Múlt heti blogbejegyzésemben írtam az eredménycentrikusságról, most pedig érdemes néhány szót ejteni a ragaszkodás nélküli cselekvésről. Krisna a Bhagavad-gítában ezt az utat tartja a leghatékonyabbnak a spirituális fejlődésre, még a tétlen meditációnál is hatékonyabbnak, illetve hozzáférhetőbbnek, elérhetőbbnek tartja. Vagyis egy olyan ember számára, aki még nem szabadult meg a ragaszkodásaitól, a munka eredményeiről való fokozatos lemondás gyakorlása sokkal célravezetőbb, mint a meditáció vagy a tettekről való látszólagos lemondás, miközben az elméje tele van ragaszkodásokkal.
De mit is jelent pontosan az, hogy a cselekvés kedvéért cselekszünk, és nem az eredmény kedvéért? például azt is jelenti, hogy teljes mértékben a jelen pillanatra, magára a cselekvésre koncentrálunk, és nem aggódunk a jövő miatt. Gyakorta annyira koncentrálunk arra, hogy hová szeretnénk eljutni, hogy el is felejtjük a jelen pillanatot. Bár a célok valóban fontosak, de végső soron eltéríthetik a figyelmünket az útról, amelyen eljutunk a célig, és így elfelejtjük élvezni a jelen pillanatot.
Sokszor az történik, hogy amikor végre elérjük a hőn óhajtott eredményt, akkor már nem is tűnik vonzónak a számunkra, vagy pedig szintén a jelen élvezete helyett a múlton kezdünk nosztalgiázni. A múltba vagy a jövőbe történő menekülős sok esetben automatikus válaszreakció arra, hogy a jelenben végzett munkánk, tevékenységeink nem kötnek le, nem szeretünk foglalkozni velük, csak kötelezettségnek tekintjük őket.
Ebben az esetben viszont érdemes olyan lépéseket tenni az életünkben, amiket esetleg eddig halogattunk, és karriert váltani. Amikor az embert nem köti le a munkája, és nem érzi otthon magát benne, akkor az ebből fakadó frusztráció a többi életterületére is kihat. Sokszor azonban az unalmas munkahely biztonsággal és jó fizetéssel kecsegtet, ezért inkább eladjuk a lelkünket az unalomnak és engedjük, hogy kiöljék belőlünk a kreativitásunkat, minthogy kockáztassuk a biztonságot az álmainkért.
Ez pontosan a ragaszkodás nélküli cselekvés ellentéte, hiszen olyan dolgot cselekszünk, amit nem szeretünk, mert ragaszkodunk a beígért eredményhez. Ahhoz, hogy az ember hajlandó legyen az álmai után menni, még akkor is, ha az kockázatosnak tűnik, vagy nem ígér biztos eredményt, kell rendelkezni az érettség azon fokával, amikor már nem az alapján teszünk különbséget a tevékenységek között, hogy milyen eredménnyel kecsegtetnek, hanem az alapján, hogy mennyire segítik elő a személyiségünk fejlődését.
Sok esetben látom azt is, hogy valaki belekezd egy karrierbe, és sikereket is ér el benne, de egy ponton elveszíti az érdeklődését a dolog iránt. Viszont azért, mert még mindig ragaszkodik az elért helyzetéhez és az abból származó kényelemhez, biztonsághoz, nem hajlandó kockáztatni, és megpróbálkozni egy másik területtel, amire esetleg sokkal lelkesebb. Hiszen itt mindent elölről kell kezdeni, és az fáradságos. Az igazán sikeres emberek tehát magukévá teszik ezt a két tulajdonságot: 1. Nem ragaszkodnak az eredményekhez, és így bátrabban kockáztatnak; 2. Hajlandóak mindent újrakezdeni a nulláról, amikor érzik, hogy itt az ideje annak, hogy váltsanak. Így tudnak mindig a jelenben élni és személyes fejlődést elérni az életük során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése