Astávakra
erdei lakhelyén élt néhány szerzetes tanítványa, akik egy idő
múlva elkezdték kifogásolni, hogy amikor Dzsanaka meglátogatta a
guruját, Astávakra miden időt vele töltött, mert olyan jól
megértették egymást. Amikor Dzsanaka megérkezett, mindketten
felvillanyozódtak. A többi szerzetes tanítványa nem volt rá
ugyanilyen hatással. A szerzetesek pontosan ezt a bizalmas
kapcsolatot kifogásolták Dzsanaka és Astávakra között.
A
szerzetesek így sopánkodtak egymás között: „Miért adta el
magát a gurunk egy ilyen embernek? Úgy tűnik, hogy megvesztegeti a
gurunkat a gazdagságával. Ez az ember egy király. Palotában
lakik. Olyan sok felesége és gyereke van. Hatalmas a vagyona.
Nézzétek meg a járását! Úgy jár-kel, mint egy király! És
nézzétek a ruháját, az ékszereit! Mi olyan spirituális ebben az
emberben, hogy egyáltalán figyelemre méltatja a gurunk? Itt
vagyunk mi, akik teljesen átadták magukat a lelki életnek.
Eljöttünk, hogy szerzetesi fogadalmat tegyünk, ő pedig tudomást
sem vesz rólunk.”
Astávakra
tudott róla, hogy ez az érzés kezd kialakulni a szerzetesek
között. Ezárt egy nap elrendezett egy eseményt. Éppen a
szerzetesekkel ült a verandán, és Dzsanaka király is ott volt.
Ahogy zajlott a beszélgetés, egy katona rontott be a szobába,
leborult Dzsanaka előtt, de Astávakra előtt nem borult le. A
következőt mondta: „Ó király! Lángokban áll a palota! Minden
ég! Az egész birodalomban eluralkodott a felfordulás!”
Dzsanaka
felállt, és rákiáltott a katonára: „Azonnal tűnj el innen!
Hogy merészelsz berontani és megzavarni a szatszangot? Hogy
merészelsz leborulni előttem, miközben a gurumnak nem ajánlasz
tiszteletet? Azonnal tűnj el a szemem elől!”
A
katona elmenekült a teremből. Dzsanaka visszaült, Astávakra pedig
tovább beszélt. Néhány nappal később Astávakra még valamit
kieszelt. Ismét mindannyian a teremben ültek, és Astávakra
beszélt. A beszélgetés közepette berontott az egyik szolga ás
azt mondta: „A majmok lerángatták a ruhákat a szárítókötélről
és szét fogják tépni a szerzetesek ruháit!”
Az
összes szerzetes azonnal felugrott, hogy megmentse a ruháját. De
amikor odaértel a szárítókötélhez, látták, hogy nem is voltak
ott majmok, és az ágyékkötőik továbbra is ott lógtak a
szárítókötélen. megértették, hogy mi történt. lógó fejjel
kullogtak vissza Astávakra elé.
Ezek
után Astávakra a beszélgetés közepette a következőket mondta:
„Nézzetek ide! Ez az ember egy király. Néhány nappal ezelőtt a
palotája lángra kapott. Az egész királyságát felforgatta a
káosz. A hatalmas vagyona lángokban állt, de őt csak az izgatta,
hogy a katonája megzavarta a szatszangot. Csak ez érdekelte.
Ti pedig szerzetesek vagytok. Nincs semmitek. Nincsenek palotáitok,
nincs feleségetek, gyereketek, semmitek. De amikor a majmok jöttek,
hogy elvigyék a ruhátokat, azonnal utánaeredtetek. A legtöbb
ember még felmosórongynak sem használná a ruhátokat, olyan
ócska. Mégis felugrottatok, és az ócska rongyaitok után
rohantatok, anélkül, hogy foglalkoztatok volna azzal, amit mondtam.
Hol van a nagy lemondásotok? Ő az igazi lemondott köztetek! Ő egy
király, de lemondottabb, mint ti. Ti szerzetesek vagytok, olyan
dolgokat használtok, amiket mások már eldobtak, mégsem vagytok
lemondottak. Ez a ti helyzetetek, az pedig az ő helyzete.”
A
belső fejlődésünknek nincsen semmi kapcsolata a külső
helyzetünkkel. Sokkal fontosabb az, hogy önmagán belül mit tesz
valaki. A külső cselekedeteinket a társadalom határozza meg, úgy
viselkedünk, ahogyan kell a helyzetben, amiben élünk. Ennek csak
társadalmi jelentősége van, de a létünkre, a spiritualitásra
nézve nincs szerepe. Csak az számít, hogy belül mi van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése