Patandzsali is felsorolja a klésákat, vagyis a szenvedés forrásait: avidjá (tudatlanság), aszmitá (hamis éntudat), rága (ragaszkodás), dvésa (ellenszenv) és abhinivésa (halálfélelem). Azt is kijelenti, hogy a tudatlanság, vagyis a tényleges önvalónk ismeretének hiánya a másik négy klésa oka. Hiszen, ha ismernénk az örök önvalónkat (nem csak elméletben, hanem gyakorlati szinten is megtapasztalnánk azt, hogy nem vagyunk más, mint az örök tudat), akkor a félelmeink alapja egy csapásra megszűnne.
Krisna is azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy a bölcs nem bánkódik sem az élő, sem a halott felett (értsd: nem bánkódik azon sem, ha a saját anyagi teste életben van vagy meghal), mert a megszületett számára biztos a halál, az örök lelket viszont senki sem képes elpusztítani. Az anyagi testet a karma hozza létre és az is fogja elpusztítani, pontosan abban a pillanatban, amikor el kell pusztulnia. Ez talán a félelmünk legmélyebb forrása, az életünk miatti aggódás. De még számtalan olyan hiedelemmel vagyunk hajlamosak körülvenni magunkat, melyek látszólag megvédenek az ismeretlentől, a valóságban azonban korlátoznak és félelemmel töltenek el.
Egy materialista például nem hisz a karmában és a halál utáni életben, mégis fél. Pedig számára a halál csupán egy biokémiai folyamat végét jelenti, mint amikor egy gépen megnyomják az "OFF" gombot. Mégis fél, hiszen a testével azonosítja magát, és ragaszkodik ahhoz, annak elvesztését a legfájdalmasabb élménynek hiszi.
Egy olyan embernek, aki hisz a lélek örökkévalóságában, a reinkarnációban és a karmában, elvileg nem kellene félnie a haláltól, hiszen a teste halála után újjá fog születni, és folytatja létezését. Megtörténhet azonban, hogy az ilyen, spirituális beállítottságú emberek is félnek, például a karmikus visszahatásoktól, hiszen tudják, hogy nem menekülhetnek el előlük, és nem tudják megbocsátani magunknak a múltban elkövetett hibákat, félve azok jövőbeni következményeitől.
De nézzünk egy anyagi példát. Mondjuk, hogy benne vagy egy viszonyban, legyen az akár munka- vagy magánkapcsolat, és a másik fél azt sugallja neked, hogy ő pótolhatatlan, amit ő ad, azt nem tudod megkapni mástól. A félelmeid miatt hajlamos leszel alárendelni magadat a másik személynek, akkor is, ha szíved szerint nem tennéd, és hagyod, hogy manipuláljon, irányítson, és kizsaroljon belőled olyan dolgokat, amiket nem szeretnél. Holott a valóságban bárki mástól is megkaphatnád ugyanezt, sőt, még jobbat is. Ezt nevezik a pszichológiában kodependens kapcsolatnak. De egy ilyen hiedelem elleni lázadáshoz bátorság kell, vállalnod kell az ugrást az ismeretlenbe, és bíznod kell abban, hogy ami azután következik, az nem lesz rosszabb, vagy esetleg sokkal jobb lesz, mint az a korlátozó hiedelem, amit éppen szétzúztál a döntéseddel.
Életünk minden pillanatában válaszút elé kerülünk: kockáztatunk-e az ismeretlen megismerésének oltárán, vagy a félelmeink által vezérelt, hamis biztonságot sugalló hiedelemrendszerek rabjai maradunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése