte Szítát, amikor találkozott vele Rávana fogságában, hogy szeretné-e azt, hogy azonnal megmentse. Ő viszont nemmel válaszolt, azt hangsúlyozva, hogy a férje kötelessége volt felszabadítani őt, és hogy magának Rámának kell eljönnie és visszavinnie őt.

Az összes jelenlévő alátámasztotta Hanumán történetét és így megnyugtatták a mérgelődő anyát. Ő szeretettel szólt a fiához: „Kedves fiam, én nem tudtam minderről, de most, hogy már tudom, megértettem, hogy a tejem megfelelő gyümölcsöt hozott.”

Laksmannak nem tetszett az, hogy Andzsaná ennyire nagyra tartja a saját tejének erejét, túlzásnak tartotta ezt. Andzsaná megérezte ezt, és azt mondta neki: „Laksmana, úgy látom, nem érted, hogy miért tartja olyan erősnek a teját ez a látszólag törékeny majomnő. De az én tejem valóban rendkívüli.” Ezt mondva, Andzsaná összenyomta a mellét, és a kifröccsenő tej egy közeli hegyre hullott, amely nagy mennydörgések közepette kettérepedt. Ismét Laksmanhoz szólt: „Hanumán ezen a tejen nevelkedett, hogyan veszhetett volna az kárba?”