Félelem nélküli óvatosság

Múlt heti blogbejegyzésemben már írtam arról, hogy miként szabadulhatunk meg a félelmeinktől, és miért fontos ez. Röviden összefoglalva: ha valaminek meg kell történnie a karmánk szerint, akkor azt úgysem tudjuk elkerülni, tehát jobb nem erőlködni rajta. Ha viszont valami nincs benne a karmánkban, akkor úgysem kell védekezni ellene, mert el fog kerülni bennünket. Ezt persze nem úgy kell értelmezni, hogy akkor vállaljunk be vakmerő és esztelen dolgokat, legalábbis én úgy értelmezem, hogy az óvatosság nem árt ebben a világban, mert az élet bármikor pofánverhet.

Ez ellentmondani látszik a félelemnélküliség elvének, de mégsem ellentmondás, mert szerintem az óvatosság és a megfontoltság nem egyenértékű a félelemmel. Én sok jógaoktatót ismerek, és amikor azt hallom, hogy valakit baleset ért például valamilyen extrém sport közben, akkor azon gondolkodom, hogy miért kellett kockáztatnia a testi épségét, amikor ezzel keresi a kenyerét. Mi jógaoktatók, és az edzők is, a testünkből élünk, és ha komolyabban lesérülünk, akkor megtörténhet, hogy hónapokig nem tudunk dolgozni, edzeni, gyakorolni.

Nem azt mondom, hogy folyamatos stresszben kell élni amiatt, hogy bármikor valami baleset érhet, de az ésszerűségi határon belül érdemes tartózkodni. A védikus tanítás szerint benne a világban minden lépésnél veszély leselkedhet ránk, és mivel a karma szövevényét olyan nehéz kibogozni, nem mindig tudunk felkészülni minden eshetőségre. Én a magam esetében azonban kidolgoztam bizonyos elveket, amikkel elkerülhetem a veszélyesebb helyzeteket.

Először is próbálok egészségesen étkezni, kerülni a káros szokásokat és rendszeresen mozogni, hogy öregkoromban ne kelljen a gyerekeimnek kórházról kórházra szállítaniuk engem, hanem minél tovább aktív és tevékeny tudjak maradni. Ezt ugye mindenki megteheti. De ha tunyulsz, és önpusztító életmódot folytatsz, akkor ne csodálkozz, hogy hamarabb megroggyan az egészséged. 

Amikor thaiboxoltam, azt gondoltam,  hogy az egy jó buli, de amikor eltört a karom az egyik sparring közben, eldöntöttem, hogy szögre akasztom a kesztyűt, mert túlzottan nagy a sérülséveszély. Extrém sportokat nem szoktam űzni, nem igen vágyom arra, hogy ejtőernyőzzek, vagy egyéb levegőakrobatikát hajtsak vére. Ha valaki például szeret falat vagy sziklát mászni, akkor is használhat beülőt, amivel biztosítani tudja magát a leesés ellen. A legveszélyesebb dolog, amit mostanában csinálok, az, hogy biciklivel közlekedem a városban, persze odafigyelve.  

A jóga önmagában nem sérülésveszélyes, legalábbis belehalni nem lehet. A kettlebell szintén egy olyan sport, ami, ha ésszel és odafigyelve csináljuk, nem sok sérülési lehetőséget hordoz magában, viszont nagyon jól megerősít. Így azt érzem, hogy nagyjából számíthatok a hosszú távú egészségre, persze az előre nem látott dolgok soha sincsenek kizárva az egyenletből.

Tehát azt üzenem mindenkinek, hogy vigyázzon az egészségére és ne vállaljon fölösleges kockázatot, főleg ne szórakozásból. Lehet, hogy a kötelességeink ellátása nem olyan izgalmas, mint egy adrenalinfröccs snowboardozás közben, de azért jó, ha el tudjuk látni őket. Krisna is azt mondja, hogy nem szabad elhanyagolni a kötelességeinket, mert ha ragaszkodás nélkül végezzük őket, akkor elvezethetnek a felszabaduláshoz, ha viszont elhanyagoljuk őket, akkor karmikus visszahatásokat gyűjthetünk össze.