De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a védikus hagyomány szerint a dharmának, vagyis a vallásos elveknek négy lába, nágy alappillére van, ezek pedig a lemondás, a tisztaság, a kegyesség és az igazmondás. Mindegyik korszakban egy elv elveszik. A Szatja-jugában még mind a négy megvan, de a végére elveszik a lemondás az emberekből. A Trétá-juga alatt az emberekből kiveszik a tisztaság, a Dvápara-juga alatt pedig a kegyesség. Végül a Kalí-jugában a vallásosság utolsó alapelve, az igazmodás is fokozatosan megsemmisül.
Ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy mikor hazudtunk utoljára, akkor valószínűleg nem kell nagyon messzire visszamenni az időben. Kisebb-nagyobb füllentések, az igazság elhallgatása, vagy a tények olyan interpretálása, ami valamilyen előnnyel jár a számunkra, ma már általánosnak mondhatóak.
Nagyon kevés ember áll ki az igazságért, kevesen vállalják az ezzel járó megpróbáltatást, nehézségeket, önfeláldozást. A legtöbben hallgatunk, ha igazságtalanságnak vagyunk a szemtanúi, vagy ha nem is hallgatunk, cselekedni általában nem szoktunk. Az adott szavunkat pedig nem tartjuk be, könnyen megfeledkezünk az ígéreteinkről, az elköteleződéseinkről.
Ebből nem csak az adódik, hogy megbízhatatlanná válunk, ami felszínessé teszi a társas kapcsolatainkat, hanem az is, hogy az akaraterőnkből is sokat veszítünk. Miért van ez így? Ha teszel egy fogadalmat, megígérsz valakinek valamit, és azt betartod, ha törik, ha szakad, bármilyen nehézségeket is kell legyőznöd ennek érdekében, akkor vasakaratra teszel szert, és a szavaidnak valóban lesz súlya. Az univerzum is úgy fog átrendeződni, hogy a kimondott szavad megvalósuljon. A védikus bölcsek is rendelkeztek ezzel a képességgel, ezért szatjavratának nevezték őket, és mindenki nagyon félt az átkuktól. Tudták, hogy attól még Isten sem tud megvédeni, mivel Ő is alárendeli magát a szavahihetőségüknek.
Viszont ha sorozatosan nem tartjuk be az ígéreteinket, akkor fokozatosan elveszítjük az erőnket, hogy megvalósítsuk a terveinket, az álmainkat, hiszen magunknak is egyre könnyebben el fogjuk nézni azt, ha nem tartjuk be, amit vállaltunk vagy megígértünk önmagunknak. Így degradálódik a személyiségünk és erodálódik az akaraterőnk. Az az ember pedig, akinek nincs akaratereje, nem lehet boldog, mert olyan lesz, mint egy szalmaszál a tenger hullámain, a pillanatnyi körülmények fogják meghatározni a döntéseit. Kezdjünk el igazat mondani és gyakoroljuk azt, hogy megvalósítjuk az ígéreteinket, így egyre több belső erőre tehetünk szert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése