Én ezt a megfogalmazást még nem hallottam ilyen formában, de pont ugyanekkor ("szinkronicitás"?) akadtam rá egy blogbejegyzésre is az OHMME honlapján, mely ugyanezzel a témával foglalkozott. Való igaz, ha visszatekintünk az Ashtanga tradícióra, akkor ez a családos emberek jógája. Thirumalai Krishnamacharya guruja, Ramamohan Brahmacari a neve ellenére (a brahmacari cölibátusban élő tanulót jelent) családjával és gyerekeivel együtt élt a Kailása hegy lábánál. Miután Krishnamacharya befejezte hétéves tanulóidőszakát a guruja ashramjában, Ramamohan felszólította, hogy keressen magának egy alkalmas feleséget, és alapítson családot, úgy tanítsa a jógát. Ugyanezt az életmódot választotta B.K.S. Iyengar; K. Pattabhi Jois és fia, Manju, illetve unokája, Sharath is.
A nyugati világban azonban ez valahogy máshogy működik. A jógás világon kívül is hajlamosak az emberek egyre későbbre halasztani a családalapítást és a gyerekvállalást, és egyre elfogadottabb vagy akár divatosabb is a szingli életmód, akár férfiak, akár nők tekintetében. Megteremted az egzisztenciádat, utána pedig nincs kötelezettség, egész életedben foglalkozhatsz magaddal. A családi életet sokan helyettesítik a karrierrel, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a munkamániába menekülnek az élet egyéb felelősségei elől.
A nyugati ember persze ugyanezt a mentalitást átülteti az Ashtanga gyakorlására is. Minden reggel ötkor ott van a jógateremben, heti hat nap megcsinálja a Mysore gyakorlását, és még arra is jut pénze meg ideje, hogy évente egy-két hónapot Mysore-ban töltsön, a Main Shalában, hasonszőrű szingli jógik társaságában lazulva a reggeli gyakorlás után.
Egy családos embernek nemigen fér bele az életébe az, hogy minden reggel hatkor ott legyen a jógastúdióban, sem gyakorlóként, sem tanárként. Persze ez utóbbi megoldható, ha valaki nagyon akarja és nagyon szerencsés. De sajnos nem az a jellemző, hogy nagy lenne a gyerekvállalási kedv a jógaoktatók körében, legalábbis én ezt tapasztalom. Jómagamon kívül talán egy-két olyan jógaoktatót ismerek Budapesten, aki először lett jógaoktató, és utána lett gyereke, akár férfiként, akár nőként.
Amint a gyerek megszületik egy családban, valóban sok minden átalakul és átértékelődik, és megváltoznak a prioritások. Egy gyerektelen pár még simán eltöltheti az ideje 80%-át azzal, hogy önmagával foglalkozik, és a maradék 20%-ban esetleg egymással is. De gyerekkel ez már nem megy, ott ő és az ő igényei az elsők. Ha több gyerek van, akkor mindez még izgalmasabb.
A családi élet valóban haladó gyakorlás, mert le kell mondani az egónkról, és meg kell tanulnunk az önzetlenséget, az alárendeltséget. De azért az egy kicsit félrevezető lehet, hogy "hetedik sorozatnak" nevezzük. Egyrészt azért, mert akkor sokan simán legyintenek, hogy "Hol vagyok én még attól!" és pusztán kényelmi okokból nem fogják bevállalni a családi életet és a gyereket. Másrészt azért, mert egy kicsit az a hangulata, hogy a gyerek jön minden után, előbb legyen meg az én gyakorlásom, lelki fejlődésem és egyéb szükségleteim. Holott a családban a gyerek az elsődleges prioritás, hoszen ő még nem tudja úgy kontrollálni magát, ahogy egy felnőtt "jóginak" tudnia kellene.
De persze evvel össze kell egyeztetni a többi területet is, a szülőknek kell dolgozniuk, kikapcsolódniuk, időt kell találniuk a saját fizikai, szellemi és spirituális igényeik kielégítésére is, és nem utolsósorban egymásra is kell, hogy maradjon idő. Hiszen ha a szülő nincs egyensúlyban (ami a jóga igazi célja lenne), akkor milyen példát fog látni a gyerek? Persze a gyereknevelést sem kell túlparázni, van, aki ebben is olyan perfekcionista próbál lenni, mint az ászana-gyakorlásában.
Szóval szerintem minden jóga-gyakorlónak és jógaoktatónak jót tenne az, ha lenne gyereke, és végigélné azt a haladó gyakorlást, amit a gyereknevelés és a családi élet jelent. Ez persze nem egy elvárás, aminek mindenképpen meg kell felelni, hiszen mindenki másmilyen. Van, aki egyáltalán nem alkalmas sem állandó partnerkapcsolatra, sem arra, hogy szülő legyen belőle. És olyanok is vannak (persze jóval kevesebben), akiknek nincs szükségük a családra és a gyerekekre ahhoz, hogy bizonyos leckéket megtanuljanak az önmegvalósítás rögös útján. Persze nem az életüket felelősség nélkül vagy minimális felelősséggel élő, a tanítványokkal jobbra-balra szexelgető jógagurukra gondoltam itt elsősorban. Olyanok is voltak és vannak is a jóga világában, de nem az lenne a feladatunk, hogy visszaéljünk a helyzetünkkel, mint más segítő szakmák gyakorlói.
A családi élet megtanítja az embert arra, hogy egómentesen vállaljon felelősséget és önzetlenül tudjon szeretni és szolgálni másokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése