Az első flightba voltam beosztva a másik két versenyzővel, aki az én súlycsoportomban indult biathlonban. Tehát mi már tízkor löktünk. Ezt egyébként jobban szeretem, mintha délután kerülnék sorra, mert így hamarabb lemegy rólam a stressz. A lökésben 80 körüli eredményt terveztem, 7-es tempóval kezdtem, majd az ötödik percben 8-assal folytattam. A kilencedik percben azonban kinéztem a versenytársam eredménytáblájára, és láttam, hogy előrébb tart, mint én. Nosza, elkezdtem hajrázni, de csak a kilencedik percben sikerült hozni a kilenc ismétlést, a tizedikre kifulladtam, és az utolsó húsz másodpercben már le is tettem a kettlebellt, mert nem tudtam többet kilökni. 77 ismétléssel végeztem, ami személyes rekord, de mivel tudtam, hogy a többiek szakításban jobbak, mint én, a szakításnak már kissé frusztráltan kezdtem neki.
14-es tempóval kellett volna minél tovább kihúzni, én legalább 50-60 ismétlést akartam csinálni jobb kézzel, mielőtt váltottam. Erre 40 után már éreztem, hogy gyengül a fogásom. Pont, amikor Laci szólt, hogy váltsak, akartam is váltani, de kicsúszott a kezemből a kettlebell, így nem folytathattam bal kézzel. Így 45 ismétléssel zártam, ami csak a harmadik helyre volt elég. Ha a zágrábi eredményemet hoztam volna, akkor most is második helyen végzek. A tanulság, mint mindig: nem szabad a többi versenyzővel és az eredményeikkel foglalkozni, csak magammal, és meg kell csinálni a tervet, vagy a maximálisat, amit tudok. Ha másra figyelek, akkor az eredményem és a helyezésem is inkább rosszabb lesz, mint jobb.
Ebben a sportban, amíg az ember kezdő, elsősorban önmagával versenyez, minden versenyen szeretne többet csinálni, mint előző alkalommal. Amikor pedig már profi lesz, szintén önmagával fog versenyezni, mert akkor sem az fog számítani, hogy mennyivel előzött meg másokat, hanem hogy a saját rekordját sikerült-e felülmúlnia.
Sanyi az utánam következő flightban zúzott, ez volt az első versenye 24 kilóval. 49 lökést csinált, ami nagyon szép elsőre, majdnem végigdolgozta a tíz percet. Szakításból 91-et csinált, ami szintén nagyon szép, pár hónapon belül simán utol fog érni eredményben, vagy akár le is előz engem. Ötből harmadik lett, a második helyezett épp hogy pár ponttal hagyta le.
A flightjaink után beültem egy párszor bíráskodni, majd fél 3-tól Denis Vasilev szemináriumán fordítottam, de erről majd külön bejegyzésben írok. Délután még Emese versenyzett hosszú ciklusban, harmadik budapesti versenyzőnk, aki szinté személyes rekordot döntött, 117 hosszú ciklust csinált dupla 12-essel. Ez elméletileg világrekord a -68 kg-s súlycsoportban, bár nem igazán vannak még rendszeresen frissülő táblázatok a női dupla kettlebelles eredményekről, mivel még csak idén kezdtek ebben versenyezni a lányok. Minden esetre gratulálok a versenyzőknek, a többiek is szépen teljesítettek.
Laci már kezd szokást csinálni abból, hogy bevesz engem a csapatversenybe, aminek örülök, de azért kicsit kínos is, hogy mindig én csinálom a legkevesebbet (legalábbis egyelőre). Most a magyar csapatban voltam én, Suhajda Laca, Bujáki Peti, Barcsik Laci és Denis Vasilev. Bár én csak 19 ismétlést tudtam csinálni a dupla 24-es lökésből 3 perc alatt, és ezzel jól le is maradtunk a szlovén és horvát csapat mögött, viszont az volt a szerencsénk, hogy Denis az utolsó három percben fordított, és felhozott minket az első helyre, 84 ismétléssel. El sem tudom képzelni, hogyan lehet ennyit lökni három perc alatt. Az eredményhirdetés után még lett volna nyújtás Denissel, de végül ez szokás szerint elmaradt. A holnaputáni blogban olvashattok majd az edzői szemináriumról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése