A spiritualitás szubjektivitása

Ma az Ashtanga-jóga oktatói tanfolyamon az Ísvaráról szóló szútrákhoz értünk a Jóga-szútrában. Patandzsalí azt mondja, hogy az Ísvara-pranidhána, vagyis Isten előtti meghódolás által gyorsan elérhető a szamádhi. Vagyis azok a gyakorlók, aki nem hisznek Isten, vagy egy Legfelsőbb Lélek létezésében, csak bizonyos szintig fognak tudni fejlődni, és elsősorban a jóga fizikai testre gyakorolt hatásait fogják megtapasztalni, de persze némileg az elméjükre is kihat a dolog. Viszont a spirituális fejlődést és a felszabadulást csak úgy érhetik el, ha elfogadják az Ísvara létezését. 

Patandzsalí nem fest le egy klasszikus értelemben vett istenképet, hiszen nem határozza meg az Ísvara nevét, formáját, és egyéb tulajdonságait. Isten megszemélyesítését rábízza a gyakorlóra. Ezzel azt sugallja, hogy bármelyik istenkép elfogadható, és a hívő jógi elérheti a felszabadulást az általa választott isteni forma (ístadéva) előtti meghódolással. 

Isten személyes formáját szaguna (vagyis tulajdonságokkal teli) brahmannak nevezi az ind filozófia, míg a személytelen Abszolútat nirguna (vagyis tulajdonságok nélküli) brahmannak nevezik. Az ind filozófusokat ez a két felfogás évezredek óta két táborba tömöríti, és mindkettő a saját megértését tartja a magasabb rendűnek. A szaguna és nirguna brahman közötti kapcsolat magyarázatára is többféle iskola született, ezek a védánta tradíció advaita, illetve különböző dualista iskolái. A Sankara vezette advaita iskola csak a nirguna brahmant tekinti Abszolút igazságnak, és a brahman által felöltött bárminemű tulajdonságot ugyanolyan illuzórikusnak és külsődlegesnek tekinti, mint az egyéni élőlények által felöltött anyagi azonosságokat. Ez azonban több ponton is ellentmond Patandzsalí rendszerének, aki azt állítja, hogy az Ísvarára nem hatnak a karmikus visszahatások és a klésák (a szenvedés forrásai). 

A szaguna brahman hívei különböző transzcendens tulajdonságokkal ruházzák fel a brahmant. Itt az Ísvara helyzetét mindig transzcendentálisnak tekintik, még akkor is, amikor éppen a földön inkarnálódik és különböző tetteket hajt végre. A szaguna brahman, vagyis a különféle inkarnációk leírásai  szintén számos ponton eltérnek, és végeláthatatlan vitatkozásra adhatnak okot. 

Ezért szoktam azt mondani, hogy a különböző vallások istenképei a spiritualitás szubjektív megnyilvánulásai, és fölösleges vitatkozni rajtuk. Minden vallás a maga igazát tekinti elfogadhatónak, míg a többit tévesnek tartja. De ha Isten mindenható, és mindenki vágyait ismeri, akkor minden különösebb gond nélkül meg tud jelenni az advaita hívei előtt személytelen ragyogásként, Visnu vagy Krisna hívei előtt abban a formában jelenik meg, Siva hívei előtt szigonnyal és raszta hajjal, a buddhista hívők előtt Bódhiszattvaként, stb. 

Ha ezt elfogadjuk, akkor nem kell túlzottan sokat agyalni azon, hogy kinek van igaza, mert Isten mindenkit azon az úton fog elvezetni a felszabadulásig, amely számára a legmegfelelőbb. Így vígan megfér egymás mellett a nirguna brahman, és az Ísvara számtalan megnyilvánulása.

A túlzott fundamentalizmus, amikor csak a magunk igazát fogadjuk el a valóságnak, és más nézeteket hamisnak tekintünk, a pingalá, vagyis a Nap-vezeték dominanciájából fakad. Ugyanakkor a túlzott megengedés, amikor mindenkinek igazat adunk, de mi magunk egyetlen utat sem tudunk meggyőződéssel választani, az ídá, vagyis a Hold-vezeték dominanciájának köszönhető. Mindkét szélsőség akadályt jelent a felszabadulás elérésében. Így e két tendenciát egyensúlyba kell hozni, és középen, a szusumnában fogjuk megtalálni a tiszta tudat felé vezető utat.