A halálon túl

Elkezdtem nézni az Isten nyomában című National Geographic-sorozatot. Morgan Freeman hiteles figurának tűnik a kérdés boncolgatásához, legalábbis abból a szempontból, hogy már valószínűleg közelebb áll a halálhoz, mint amikor belekerült ebbe a testbe. És az élete vége felé az ember önkéntelenül is gyakrabban teszi fel ezeket a kérdéseket magának vagy esetleg másoknak, főleg, ha nem biztos a válaszokban. A bizonytalanság talán valamilyen szinten hasznos lehet az élet céljának vagy a halálon túli lét kérdésének kutatásában, hiszen ha az ember vakhittel elhiszi, amit mondanak neki, akkor megnyugtatja a lelkét, és nem kutat tovább. 

Én magam feltétlenül hiszek a lélek örökkévalóságában, és abban, hogy a lélek számtalanszor képes testet ölteni ebben a világban, legalábbis, amíg a karmája megköti, és amíg el nem éri a felszabadulást. Ilyen módon az ember spirituális kutatásának valóban központi kérdésével indul a sorozat: mi van a halál után? Számos kultúra és vallási hagyomány válaszait hallhatjuk a filmsorozat első részében. Az egyiptomiak halotti kultusza is nagyon érdekes, és számomra sok sámánisztikus vonást mutat. A hindu megközelítés talán a legrealisztikusabb, bár a film elején egy halál közeli élményből visszatért tengerész  beszámolóját láthatjuk, ami sok elemében megegyezik számtalan másik, a klinikai halál állapotát megélt emberével. 

Ami számomra a legérdekesebb ezekben a halál közeli beszámolókban, az a megnyugtató érzés, ami átjárja a lelket, amint a testből kifelé halad, a fény felé, amit a legtöbben Istenként írnak le. Azt gondolom, hogy az ilyen élmények kitörölhetetlen módon megmaradnak az illető további életére, és azt az erőteljes érzést adják, hogy a sorsunkat rábízhatjuk a legfelsőbbre, hiszen úgysem áll hatalmunkban dönteni az élet és halál kérdései felett. Ez valóban így tűnhet, ami a megérett karmikus visszahatásokat illeti, hiszen azok szinte elkerülhetetlen erővel befolyásolják a sorsunkat. Viszont nap mint nap döntéseket hozunk, tetteket hajtunk végre, melyekkel tudatosan irányíthatjuk nem csak a jövőbeni sorsunkat, hanem az önvalóról szóló tudás megszerzésének folyamatát is. 

Az, hogy ki milyen úton fog eljutni Istenhez, és számára milyen formában, módon fog megnyilvánulni Isten, nagyon szubjektív és egyéni lehet. Talán éppen ezért létezik a vallások hatalmas sokszínűsége, hiszen minden lélek más és más motívumban tud megkapaszkodni. Bár a hit egy szempontból korlátozó tényező lehet, ugyanakkor a túlzott hitetlenség vagy mindenben kételkedés is az lehet. A hívő embernek legalább van egy elképzelése arról, hogy mi fog történni vele a halál után, és annak megfelelően készül e végső megmérettetésre. Elképzelhető, hogy a hívő ember bizonyos részletekben csalódni fog, és nem pontosan az történik vele a halál után, amire számít. Bár az sem kizárt, hogy a hit teremtő ereje olyan hatalmas, hogy a spirituális valóság ahhoz idomul, és azt érjük el, amiben hiszünk. Ezt Krisna is említi  Bhagavad-gítában, szóval akár ez is megtörténhet. Viszont a mindenben kételkedő ember nem készül semmire, hiszen ő abban hisz, hogy a halál után nincs semmi, nincs is lélek. Ők lepődhetnek meg a legjobban, amikor rájönnek, hogy a halál nem csak egy végső elszunnyadás, hanem átlépés a valóság magasabb régiójába, a magasabb tudatosság felé. 

Kíváncsian várom a sorozat többi részét, számomra nagyon érdekes információk hangzottak el benne, és egyébként is, az utóbbi időben rákaptam az összehasonlító vallásfilozófiára. Hiszen végső soron minden út Isten felé vezet, és az önmegismerés számtalan dimenziót kínál a spirituális utazó számára. Ha tehetitek, ti is nézzétek meg ezt a sorozatot.